A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
III. Felolvasó ülés
‘26 dik században kezdett a hitviták tárgya lenni; ki az ó-testamentumban még haragvó és büntető ur, mig az uj-testamentumban már a kiengesztelődött szerető atya, kinek egyszülött fia, saját „én“-je váltja meg és oldja fel vére hullásával az átok alól a világot. Az unitárizmus Istene, szintén őskeresztény Isten, — de csak az az egyetlen szellem, kinek ma már kiszabott formát, meghatározott alakot, kijelölt helyet nem mer adni senki .... csak a verseiben énekli meg a költő, müveiben dicsőíti az iró, a természetben bámulja a természettudós, az emberi lélekben kutatja a philosophus — és ha soha kathekizmust nem tanultunk volna, a sziveinkben érezzük mi unitáriusok. Hatalmas benyomást keltő és keresztény Istenség mind a kettő, — de azért a kettő közötti különbséget eltagadni nem lehet. A protestantizmus üdvözítője a mythos impozáns és költői szépségű Krisztusa, ki az Istenség magas trónjáról szállt le a földre, hogy vére ontásával: halálával váltsa meg egy és mindenkorra a magától tehetetlen világot. A valóságos Isten, ki maga szenved martyrhalált az emberek iránti szetetetből! A modern unitárizmus megváltója ma már csak az a magasra törő valóságos ember, ki egyedül becsületes törekvésével, rendithetlen igazságérzetével, szabadságutáni vágyával és kitartó küzdelmével mutatott „ut“-at és „élet“-et a megváltásunkhoz. A protestantizmus Krisztusa az égből szállt alá emberré — az unitárizmus Jézusa emberből emelkedett fel egész az égig. A protestantizmus Krisztusa egyedül képviseli az Istenfiuságot és ő maga tündöklik királyi fényben — az unitárizmus Jézusa maga szerény alak, de az egész emberiséget Istenfiaivá avatja! A protestantizmus Krisztusa már régen elvégezte nagy munkáját és dicsőségesen ül felséges atyja jobbján — az unitárizmus Jézusa mintha még mindig hordaná velünk a keresztet. Az egyik tagadhatatlanul fényességénél, hatalmasságánál fogva imponál és egy meseszerűen költői szép világot varázsol elénk — a másik csak megható egyszerűségével, igazságánál fogva hat reánk, de épen ezért a kettő közötti különbség itt is feltűnő. A protestantizmus szent lelke a tüzes nyelv alakjában megjelent Szent-Lélek-Isien s mint valóságos Isten, kizárólag a szentháromság hívők tulajdonát kell hogy képezze — az unitárizmus szent lelke ellenben csak az az isteni ajándék, az a lelkesítő erő, mely faj- és valláskülönbség nélkül száll le az őt befogadó minden jó lélekre.
