A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
40 ember-jézusát is, mely festményben, szerintem, éppen a realizmuson átcsillámló idealizmus, a földi Jézuson kiérző isteni-ember, a természetben és természetességben felfedezett csodaszerüség nyilvánult oly szerencsésen és valóban csodaszerüen, hogy Munkácsy gondolata még a nagyközönség előtt is felül tudott emelkedni úgy a földhöz ragadt naturalisztikus irányon, mint a természetből kivetkőzött misztikus művészeten, hogy leverje — szerény nézetem szerint — nemcsak Verescsagin csupán földi vonásokkal festett „szent-család“-ját, hanem még a Michel Angelo-féle misztikus irányzatú műremekeket is! Körülbelül ezt a szerepet játsza előttem Tolstoj egyszerű, de magasztos vallása is a mindent tagadó materiálizmussal szemben, mint viszont a természetellenes dogmatikus hit ellenében. De sajnos, úgy látszik, hogy maga e láthatatlan eszme — a forrás, melyből talán egyes míivészlélek is csak akaratlanul, ösztönszerüen merit, sohasem lesz oly népszerű, mint e magas gondolatnak itt-ott érzéki szemeinkkel látható megnyilvánulása. Pedig hogy magának e teremtő-eszmének is mennyire jogos volna a terjedése, hogy az ne csak az intelligencziához, hanem végre a nép leikéhez is hozzáférkőzhessék, azt csak az Ur Isten tudhatja igazán. Mert talán nem is sejti a mai, magát demokratikusnak nevező világ, hogy mennyire arisztokrata, sőt autokrata akkor, midőn azt hirdeti, azt vallja, hogy a népnek elég jó és elég üdvös a kevésbbé tiszta és világos eszme is, hisz a felvilágosodottság náluk úgy is csak forradalomra és anarchizmusra vezet! Ez olyan, mintha azt mondanék, hogy a rosszul kelt, fekete, száraz kenyér üdvösebb állapotokat teremt a népnél, mint a jól elkészített egészséges eledel, mert az csak nagyravágyást és elégedetlenséget szülne ott 1 Én azt hiszem, hogy ha az alsóbb osztály is humánus bánásmód és jó példa mellett még tiszta, könnyen érthető, értelmet fejlesztő, és a mi fő, hamisítatlanul krisztusi békét hirdető tanokat kaphatna, lehetetlen, hogy borzadálylyal és utálattal ne fordulna el úgy az anarchizmustól, mint minden ily véresen romboló tantól, melyek, mint látjuk, éppen az elnyomásra szánt, korlátolt látkörii vallások alatt fejlődnek és tenyésznek legjobban! Nem igazi barátja az a népnek, ki attól minden intelligencziát megtagad, vagy pedig felhasználva esetleges értelmetlenségét, még jobban békóba kívánja verni annak szellemét!! . A mint már említettem, a váltságtant — az orthodox egyházak alaptételét — Tolstoj éppen oly kategorikusan utasítja vissza, mint maguk a szabadelvű egyházak. Ő sem nyugszik meg abban a