A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
39 mely az öldöklést — bármilyen formában történjék is az — szentesíti. Bátran kimondja, hogy hiába dívik a templombajárás, hiába a gyónás, áldozás, imádkozás, mig az újságok rémes háboruhirekkel vannak telve; mert csak paródiája a keresztény államoknak az az ország, melynek kereszténysége — a béke-kongresszusok daczára — csak a bibliaosztásban, apáczák hű ápolásában és a jótékony hölgyeknek tépésről való gondoskodásában nyilvánul!! Lehet gondolni, milyen kálváriát jár most ez a nagy lélek a mai véres, háborús időszak alkalmával! Sokan már azért is ellenségei Tolstojnak, mert általános emberszereteténél fogva nem tudja méltányolni a „patriotizmus“ czimmel visszaélő, türelmetlenségre ösztönző, szerinte kicsinyes, sőt néha vészes fellángolásokat, működéseket! Pedig ha elfogulatlanul gondolkodunk, be kell látnunk, hogy ezen bizonyos nagyszabású, általános érdekeket képviselő világ-próféták nem is lehetnek egyúttal éppen a világ elfogult nézete szerinti pátiiotizmusnak vakon hódoló hívei; mert vájjon Jézus Krisztus szolgálhatott volna-e ily arányban az egész világnak, ha e működésben nemzetének apró-cseprő, állítólagos érdekei minduntalan megakadályozták volna?!! És vájjon azok az előnyök, melyeket ö az egész világ számára teremtett, egyúttal nem nagyobb és hatalmasabb erkölcsi sulylyal biró szolgálatokat tettek-e saját hazájának is, mint némely szüklátkörü, úgynevezett „patriótádnak kicsinyes, apró, egy helyre konczentráló, vagy éppen véres keresztényellenes munkája?!!* Tolstoj vallásában a természet és annak harmonikus rendje és törvénye éppen oly nagy szerepet játszik, mint a szabadelvű egyházakéban s bár természetesen éppen annyira nem lehet hitét pantheizmusnak mondani, mint akár az unitárius egyház gondolatát, azért Tolstoj a szellemi élet után első sorban a természet szépségéből és változatlan rendjéből bizonyosodik meg Isten létezéséről s igy a lehető legjobban felmagasztosilva azt, — a művészetet is a nemrég beállott szeczesszióval, valamint a régi, természetellenes misztikus irányzattal szemben, a helyes mederbe igyekszik terelni s egyúttal fenhangon hirdeti, majdnem követeli, hogy az necsak üres gyönyörködtetésre szolgáljon, hanem végre iiányitó hatásra és erőre is törekedjék! Talán nem nagyon merész az ugrásom, ha e természetből merített, realisztikus művészethez sorozom a mi magyar Munkácsynk * Én ugyanis (ki szívvel és lélekkel kívánnék szegény magyar hazánknak szolgálni) sok olyan igaz patriótát kívánok magunknak az ál-patriotizmussal szemben, mint a milyen az oroszoknál Tolsztoj!!
