A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
VI. Felolvasó ülés
68 utáni orthodoxia indokolatlan félelmével és tartózkodásával. Az előbb idézett Weber tudni véli, hogy „még a leghivőbb orthodox sem állítja, hogy a bibliának minden könyvét az irta, akinek nevét viseli. (A szentirás. Weber S. Egyházi Reform. II. évf. 165). A következő évben egy ref. pap a Reville szavaival élve’ mondja: a betű uralma az, ami ma is gátolja valódi haladásunkat, elhomályosítja az evangélium tisztaságát, milliókat tart távol Krisztustól. A szolgaság befolyása alatt vagy ember, vagy betű korlátoz. (Egyházi Reform. 1871. 169. Szeremlei Samu. A biblia története.) Ugyanakkor Hódmező-Vásárhely nagytekintélyű papja igaz szabadelvüséggel elitéli az egykori eretnek-üldözést, melynek fő indító oka: a biblia tanulmányozása és olvasása volt. Az egyház (a katholikus) rájött, hogy a biblia volt forrása a legtöbb eretnekségnek, mely a középkorban fölmerült. Az egyház tűzzel és vassal próbálta az eretnekséget kiirtani. Pálczát tör a magyar bibliák fölött, kimondván: „E fordítások használata többé sem a biblia iránti tisztelettel, sem a kor miveltségi és vallási szükségleteivel nem egyeztethető össze.* (A biblia története. Egyházi Reform. 1871. 203. 1. u. o. 209.) Ugyanő elitéli a protestáns orthodoxiának a biblia betűihez is merev ragaszkodását. Szerinte „a bibliát úgy kell tekintenünk, mint az emberi szellem bármi termékét. (Jézus tanainak ereje. Reville nyomán Jeskó Lajos. Egyh. Reform. 1873. 269.) Dr. Ballagi Mórt, az enyedi és sárospataki theologiák Íróit mellőzve, még csak egyet, a magyar irodalom egyik kiváló és rendkívül szorgalmas munkását, a Dunamelléki ev. ref. egyház költő püspökét, Szász Károlyt, legyen szabad megszólaltatnom : Ami ott (a bibliában) részint a világeredet és a népek őstörténelme, a zsidó nép származása, alakulásai, megoszlásai, részint hadi, házi, egyéni, erkölcsi történelme gyanánt adatik elő, annyira magán viseli a monda költői jellegét, hogy okmányolt történelemnek egyáltalában nem, a bibliai kritika mai állásban pedig még kevésbé fogadható el. „A bibliai könyvek századok, sőt ezredeken át szent könyveknek, kijelentés által súgalt erkölcsi, kétségbevonhatlan hitelességű történelmi igazságok hordozóinak tartatván, csak későn juthatott hozzá a kritika, hogy a vizsgálás szabadságával válogathassa az egymással ezer szálban összeszőtt igazat és költöttet, a történelmit és mondáit s az egyenesen értendőt és a jelvileg, képlegesen felfogandót.“ (Szász Károly. A világirodalom épószai 1. 418. u. o. 419.)
