Tóth György: Unitárius egyházi törvények a papválasztásról. Jogtörténeti tanulmány (Kolozsvár, 1910)
10 UNITÁRIUS EGYHÁZI TÖRVÉNYEK A PAPVÁLASZTÁSRÓL. A „marasztalás“ rendszerének a kialakulására biztos adatokkal nem rendelkezvén, be kell érnünk az okszerű következtetésekkel. E ezélból azt hiszem leghelyesebben járunk el, ha első sorban arra a sajátos korszellemre gondolunk, a mely a nép legalsó rétegét is áthatva gyors egymásutánban fejlesztette ki a különböző egyházakat. Megtörtént tehát, hogy rövid időn belől az egyházközség papja, vagy a hívek más vallásra tértek át, sőt az egyes községekben a lutheránus, református és unitárius vallásnak egyaránt voltak követői anélkül, hogy ezek kellően szervezve lettek volna. Egészen természetesnek találom tehát, hogy a pap ott hagyta az ekklézsiáját, ha a maga hitére megnyerni nem tudta és viszont a hívek is oly papot hívtak magoknak, a kinek a tanítását elfogadták. Az ilyetén változások fejlődhettek azután állandó rendszerré, a mely szerint a pap és a hívek között minden évben tisztázni kellett a helyzetet, t. i. a hívek kinyilatkoztatták, hogy a papot marasztalják, vagy a pap kinyilatkoztatta, hogy nem marad. Helyesen utal Pokoly arra, hogy a protestáns gyülekezetek a vallás szabad gyakorlatát biztositó törvények erejénél fogva maguk választják mindenütt a lelkészeket.1 II. Az esperesekre nézve is elvileg kötelező volt e korszakban a bucsuzás, illetve marasztalás. Az esperesi bucsuzás részletesen leírva az 1751. évben kelt s fennebb jelzett instructio 12. pontjában. Eszerint: . . . minden T. Esperest a Sinat előtt'való partialisban cenzúra alá bocsájtja magát és a judiciumot nótárius ős assesorok subseriptiója és pecsétjeit alatt a Sinatnak reportálják a nótáriusok. Ehhez a formulához a Generale Conzistorium szorosan ragaszkodott. Az 1808. évi csókfalvi zsinaton hozott határozat szerint: „Megerősittetik azon rendelés, hogy a partialis székekről Esperes atyánkfiainak hivatalaikra nézve való magaviseleteik aránt csak hiteles relatiók tétessenek ezen főconsistoriumhoz, a nélkül, hogy azok (t. i. az esperesek) a partialis által marasztalás alá hozattatnának. E szerint az esperesek marasztalási rendszere is megszűntnek tekintendő e határozattal, habár a gyakorlatban azzal még később is találkozunk, így az 1818. I/15-iki főtanács határozata, hogy : „....az Esperesti esztendőnkénti megmarasztás eltörléséről hozott Consistorialis határozás minden környékekben publicaltassék“. 1 Pokoly József: Az erdélyi Református egyház története. IV. k. 110. lap. Kovács Albert ellenkező nézetet vall. Szerinte: a szabad papválasztás,
