Biás István (szerk.): Unitárius egyháztörténeti adatok (1619-1866) (Marosvásárhely, 1910)

Rövidítések

47 jából jó uraimék megláthatják, hogy t. i. tiszteletes püspök urunknak hivatalját ad confirmandum ö felsé­gének submittáljuk, mely confirmatiónak taxájára feles költség kívántatik, úgy mint Eh. f. 300, id est há­romszáz német forintok. Jól tudják pedig Kegyelme­tek, hogy szegény communitásunknak teljességgel semmi fundussa nincsen, amelyből ezen szükséges költségün­ket kipótolhatnék; azt is bölcsen által láthatják Kegyel­metek, hogy ezen felséges királyi parancsolatot elmu­latni nem bátorságos, nem is lehet, mert ha elmulat­nék, a mostani tiszteletes superintendensünknek func­­tiója suspendáltatnék, másnak pedig ennek titánná való választása meg nem engedtetnék, sőt még talán (kitől Isten oltalmazzon) közönséges öszvegyülése is venerabilis clerusunknak megtiltatnék, és így eccle­­siáink bajainak igazgatása senkitől nem lóvén, minde­nek rendetlenül folynának: sőt ennekutánna akármi­­némü panaszaink is ő felségétől méltán meg nem hall­gattathatnának. Melyre nézve meggondolván Kegyel­metek, s az Kegyelmetek inspectiója alatt való diae­­cesisben lévő tiszteletes nemesi, papi rendek és ecclé­­siák, minémü kegyelmességét mutatni kévánja. ö fel­sége szentséges vallásunkhoz, kik azt gondoljuk vala, hogy talán emlékezet sincs szent vallásunkról az ő felsége királyi széke előtt, remélvén, hog}^ ennekutánna Isten ö felsége rajtunk könyörülvén a királyi felség­nek szívét hozzánk való könyöriiletességre annál is inkább hajtja, ezen ő felsége kegyelmes parancsolat­ját alázatos engedelmességgel vévén, ezen szükséges költségre ki-ki maga tehetsége szerint láthatóképen adakozzék, hogy látván Isten ö szent felsége is a mü kész jóindulatunkat, továbbra is a királyi felségnek szívét hozzánk való könyöriiletességre indítsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom