Felolvasások a Dávid Ferencz Egyletben. A Dávid Ferencz Egylet Udvarhelyköri F. E. közgyűlésén H.-Oklándon 1906. június 14-én - A Dávid Ferencz Egylet udvarhelyköri fiókjának kiadványai 2. (Kolozsvár, 1906)

azonnal tudja meg, hogy legjobb barátja, lelki gondozója, társadalmi tanácsadója, életirányitója áll előtte.

Éppen mint a harctéren a vöröskereszt, segítséget, orvosságot, enyhítő italt, mentőkórházat, a magyar társadalomban a tulipán hazai iparpártolást és fejlesztést jelent, úgy a papi jelvény szeretetet, jóságot, összetartást és vigasztalást.

Azért fáradozunk, hogy a világi emberek, tehát a nemhivatásos papok, érísék meg és ne feledjék, hogy ők a közös jó érdekében a magok munkája körében, éppen annyira el vannak kötelezve, mint mi papok. Minden nap hirdetjük s alkalomadtán gyakoroltatjuk is, hogy a kinek Isten bővebben juttatott a földi javakból, az juttasson szűkölködő embertársának. A kölcsönös segítés elve a mi elvünk s örömmel gondolok arra a régi patriarkális székely szokásra, hogy a kapálást, vagy aratást, vagy íahordást: kalákában, vagyis hasonló jót várva, ingyen segítséggel végezték el egymásnak.

A szocializmus nagy sérelemnek tartja, hogy a földbirtok hazánkban oly nagy tömegekben van egy-egy család kezén, hogy egész kis ország egy család birtoka. Hibáztatja, hogy némely családok és az egyházak birtoka kötve van, tehát nem tehető közös tulajdonná. Ezekre azt mondják az ujabbkori szocialisták, hogy az állam vegye el, de ne ossza ki a birtoktalanok között, hanem kezelje és hasznositsa számukra a legkevesebb munka fejében, a legnagyobb boldogulás érdekében.

Hát az kétségtelen tény, hogy a nagy aránytalanság meg van s hogy a munkás nép csak munkabér címen részesülhet belőle. Éppen ez az eset a nagy gyárakkal és a munkásokkal, a nagy tőkepénzesekkel és kölcsönvevő szegényekkel. El kell ismernünk, hogy itt szabályozásra van szükség, de sehol sem kell nagyobb körültekintés, mint éppen itt, mert jól meg kell fontolnunk, hogy ha a vagyon s ezzel együtt a hatalom is, a vagyontalanok kezébe jutna, a személyek, az urak megváltoznának, de a helyzet ugyanaz maradna, meglenne az ur és meglenne a szolga.

A szocializmus már ez ideig is nagy eredményeket vívott ki, de ne feledjük csak egy pillanatig is, hogy a szakegyletek és munkásszövetségek éppen olyan zsarnokok, mint akármelyik abszolút-k ormány, vagy császár. A különbség csak abban áll, hogy egy császárnak az uralkodás öröklött joga, a szakegyleti vezetőséget a kongresszus választja. A jogban kevés a különbség, s az eszközök nem kevésbbé kemények és mondhatom, kegyetlenek, mert a szakegylet éppen úgy s talán jobban tud büntetni, mint az abszolut-kormánynyal parancsoló császár, minthogy mihelyt a szakegylet vezetősége kimondja valakire a