A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
I. Felolvasó ülés
14 akkor a régi stylben vett metaphysikai irányú és természetű dogmatika egész rendszerépülete egyszerre mint egy kártyavár összeomlott s tekintélye egyszer s mindenkorra hitelét vesztette. Hasztalan áll hát elő bármely egyház a maga metaphysikai dogmarendszerével; a gondolkozás, a mely Kant óta tisztában van a maga ismerethatáraival, visszautasítja őt: „Non liquet“. Ám azért ha igy a dogmákból a metaphysikát kiutasítjuk is, egyáltalán nem következik, mintha tán megvetnők, avagy méltányolni ne tudnók azon érzelmet, mely amaz elemet oda bevitte; s másrészt, mintha a metaphysikai spekulácziónak a vallásból való kiutasításából folyólag mi vallástalanabbak lennénk mint pl. a 13-ik vagy a 17-ik század keresztyén embere, vagy akár mint a milyen az ember átlag volt minden korban. Nem vagyunk mi vallástalanabbak, csak máskép vagyunk vallásosak. Szemünket felnyitották a természettudományok, ítéletünket élesre köszörülte a lélektani alapokra fektetett történeti kritika. Lélektani megoldást keresünk minden téren, még a vallás, a kijelentés, a csodák terén is és lelkünk meg nem nyugszik, nem nyugodhaíik meg mindaddig, a mig kételyeire, tépelődéseire e téren is kielégítő feleletet nem talál. És most kérdem: vájjon mind e kérdésekre, a melyek természetszerűleg a vallásos élet terén a legsubtilisabbak és legkényesebbek, de egyúttal a legéletbevágóbbak is, ád-e az egyház, adnak-e az egyházak kielégítő feleletet ? Nem, bizonynyal nem! Hanem előállanak évszázadok óta kész, a hagyomány tisztes patinájával bevont dogmáikkal, a melyek a keresztyén igazságot rég letűnt korok számára ezeknek szellemében és gondolkozásmódjában fejezték ki s azt akarják, hogy a huszadik század embere ezeket éppen úgy vakon elfogadja, elhigyje, mint a XVI. század gyermeke! Nem akarnak tudomást venni arról, hogy évszázadok alatt a világ nagyot fordult; s hogy ha jelenkorunknak nem tejhez, de már kemény eledelhez szokott nemzedéke nem tud többé az egyházi tanok betűje szerint „hinni“, hát nem ő a hibás, hanem az egyház az, a mely nem képes, vagy nem akar alkalmazkodni a korhoz, hogy meggyőzhesse őt! Nem, ez nem a reformáczió egyháza, ez a pápadogma, vagy a mi végre is egy, a dogmapápa egyháza ... Ez nem a keresztyénség, ez holt hatalmak institucziója. A reformáczió egyházának, mint az igaz keresztyénség letéteményesének bensőleg meg kell ujhodnia s újból tisztán tudatra emelnie a maga világtörténeti hivatását. A reformáczió, mint ráutal-
