A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
I. Felolvasó ülés
9 nem is juthatnánk soha az írás mélyére, ha meg nem támadtatnánk“ . . . Valóban sokszor elmosolyodtam a felett, a midőn ultramontán oldalról ismételve olvastam lesújtó bírálatokat, hogy a protestantizmus egyáltalán nem életképes s máris a végső felbomlás stádiumába jutott, felekezetekre szakadt s csak rövid idő kérdése, hogy mint oldott kéve széthulljon. Hogy nincs elvi czentruma, a mely alkatelemeit összetartaná, nincs szervezete, mely az állandóság attribútumait mutatná. Hát az ilyen bírálatok a mellett, hogy ellenfelünk tájékozatlanságát leplezik le, egyúttal a protestantizmus valóságos dicsőítő panegyriseinek mondhatók, mert igen hiteles tanúnak, ellenfelünknek ajkáról igazolják, hogy a protestantizmusban, hála Istennek! még mindig erős az individualizmus, az egyéniség ős-örök evangéliomi kovászelve. Ez az egyéniségelv a mi igazi czentrumunk, a mely nemcsak hogy minden uniformizálást a priori kizár, hanem az egyéniesült sokféleséget egyenesen megköveteli: s bizony akkor ütne éppen a végóránk, ha egy tanformába vagy egy instituczióba merevednénk. A mozdulatlanság nálunk egyenlő a halállal. A protestantizmus mondhatnók egy százmillió fejű egyház, a melyben mindenki különbözik és mégis egy az evangéliomban. A protestantizmus szabad hívőket és szabad gondolkozókat követel. Nem akar sem Luther, sem Kálvin, sem Socinus, avagy valamely ezekről elnevezett egyházi instituczió avagy ez egyházakban érvényes symbolumokszolgáivá tenni, csak azt akarja, hogy Lutherrel, Kálvinnál, Socinussal s a reformáczió hőseinek egész gárdájával együtt mi is felszabaduljunk a hitben, az egy Isten igéjét kivéve, minden tekintély alól. Mert Krisztus nem tanított, nem adott semmiféle dogmát, egyáltalában nem irt soha egy betűt sem, jelezve evvel, hogy az ő evangélioma s ennek tartalma, az Isten országa, élet és nem tan: azért a keresztyénség nem is bizonyos dogmákkal való megegyezésben, nem is bizonyos litáneáknak elmondásában, nem is bizonyos sakramentumokban való részvételben, nem is bizonyos külső áj tatosságok elvégzésében : hanem egyedül és kizárólag a Krisztussal, a Krisztusban megjelent valláserkölcsi elvvel való egyesülés alapján az Istennel való szellem és életegységben áll. A keresztyénségben nincs törvény, csak egyetlenegy; ez sem külső, testi, hanem tisztán benső, szellemi törvény: a szeretet- A keresztyénség nem metaphysika, nem is Jézusra vonatkozó metaphysikai tanok összege: a keresztyénség tiszta ideális erkölcsiség, melynek forrása, lelke maga az Isten, kit Atyánknak ismerünk fel a hitben. Ezért a keresztyénség — úgy a mint azt Luther s a
