A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
I. Felolvasó ülés
12 dermesztő középkori pápás egyház institucziójávai: ámde ez ősforrásból nem azt merítette ki kizárólag, a mit Jézus maga tanít s miként azt a hegyi beszédben, a parabolákban, a három első evangélium egyéb közvetlen Jézusra visszavezethető emlékeiben találjuk, hanem első sorban azt, a mit róla Pál és János tanítanak; vagyis Jézust nem úgy állította a hit elé, a mint ő maga tényleg ott áll, hanem a mint e viszonyában a hithez a Pál és János megvilágításában jelentkezik. E tény szükségszerüleg igen fontos következményeknek lett a forrása. Elsőben is annak, hogy a reformáczió theologusai minden további vizsgálódás és tépelődés nélkül elfogadták az őskatholikus symbolumot, mint a melynek tanításában, igen helyesen, nem láttak egyebet, mint áz apostoli, főleg pedig a páli és jánosi tanok leszürődését. Azután pedig — és ez a fontosabb konzekvenczia — minthogy az őskatholikus symbolum egész tartalma szerint egy a legfenségesebbre s legszentebbre irányuló, grandiózusán merész metaphysikai spekuláczió leszürődése: hát evvel természetszerűleg a reformáczió egyházában is nyitva maradt a kapu a további metaphysikai spekulácziók számára, a mint erről például Kálvin Institutiói a legklasszikusabb példát szolgáltatják, melyek mellett ott sorakoznak a különféle reformácziókorbeli konfessziók és symbolikus iratok. A symbolumok aztán, a melyekben a reformáczió theologusai az ő hitelveiket kifejtették, idővel felülkerekedtek a reformátorok által éppen e symbolumokban egyedüli szabályozó elvképen hangoztatott Isten igéjén; majd később nyomukban kifejlik egy gazdag dogmatikai irodalom, keletkezése szerint kegyes, tiszteletreméltó törekvés gyümölcse valamennyi, de lényege szerint merő emberi bölcselkedés a Krisztus igazsága fölött. És minden ilyen dogmarendszer mögött ott emelkedik egyegy dogmatikailag meghatározott egyház, mint földi instituczió, a mely a maga igazának öntudatában, sőt az igazság egyedüli birtokának bizonyosságában kész a maga számára lefoglalni az egyedül üdvözítő jelleget, akár csak a római egyház: csupán csak annak merész és a végsőig megvont következetessége és nyíltan kifejezett abszolutisztikus törekvései nélkül. Bár hogy a hajlam ez irányban is meg volt benne, mutatja éppen Calvin szerepe Qenfben. így született meg a római pápával, mint a Krisztus helytartóságát kifejező élő dogmával szemben a sok különféle papiros-pápa a különféle reformácziói felekezetekben s egyházakban. És mindegyik egyház azt hiszi, nem, csak tanítja, mert hite csak az egyénnek lehet, a tanító egyháznak hite nincs, mondom, mindegyik egyház azt tanítja,
