Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Budapest, 1903)
Protestantizmus és unitarizmus. A reformátió ellenségei azzal érvelnek a XVI. század nagy munkája ellen, hogy hiszen nem tudott hit dolgában egységet eredményezni, hanem különféle irányokat, különféle egyházakat teremtett ; a mi nézetünk szerint épen ezáltal bizonyitotta be leginkább, hogy mennyire felszabadította a lelkek világát a közös békó alól, már 1557-ben alkalmat nyújtva arra, hogy a szabadságért lelkesülő kis Erdély törvényczikk alakjában mondhassa ki azokat a nagy jelentőségű szavakat, mely szerint mindenki a lelkének megfelelő vallást követheti ! Hogy az akkori szabadság után vágyódó világban a protestantizmus mellett az unitarizmus is újra éledt, az nagyon természetes; ha már egyszer meg volt az ellenállhatatlan vágy visszavezetni a kereszténységet a jézusi egyszerűséghez, akkor nem állapodhatott meg a reformátió a negyedik századnál, hanem megteremtette azt az irányt is, mely vissza állította az első három századnak egyszerű egy Isten hivését — unitarizmusát. Talán épen ezért tűnhetik fel sokak előtt különösnek, hogy miért választom tüntetőén külön egymástól a protestantizmus és unitarizmus fogalmát, mint a hogy azt felolvasásom czime is mutatja. De a ki behatóan foglalkozik mindkettővel és következetesen megfigyeli úgy az egyik, mint a másik lényegét, munkálkodását, magatartását, annak be kell látni, hogy bár mindketten ugyanegy hatalmas áramlatnak köszönhetik létezésüket s ennélfogva testvéri szeretettel és ragaszkodással viseltetnek egymás iránt, szeretnének is egy közös utón haladni, hogy egyetértve, egymást támogatva, annál bátrabban, annál könnyebben szálljanak szembe a közös veszélyekkel és ellenségekkel, de mindkettőnek külön rendeltetése, külön hajlamai lévén — kénytelenek egymástól elvállva, önállóan működni. Mert valamint a protestantizmusnak rendeltetése hivatása a következetes ragaszkodás azokhoz a traditiókhoz, melyeket a két hajthatatlan szilárdságú reformátor örök időkre letéteményezett számára, szinte egyházaikba lehelve egyéniségüknek határozottságát, hajthatatlanságát, épen erre építve a protestantizmusnak megingathatlan Sionját — Ugyanúgy rendeltetése az unitarizmusnak a folytonos fejlődés és haladás, ha az is következetesen hu akar maradni nagynevű magyar reformátorához, ki maga lévén a megtestesült haladás, minden dogmát, minden egy helyre bilincselő hagyományt feleslegesnek tartva, egyedül a tökéletesedés utáni törekvést kötötte ki egyszersmindenkorra egyháza számára. Természetesen ebből az következett, hogy a két irány, bár lassan, de mindég jobban és jobban távolodott el egymástól. Ezek a gondolatok vezettek engem arra az elhatározásra, hogy megpróbálom egy kis felolvasás alakjában külön választva ismertetni mindkettőt, hogy a mennyire csak gyenge erőmtől telük