Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
VIII. Ezerkilencszázharmincegy
forgatónak, szélsőségesnek, baloldalinak tartanak, és az ármány és pletyka leplébe burkolózva szorgalmasan intrikálnak ellenem,” Ezt azonban a jól befolyásolható vizsgálószék nem akarta megérteni, és a Szabó mentségeit meg sem hallgatva hozta meg döntését: „Nálunk az egyházban még nincs kommunizmus”. Az ifjúság által felvetett új eszméket egyébként tradicionalista körökben nagy divat volt lekommunistázni. „Balázs Ferenccel kezdve valamennyiünket szívesen tekintettek kommunistáknak, jóllehet egyikünk sem ismerte Marx vagy Engels munkáit, közülünk senki sem volt a földalatti munkásmozgalom tagja.”7 Ugyancsak Szabó visszaemlékezései alapján a brassói ifjúsági egylet új elképzeléseiről és az azok által elindított feszültségről még a brassói szabadkőműves páholyban is szó esett, természetesen a törzstag Kovács Lajos lelkész felvezetésében. Kacsó Sándor nagymester azonban amellett kardoskodott, hogy előbb látni kell, merre haladnak az ifjak, s amennyiben ez rosszfelé történne, hátha amúgy is kifulladnak nagy vállalkozásukban. A Kévekötés III. évfolyamának 2. száma augusztusban jelent meg - a megjelenés időszakonkénti jellege tehát ezúttal (decembertől számítva) jól elnyúlt. Tartalma, ismét csak 4 oldalon, ez évben is konferenciára hívó, ezúttal Nyárádszentlászlóra és Szentgericére augusztus 20-24. között. Vezércikkében Töretlen úton címen Mikó Imre töretlen kedvvel összegezte az ifjúsági munka elvi megalapozását, ezúttal a szokásosnál jóval kevesebb sikerrel. A többi írás alatt nincs feltüntetve a szerző, valószínűleg azokat is Mikó írta. A lap tetemes részét a műsor részletes ismertetése képezi. Utána néhány alapelvet vetít elő a konferencia eszmei értékéről: a találkozó lényegében a nagyajtai konferencia szellemének a folytatását tűzi ki célul - hogyan lehet az ifjúságot bekapcsolni a közös társadalomépítő munkába. Egy lépéssel tovább halad az az igyekezet, hogy a résztvevők összhangja teljesebb legyen. Ezért szabadtéri előadásokat terveznek, a reggeli és esti istentiszteletek helyett bibliamagyarázatos áhítatok lesznek, a csoportos megbeszéléseken mindenki elmondhatja véleményét az említett bibliai résszel kapcsolatban: az alaptanítás a Hegyi Beszéd boldogságmondásai8 lesznek. Végül esti programként először lesz tábortűz melletti szórakozás, éneklés is. 7 Szabó Sámuel: A Kévekötés c. folyóirat kulisszatitkaiból. Brassó, 1989. Gépelt jegyzet. 8 Mt 5, 3-10 138