Felolvasások a Dávid Ferencz Egyletben. A Dávid Ferencz Egylet Udvarhelyköri F. E. közgyűlésén H.-Oklándon 1906. június 14-én - A Dávid Ferencz Egylet udvarhelyköri fiókjának kiadványai 2. (Kolozsvár, 1906)

4

mely tanai között éppen abban van a különbség, hogy mi abból követelünk és csinálunk részt mindenkinek, a mi megostzható, mert szabad, mert közkines, mert isteni örökség: a lelki, az isteni jogokból, ellenben számolunk azzal, hogy a mi földi, tehát kötött, az sem egyenlő, sem egy emberé, sem mindenkié nem lehet.

Mi a lelkiismeret szabadsága lobogóját hordozzak a kezünkben. A papi és egyházi rendszerek korlátain felül emelkedünk és gyűlést rendezünk Genfben a világ szabadon gondolkozó hivőivei, de nem bántjuk az egyházak vagyoni érdekeit, sem rendszereit azontúl hogy ha a keresztény igazságokkal nem ellenkeznek. Mi elismerjük és hirdetjük, hogy a rendszerek megavulnak, hasznavehetetlenekké, sőt károsokká, az újítás akadályaivá válnak, de mind a mellett, hogy látjuk a pápizmus és klerikálizmus sok hibáját és hátrányát, megelégszünk azzal, hogy a parányi mustármagvakat szórjuk útón-útfélen és készítjük az urnák útját s egyengetjük ösvényeit, hogy jöjjön el és teremtse meg a békesség és egyenlőség országát itt e földön.

A mi reformátoraink tanultak Galileitől tudományt, Spencertől szociológiát, Darwintól embertant és reformálták a társadalom vallásos felfogását,

Nem vagyunk elfogultak a vallás értéke iránt. Nem mondjuk, hogy az ember csak isten igéjével él, mert tudjuk, hogy a mindennapi kenyérért Jézus is imádkozott. De erősen állunk a mellett a meggyőződésünk mellett, hogy a társadalom, vagyis maga az ember, nem nélkülözheti a vallást, mert a vallás az eszményi tökéletesben, jóban, igazban és szépben való hit, mert a vallás hivése annak, hogy a világot mozgató, föntartó és haladásában irányító erő, nem vak, nem öntudatlan, nem nyers, nem romboló, hanem tökéletes, olyan, a milyenné kell lenni mindennek, a miben a tökéletesedés lehetősége meg van; mert ez a vallásnak nevezett ideálizmus, az összegezése mindennek, a mi az emberi törekvést sarkalja, vagy az előtt cél gyanánt áll.

Osztozunk abban a fölfogásban, hogy hajdan az istenség nevében nemcsak korlátozták az emberek jogait, hanem meg is fosztották őket minden jogtól, még az élettől is. Osztozunk abban, hogy a Jézus elveivel nein egyezik, hogy a papi és világi rendek között különbség legyen. Valljuk, hogy az osztályuralom nem jogos, hogy mindenki csak annyit ér, a menynyit önmagában, lelki tehetségei és iskolázott testi ereje által meg tud valósitni.

Arra törekszünk, hogy a papi süveg, vagy palást ne elválasztó, hanem ismertető külső jel legyen, a melyről, a ki látja,