Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)

Az Unitárius Egyház hitelvei

szolgál a történelmi hatalmaknak, a közösségnek. Amig az előbb neki szolgáltak, most ő szolgál másoknak s azt ambicionálja is.

Nevelődése révén, magasabb fokon rájön, hogy neki magának olyan értékes egyénisége van, ami megbecsülést érdemel. Ezzel az értékes egyéniséggel nemcsak a közösségben találja meg méltó, az őt megillető helyét, hanem rájön arra, miszerint úgy közvetlen környezetének, mint a világegyetemnek is hasznos és értékes szerve s ezáltal a világalkotó felé vetítődik ki célja és hivatása. Az ember így egyetemességet szolgáló személyiséggé válik. Jézus ilyen személyiség volt s az ilyen személyiség kialakulása lehet az ember legfőbb törekvése a földi fejlődő életében. A személyiségre gondolva írtuk 1926-ban „A vallás és erkölcs unitárius nézőpontból“ c. dolgozatom végén: „Az unitárius ember életideálja: válj olyan jellemmé, aki mindig a legjobbat (erkölcsiség) cselekszi s legszentebbül (vallásosság) viselkedik“; vagyis Jézus szavaival élve: „Szeressed azért az Úrat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Szeresd felebarátodat, mint magadat“. (Mk 12:30—31.)

Unitárius életelvünk az is, hogy a magunk helyén, a világegyetem egészén belül, a saját helyünkön élethivatásunkat úgy éljük meg, hogy fejlődő életünkben minden szerves történelmi hatalmat a maga helyén s megfelelően értékeljünk és szolgáljunk.

Ismernünk kell a történelmi hatalmakat és meg kell azokat életünkben becsülnünk. Ilyen történelmi hatal-' mák, amelyek a történelem folyamán fejlődtek ki a közösség terén, a következők: család, iskola, egyház, falu vagy község, város, megye vagy tartomány, nemzet, ország, állam és emberiség. A történelmi hatalmak szerves sorban alakulnak ki s körben egymás fölé emelked86