A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

VI. Felolvasó ülés

70

települjön a vándorcsapat s hazát és államot alkosson egy oly jeles vezéri talentum erős keze alatt, a milyen Dávid volt. Ma már teljesen megértjük és meg is bocsátjuk az ősi dicsőséget kereső íróknak, hogy azt, aki megfékezte, az ősi nomád szokásokról leszoktatta, a nemzeti Isten, a nemzeti eszme, a családi élet, a társadalmi rend előnyeire figyelmeztette, addig szabadon csapongó népét, törvényhozó tudóssá, Isten emberévé, Isten nevében parancsoló úrrá és prófétává emelte.

Előttünk magyarok előtt, kiknek Árpádunk és Szent Istvánunk volt, kiknek egyenesen szivébe markol az a művész, ki ezeket a nemzeti ősöket a mi ideálunknak megfelelő színekkel festi, — előttünk nagyon könnyen megérthetővé válik, hogy a héber nemzet bölcs törvény-szövegezője nem elégszik meg a különben derék ifjú király Józsiás nevével, annál kevésbé Ezdrás papéval vagy egy Nehemiás bíróéval, midőn a nemzeti és főleg vallási törvényeket örök érvényüekké akarja szentelni. Sokkal bölcsebb eljárást követ. A történelem ködéből kiragadja, égi fénynyel megvilágítja a legelső nagy alakot, Mózest, kinek személye körül a történelem és legenda fölségesen összeölelkezik és odaállítja a nemzeti Isten, Jahveh elébe és a hatalmas, erős bosszúálló Istentől átvéteti és kihirdetteti vele örök, megmásíthatatlan törvény gyanánt mindazt, a mit egy nemzet ezer év alatt megízlelt és jónak talált arra, hogy ha a hazát nem is védheti meg a külső ellenség nyers erejével szemben, megvédi a nemzetet, vagy a mint ők nevezték, a népet.

*

* *

Ez fényesen sikerült. Oly fényesen, hogy a mai napig nemcsak a zsidók, hanem a kereszténység milliói, még azoK is, kik az antisemitizmus faji gyűlöletében néha önuralmukat, de mindenesetre keresztényi jellegüket veszítik, még azok is hirdetik, hogy a zsidó nép Istennek különösen kedvelt, kiválasztott, isteni népe volt.

A dolog lényege nem fog megváltozni ezután sem, csak a nézőpont és a színezés alkalmazása. Mert bizonyos, hogy a zsidó, Jahvehnak kedvelt és kiválasztott népe volt, de az is bizonyos most már, hogy ezt a fogalmat a zsidó Írók zsenije vitte be az irodalomba, addig és azóta is meg nem közelitett sikerrel.

A legorthodoxabb keresztény sem fog megütközni, ha mi azt mondjuk, amit már székiben kezdenek a zsidó modern irók is, hogy a héber nemzet irodalma is csak úgy keletkezett, amint a mienk és a másoké. Lassan indult. Kevés figyelemben részesült,