Ferencz József (szerk.): IV. törvény. A Magyarországi Unitárius Egyház belső embereinek választásáról és kinevezéséről. V. törvény Belső emberek változása alkalmával a javadalom megosztásáról - Az Unitárius Egyház törvényeinek gyűjteménye 1p. (Budapest, 1941)
7 gyorsan váltogatták egymást s a faluban, hol az egyik, hol a másik hit híveinek tábora szerez többséget, s tartja meg, vagy küldi el a neki tetsző vagy nem tetsző prédikátort. A pap is elhagyta a gyülekezetei, ha azt hitére megnyerni nem tudta. A hívek sem marasztalták azt a papot, aki hitükkel meg nem egyező tant hirdetett. E kor levegőjében alakul ki az a gyakorlat hogy évente tisztázzák a gyülekezet és lelkész viszonyát. E gyakorlat rendszerré állandósulása a papmarasztalás törvényének jogtörténeti forrása. Számos eredeti forrást közöl dr. Tóth, melyek mind azt bizonyítják, hogy a hitrendszer megmerevedése és az egyházi élet rendszeres kialakulása után a papmarasztalási törvény sok visszás helyzetet teremtett. Mégis e törvényt egyházunkban, éppen úgy, mint az erdélyi református és lutheránus egyházban, nem a belső egyházi autonom jogkörben hozott törvény, hanem külső parancs, királyi leirat változtatta meg.4 II. A papmarasztalás következtében igen sok lelkész maradt állás nélkül, különösen a XVIII. század második felében, mely a királyi kincstárt is érintette. A gubernium felsőbb rendeletre az állástalan papok elhelyezésére nézve kikérte a három erdélyi egyház püspökének véleményét 1777-ben. E véleményes javaslatok figyelembe vételével jelent meg az a királyi rendelet, mely 1778-ban eltörli a papmarasztalást s elrendeli, hogy a papokat az egyházi főhatóság rendelje ki. Az 1778. évi június hó 20-án Szentábrahámon tartott zsinat e tárgyban hozott határozata így szól: „Az Ö felségétől recentor jött, a Papok marasztalásáról s dislocatiójáról való Rescriptumnak értelmes és hathatós publieatiója committáltatik a Mltgs Fő-Curator úrtól a Tkts helybeli Inspektor uraknak“. Az egyház főgondnoka Petrichevich Horváth Ferenc 1778. június hó 23-á,n körlevélben értesíti e rendeletről a „Districtualis Diocesanus Inspector Curator Jó Uraim“-at, mai köri felügyelő gondnokainkat, hogy azt circulusaikban elhordatni s megmagyarázni ne sajnálják, sőt tartsák kötelességüknek. E felsőbb rendelkezésre bölöni Mikó Lőrinc is csak azt jegyzi meg, hogy: „ezen rendelést a zsinatok is elfogadták“. Az egyház autonómiáját a királyi leirat mélyen sértette, de egyházi törvényhozásunk e kortól kezdve a „marasztalás“ helyett a „rendelést“ tartja irányadónak törvényalkotásaiban. A „marasztalás“, a választásnak ez a legkorlátlanabb formája az egyház életével azonban úgy összetört, hogy 1778 után is több ízben kell a zsinatoknak rendelkezést hozni, hogy az egyházkörök és egyházközségek az ríj rendhez tartsák magukat. A Generale Consistorium — a Főtanács, a XIX. század elején, miután megkísérelte a rendelés elvét a gyakorlatba átvinni, 4 Lásd: Kanyaró Ferenc idevágó közlését Uzoni Fosztó nyomán. Keresztény Magvető 1903. évi XXXVIII. évf. 216. lapján (Tóth).
