A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
I. Felolvasó ülés
6 nem ismerek. Olyan az, mint azon kornak bizonynyal a kor leikéből lelkedzett építészete, a gótika, fenséges boltozataival, eget ostromló merész csúcsiveivel, fantasztikusan bizarr diszitéseivel. Csak az alapja ingatag, mert puszta emberi hagyomány ... És innen van aztán éppen, hogy mert elvetették az evangéliomi alapot, a személyes élő hit által való megigazulás elvét s ennek helyére az egyház által való üdvözités, az egyházilag előirt jócselekedetek által való megigazulás elvét állították: megszűnt a lelkeknek minden szabadsága, a hitben szabadságra elhívott istenfiak az egyházi törvény szolgáivá lettek s a végső eredmény azon vallási zsarnokság, a mely a régi politikai zsarnokság helyébe lépett s amely évszázadokon át békóban tartotta a hitet és a gondolatot egyaránt. A reformáczió — a keresztyénség ez első igazi nagy renaissancea — e békókat összetörte. A pápás egyház földi institucziójával szemben jogába visszaállította az „egy közönséges keresztyén anyaszentegyház“ ős igazi keresztyén elvét, a mely nem azonos sem egyik, sem másik felekezeti egyházzal, hanem a hívek sziveiben élő „societas in cordibus“ az, tartozzanak egyébként e hívők külsőleg bármely felekezethez. E tekintetben Luther leplezetlen szabadelvüséggel kijelenti, hogy „a keresztyénség testileg nemcsak a pápás egyházban létez, hanem az egész világon szétszórva, még a törökök, tatárok, perzsák között is; ám lelkileg egy az az evangéliomban és a hitben, egy szellemi fő alatt, ki a Jézus Krisztus“. (Bekenntniss des Glaubens Dr. Martin Luthers Anno XXIX. wider die Rottengeister.) A pápás egyház dogmarendszerével szemben pedig, a mely a „fides historica“, vagyis a történetileg keletkezett egyházi tantételek és tanrendszer szolgai köteles vallása révén hitet és gondolatot, szivet és értelmet egyaránt a maga despotikus igájába hajtott: a reformáczió a „fides salvifica“, a személyes élő és épp e személyes élő voltában üdvözítő hit elvét juttatta vissza diadalmas ősi jogába. S evvel lehullottak a lelkekről a rabbilincsek: szabaddá lett a hit, a lelkiismeret, a gondolat, a kutatás s a felismert igazságot kimondó szó. A Krisztusban való hit benső bizonyosságával szemben nincs többé sem zsinat, sem pápa, sem császár, sem egyetem. Isten igéje és nyilvánvaló észokok: ime a kizárólagos tekintélyek, a melyek előtt Luther egyedül meghajolni kész, a mint ezt Wormsban oly klasszikus módon kijelentette. Önálló kutatás s az individuális öntudat vallásos souverenitása: ime a századokon át elásott szellemi értékek, a melyeket az eislebeni bányászfiu ismét
