A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)

II. Felolvasó ülés

mehettem volna én ez hadba és a tusakodásnak és visszavonásnak zajától mely igen rettegtem. De a ki ezt én bennem felinditotta és velem elkezdette, oly igen erős, hogy minden ellenség ellen megtudja oltalmazni az ő igazságát és felépitett minden bosszú­ságnak ős szidalomnak elviselésére. Megtalálja a megnyugvást, sőt átlátja, hogy az igazság meg­ismerését ellenfelei támadásának köszöni. „Köszönöm az én el­lenkező társaimnak, hogy oly kiáltásokat tőnek ellenem hamisan és mindenütt eretneknek az ő Ítéletük szerint kikiáltának, mert ha ezt nem mivelik vala, talán mind ez ideig az Istennek az ő igazságát én magamban eltemettem volna.“ „Isten előtt teszek vallást, hogy erre a vetélkedésre menni nem akartam. Bátran immár Írjanak, kiáltsanak és minden szi­dalmat verjenek lejemhez, tudom én kinek hittem, miért pedig hogy hittem az ő igéjének igazságát, el nem titkolhattam, hanem szólnom kellett és Istennek szentségéből, szólnom akarok addig, a mig az Ur Isten az én testemben a lelket táplálja és az Írásra és szólásra való erőt ad.“ Még egy pár sort az önvédelmül mondottakból : „Nem vakmerőképpen, sem gondolatlan forgok ez ügyben. Könyörgök ón is az Istennek, segítségül hívom én is az ón Krisztusomat, várom és érzem naponkint az ő lelkének erejét én bennem, noha az én ellenségeim különbet hirdetnek én felőlem.“ Dávid Ferencz 1566-ban el volt készülve arra, hogy a re­formot, mely eddig a külső dolgokra irányult, a belsőkre, lénye­gesekre is át kell vinni s különösen az istenegység kérdését, ha szükség, a szakadás árán is tisztázni kell. Az istenegység (unitás) és a trinitás kérdése nem volt uj dolog. 1553-ban Ser vét e miatt hunyt el a genfi máglyán s még sok martyr fizette meg életével. Az olasz antitrinitáriusok Lengyel­­országban egyházat alapítottak. Magyarországon Arany Tamást (1561) és Egri Lukácsot (1566) már elhallgattatták a börtön falai. Erdélyen volt a sor, mert az idő még soha sem volt ilyen kedvező. A fejedelmi székben egy magas miveltségü, szelidlelkü fejedelem, János Zsigmond ült. Az udvarban egy nagy készült­­ségü s a theologiában is jártas orvos, Blandrata, nagy befolyásnak örvendett. A fejedelem udvari papja, Dávid Ferencz, mindenkép­pen erre a munkára termett. Az egész országban mindenki is­meri. Ellenfelei tisztelték nagy tudományát, barátai szerették bátorságát ős mérhetlen munkaerejét

Next

/
Oldalképek
Tartalom