Tóth György - Költő Gábor: Az Unitárius Egyház szervezete - törvény a fegyelem felelősségéről - Az Unitárius Egyház törvényeinek gyűjteménye 2/1. (Kolozsvár, 1922)
23 A) Az E. K. Tanács a főtanácsi állásfoglalásnak megfelelően 477—917. szám alatt (1917. VII. 11-én) bizottságot küldött ki a szükséges kiegészítések megtételére, azaz tervezet elkészítésére.1 A főtanács határozatának szövegezéséből nyilvánvaló, hogy a fegyelmi törvény javaslata „a tisztviselők vagyoni felelősségére vonatkozó résszel“ kiegészítendő volt.2 E kötött utasításnak megfelelően a bizottságnak az E. K. Tanács által is elfogadott álláspontját a következő okfejtések tüntetik föl. „Kétségtelen, hogy az Egyházak önkormányzati jogából következik az Egyház azon joga, hogy saját tisztviselőinek fegyelmi felelősségét törvényileg szabályozza. Ugyanezen jogból következik az a további jogosultság, hogy az Egyház jogosítva van a fegyelmi eljárás keretében a fegyelmileg elitéit tisztviselővel szemben a fegyelmi vétkesség következményeként a vagyonjogi felelősséget megállapítani és a fegyelmileg vétkesnek talált tisztviselőt vagyonjogiig elmarasztalni, amennyiben a fegyelmileg megállapított vétkesség vagyoni kárt okozott. Ez az egyházaknak annyira autonom joga, amelyről lemondaniok nem saabad és tényleg az összes protestáns egyházak fegyelmi törvényeik keretében a vagyonjogi felelősség kérdését megoldatták és annak elbírálását saját hatáskörükbe tartozónak tudják. Ennek törvényes szabályozása csak megerősíti az Egyház tekintélyét. Természetesen a fegyelmi bíróságnak belátására kellett bízni, hogy fontosabb esetekben, amikor a vagyonjogi felelősség elbírálása magát a fegyelmi eljárást késleltetné, vagy pedig a vagyonjogi felelősség kérdése annyira vitás lehet, hogy annak elbírálása az általános magánjogi kártérítési tanok szerint bírálandó el, joga legyen a fegyelmi bíróságnak a magánjogi igény elbírálását a polgári perre utasítani. További vita tárgyát az képezhette, hogy a fegyelmi bíróságnak vagyonjogi marasztalást tartalmazó részei miként nyerhetnek sanctiot. E tekintetben a bizottságnak az az álláspontja, hogy a fegyelmi bíróságok vagyonjogi marasztalást tartalmazó ítéletei a polgári bíróságok által respektálandók és azoktól a polgári bíróságok a végrehajtást meg nem tagadhatják. (Jus advocatiae.) Utalnak az 1881 : LX. t. c. 1. §. k) pontjára és az 1912. évi L1V. t.-c. 31. §. 7. pontjára, melyekben a fegyelmi bíróságoknak határozatai végrehajtható közokiratoknak vannak megjelölve és így kétségtelen, hogy a fegyelmi bíróságok vagyonjogi marasztalást tar> Lásd a 421—Q18. ikt. sz. (209.—1919. 1. sz.) alatt is. 2 A főtanács határozatának az a része, hogy az E. K, Tanács az egyházi közigazgatási bíráskodást is a fegyelmi bíráskodást a fegyelmi törvény keretében oldja meg, a közigazgatási bíráskodásnál kifejteit okokból nem vált valóra s a Szervezeti Törvény módosításaként nyert megoldást. L. az I. k. 71.1. V.
