Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)
Hittani rész - III. Szertartási rész
A lelkészi búcsúztató mindig a beszéd végére teendő; mert az az ima mellé nem talál. Néhol szokásban van még a kántorok általi énekes búcsúztatás is. Néhol a halottat a templom tornácába viszik s a gyász istentiszteletet a templomban tartatik meg. Szokásban van egy pár helyt az is, hogy amikor a testet a koporsóba teszik, a lelkészt akkor is meghívják ima és beszéd tartására. A sírnál rendesen csak ének van; itt-ott nehány búcsúszó; sirbeszéd ritkán. Általában a temetési szertartások a helyi szokások és viszonyok szerint nagyon különbözők. Vannak helyek, ahol korosabb és érdemesebb halottakat két pappal temettetnek el; kis gyermeket néha csak énekkel. A lelkész is a halottat a temetőbe kikiséri, tulajdonképpen előtte megy az énekvezérrel és a temetésre megjelent néppel. A halottat a gyászosok s ezekkel rokonságban állók kísérik. Szokásban van a temetői úton is némelykor énekelni az énekeskönyvből. Ügyszintén harangozni. E tekintetben szintén a kesergőktől függ meghatározni a harangozások számát. A temetéssel vége van minden egyházi szertartásnak. Az unitárius egyház a halottak lelkeért misét nem tart, azoknak ünnepet nem szentel. Emléküket átadja, ha történelmi egyéniségek voltak, a történelemnek, ha a társadalom közhasznú tagjai voltak, a társadalomnak, ha csak családjoknak éltek, a gyászoló szülőknek, vgy gyermekeknek s általában a halott iránt kegyelettel viseltető szíveknek. Ezekből állanak az unitárius egyház szertartásai. Egysezrűek, mint maga a tan, melyet hirdet. S bár a külsőségeknek bizonyos határig maga is hódol s azokat a vallásosság fölébresztése és ápolása fontos tényezőinek ismeri el; mindazáltal főelvül a szertartásuknál is Jézus tanításaiból kiindulva ezt tartja: „Az Isten lélek és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják 133
