A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
27 azért fogad fel, hogy kevés bér fejében jól kihasználja. Elküldi Jánost a juhokkal s megparancsolja, hogy napközben irtsa ki a cziherest is, de arról már megfeledkezett, hogy ennivalót adjon neki. János nagy tüzet csapott, két bárányt megnyuzott, nyársra húzta, megsütötte, megette. Este kérdi a gazda: Mekkora helyen nyúztad meg János ? (Már t. i. a cziherest.) — Én biz egészen, felelt János. Kisült, hogy a bárányokat nyúzta meg, de a biró nem mer haragot mutatni, mert az volt a kommenczióban, hogy esztendő végén egy pár bocskorszijjat kap a legény, ezt pedig annak a hátából vágják, a melyik megharagszik a másikra. János ad is okot eleget a haragra, de a biró nem mer haragudni. És bár nagy károkat okoz, a legény pártján vagyunk, mert a fukar biró éhezteíi s bár az is benne volt a kommenczióban, hogy János özvegyanyját is ellátja étellel, itallal, ruházattal, erről is bölcsen megfeledkezik. Szinte biztatjuk Jánost: csak bosszantsa a birót. Bosszantja is tőle kitelhetően. Egész télen át egy bokrot sem húz ki a cziheresből. A birót veti föl a méreg. Végre is kénytelen becsületesen feltarisznyálni a legényt. Akkor aztán a nagyerejii legény egy nap alatt tövestöl kirántotta a bokrokat, összehordta egy csomóba, meggyujtotta s lett akkora tűz, hogy a faluban félreverték a harangot, odacsődült a falu népe. A biró pattog, de János csak azt kérdi tőle: Talán bizony haragszik gazduram ? — s ijedten válaszol a biró : Dehogy haragszom, dehogy haragszom! A szegény biró most mindent elpróbál, hogy valahogy megszabaduljon e veszedelmes legénytől. Az erdőbe küldi abban a reményben, hogy ott a medve majd megöli Jánost, de János egy vaddisznó csordával állít haza, meg egy medvével; aztán mély kutat ásat a biró, annak a fenekére leküldi Jánost s mikor fel akar jöni, nagy malomkövet dobat rá. De János a malomkövet fejébe nyomja, akár egy kalapot, feljő a kutból s pálinkás jó reggelt kíván a bírónak. Végül háborúba küldi a biró, de ott meg egymaga szerteveri az ellenséget s a király hálából neki adja egyik leányát. Más fajta ember a félkegyelmű, ostobaságra ostobaságot elkövető ember, kire szép nagy gazdaságot hagy az apja, de egyetlen fiú volt, kényesen nevelték, meg esze sincs, tehát mindenéből kiferedik. A felesége is egyetlen leány, azt is kényesen nevelték. Íme egy kép az életből. Két élhetetlen összekerül, dúskálnak a jóban, de csak fogyasztani tudnak, szerezni a meglévőhöz nem. A félkegyelmű vásárba megy, mert úgy látta az apjától. Még van két szép ökre, azzal indult el. Az utón mindenféle mulatságos összeütközése van az emberekkel. A lakodalmas népnek azt kiáltja:
