Tóth György: Unitárius egyházi törvények a papválasztásról. Jogtörténeti tanulmány (Kolozsvár, 1910)

UNITÁRIUS EGYHÁZI TÖRVÉNYEK A l'APVÁLASZTÁSRÓL.9

szabad tér volt tehát az egyház beléletének alakulására évszázadokon át. A szabad szellem képviselői azonban sok mindenben a nép-lélek kívánságának a kielégítését helyezték előtérbe és nem egy intézményt fogadtak el és tartottak meg a múltból, csakhogy az egy igaz Isten magasztos eszméjét megmenthessék.

Papválasztásunk is az akkori kivánalmaknak megfelelően alakult. A lelki-élet élése abban az időben korszellem volt, mint ma a gazdasági élettel kapcsolatos soeialismus. A tömeg volt az úr és vezére csak az lehetett, a ki a tömegnek irányt szabni tudott.

Az egyház emberei tehát nagy lelki felsőbbséggel kellett viseljék azt a sorsot, a mely a többségnek valóságos vándorapostoloskodás volt. Az unitárius hit apostolai sem voltak kivételek. Erre mutat a „marasztalás“ rendszere. Maradhattak, ha marasztották és mehettek, ha menni akartak. És ez a papra, esperesre és püspökre egyaránt érvényes szabály volt.

Miké L. igy jellemzi: „Valamint a püspöknek és esperesleknek évenként bucsuzniok kellett s a főtanácsnak és Egyházköri gyűlésnek joga volt más püspökét és esperestet választani, igy az Eklézsiák és belső emberek közt is azon viszony állott fenn régen, hogy minden évben ki kellett nyilatkoztatni mind a belső embereknek: maradnak-e tovább'?, mind az Eklézsiának : marasztalják-e, vagy nem őket.?“ 1

1 Kézirat: 111. §.

Ezzel kapcsolatban jelezni kiváltom, hogy a marasztalás formájában évenként megújuló püspökválasztásra nézve a következő egyházi törvényeink voltak:

I. a) Miké szerint a világi tisztviselők akkori szokás szerint évenként búcsúzni tartozván, ez átszivárgóit az egyházi életbe is. A püspökmarasztalás tehát eleinte szokáson nyugodott.

b) Az 1751. évi januárius 16.-án Kolozsvárt tartott főtanács és az ugyanazon évben június 12.-én Árkoson tartott zsinat valamelyikén szerkesztetett a „Zsinatról való Instructio“, azaz a zsinattartás ügyrendje. Ennek 11. pontjában, előzőleg az „os ecclesiae“ (közszónak) könyörgéséről rendelkezvén, ez áll:

II. Elvégezvén, a Generalis Nótárius ül a templomban levő asztal mellé és ha a Superintended akar, vagy megengedik búcsúzni s a templomból ad censuram kimenni, az atyafiak judiciumokat, visszajővén, pronúncialja".

E rendelkezésből nyilvánvaló, hogy a marasztalás korszakában a bucsuzás elvileg a püspökre nézve is fennállott, azonban a bucsuzás mellőzésének elhatározásáról egyúttal a marasztalás is kifejezésre jutott.

c) A püspök buesuzása 1787-ben, a D.-Szent-Mártonban VI/16.-án tartott zsinaton lett eltörölve Lázár István liiisögi esküjének letétele alkalmával Tiz évvel később, mint a papmarasztalás,