A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

III. Felolvasó ülés

29

sitiv“ alap egy egyház építésére, mint amaz, mégis ha őszinte és igazságos kívánok lenni, be kell vallanom azt a tényt, hogy mig a protestantizmus mint jelekezet, mint egyház hatalmas, templomai mindig telve, hívei mindig készek az ünneplésre — addig az unitárizmus, mint az imádkozok serege, mint felekezet, a többi egyházakhoz képest, bizony még ma is jelentéktelen; mintha csak mindenáron be akarná nekünk lelkesülőknek bizonyítani, hogy hiába: nem ez a rendeltetése! De tudja az Isten, mintha az eszmék ott bujkálnának mindenütt, szétszórtan az egész világon, összpontosulva a lelkek legmélyén, mint egy megmagyarázhatatlan érzelem, vágy a szabadság, az igazság után — —--------és midőn

időnként fel-fel merül egy Kossuth, egy Tolstoj vagy egy Zola (nem a regényíró, — hanem az igazságkereső, az igazságvédő Zola), ki egyháza ellenére hirdeti a mi Istenünket, ki mindnyájunknak atyja és a mi Jézusunkat, ki eszméi által mindnyájunknak megváltója — akkor az unitárizmusnak nagy ünnepe van és hívei mintha istentiszteleten lennének, önkénytelenül kulcsolják imára kezüket.

Mig tehát a protestantizmus egyház és felekezet alakjában teljesiti missióját és igy ér el tagadhatatlanul gyönyörű eredményeket a jótékonyság terén is — addig az unitárizmus inkább csak mint eszme, mint egy láthatatlan mozgató, javító és rejormáló erő szolgálja a világot és észrevétlenül viszi azt fokról-fokra előre.

Már most arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között, van-e hát valami értelme a mi unitárius egyházunknak, egyletünknek és szabad-e egyáltalában az unitárius eszmét felekezetbe erőszakolni és egyletek átltal hirdetni, teljes jóhiszeműséggel és meggyőződéssel merem állítani, hogy igen.

Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, csak röviden jelzem Kolozsvárott tartott fölolvasásomból azon részt, miszerint a mai világban, a mai társadalomban nem elégséges, hogy csak egyes kiváló egyéniségek hirdessék a mi liberális és emberséges tanainkat, hanem nagyon is nagy a szükség arra, hogy vezető szózat gyanánt nyíltan és hangosan hirdessük azokat egyházunk által is. Mert ezek az egyszerű, igénytelennek látszó eszmék, melyek az unitárizmust alkotják a mai nehéz és kritikus időszakban, nem annyira megvetendők és mellőzendők, mint a hogy azt némelyek hinni és hirdetni szeretnék.

Különben is én még mindig nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a mi magyar jellegű vallásunk, melynek nagy nevű prófétája is szívvel, lélekkel magyar volt, a mi világos értelmű,