A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
26 átalvetőt s felvisz a hijjuba (padlás) három tarisznyát, ott megtölt kilencz szalmazsákot búzával. Persze csak úgy könnyedén a vállára billenti s viszi a szekérre. Az ökröket be akarja fogni, de egyik sem talál jól a régi helyére; fogja a csást hócsból, a hócsost csából s igy jól talál. A járompálcza sem talál a helyére. Egyik helyett dugja a lapátnyelet, másik helyett a kötőrudat s rendben van. A malomba érve, az ökrök előtt felüti az ostor nyelét, nehogy meginduljanak, megy a malomba, keresi a molnárt, egy lelket sem talál, néz az ágy alá, a kályha mögé s hát látja, hogy a zöld kancsó nincs a szegen. Ebből megtudta, hogy a malom eprészni ment. Nosza utánna, ki az erdőbe. Ott a malom, szimatol a bokrok közt. Vág egy husángot, de mire ráüthetett volna, a malom már lent a völgyben, zug, zakatol s az ő búzáját őrli. Mire leér, az ostornyél megfogant, s akkora fa nőtt belőle, mint a barassai torony s annyi fiókát költöttek belé a seregélyek, hogy azoknak a csárrogásától nem lehetett hallani a malom zúgását. Felmász a fára a seregélyfiakért, dugja kezét a likba, de nem fér; próbálja a fejét: jól belefér s teli szedi a keblét seregélyfiuval. Az ám, de nem tudja kihúzni fejét a likból. Hopp! hazafutott, vette a ródaló fejszét s kivágta magát a likból. De nem tud leszállani, oly vastag a fa. Kiált a molnárnak: segítsen, ez meg a fiától molnárpogácsát küld neki. Végre megértik, mi baja, s felnyujtanak neki egy véka korpát. Ebből kötelet sodor. Próbálja, leér-e a földig s hát egyrét nem ér le; próbálja kétrétüleg s úgy pompásan leér. Ereszkedik lefelé, de egy egér elrágja a kötelet, ám a mire leesett volna, a keblében a seregélyfiak megtollasodtak s elrepültek vele. És igy tovább. Képtelennél-képtelenebb dolgok történnek vele. Végre aztán hazakerül. Otthon már sírva, jajgatva kereste apja, anyja. Lett nagy öröm. Legelőször ő járta el az anyjával a menyasszonytánczot. „Én még ezután — igy szól a mese vége — egy esztendőre lettem, mert apámnak igazi törvényes fia vagyok; szépen felcseperedtem s ügyes legény lett belőlem.“ Számtalan változatban él ez a mese s van még több e fajta. De képtelenségek hajhászása nélkül is csak úgy buzog, pezseg meséinkben a legpompásabb humor, az elmés, kifogyhatatlan jókedv. A kicsinylett, semmibe vett, féleszünek, kótyának tartott szegény legények lépten-nyomon csúffá tesznek, kezdve a falu biráján, fel a királyig mindenféle földi hatalmasságot, van mit nevetni az ő tehetetlen haragjukon. Itt van az özvegyasszony nagyerejű, de lusta fia, Erős János, ki csakhogy a halálba nem üldözi gazdáját, a bírót. Alig tud megszabadulni a legénytől, a kit pedig
