A budapesti Dávid Ferencz Egylet 1. évkönyve 1901-1902 (Budapest, 1902)
II. Felolvasó ülés
29 A széki és nagy-enyedi zsinat hitvitája (1555- és 1564 ben), a segesvári, tordai, gyulafehérvári, medgyesi és marosvásárhelyi zsinatokon, illetve hitvitató országgyűléseken épen úgy, mint Nagyváradon, annak a kornak legkiválóbb egyházi és világi nagyjaival tartott disputátióban, melyeknek tárgya az Isten egysége és háromsága volt, Dávid Ferencz uralta a helyzetet, A vitatkozásokban elért sikerei újabb meggyó'ződéseket érleltek meg lelkében és ezek ellenállhatlan erővel ragadták mindig az elvek más táborába. Ezekből a vitatkozásokból az unitárius eszme győzelmesen került ki. Nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is, főleg a Nagy-Alföldön és a dunántúli részekben Nagyvárad, Temesvár, Eger és Pécs központokkal számos követőre és lelkes terjesztőkre, apostolokra talált. A hova az Isten egységének eszméje felett folyt vitatkozások zaja és az élőszó ereje nem tudott elhatni, ott azt a sajtó hintette el. * * * Egykori Írók feljegyzései szerint, Dávid Ferencz arczán szónoki hév és lelkesedés, szemeiből a meggyőződés tüze, ajkain a szónoki hatalom varázsa, párosítva a dialektika és vitatkozás mesterfogásaival, nemkülönben a szentirásban való alapos jártassága elementáris erővel hatott kortársaira. Becsületes őszintesége, nemes jelleme, szivjósága mind beszédjében, mind irataiban, mind cselekedeteiben egyaránt nyilvánult. Érzelmeiből és lelkesedéséből merítette csodákat művelő, ellenségeit elnémítani tudó erejét. És a mi magasan fölébe emeli más reformátoroknak: követőinek nemcsak lelki üdvéért munkált, de magyar hazánk jövőjéért is. Mint unitárius püspök és hitszónok Kolozsvárt kiragadja a szász városok sorából, magyarrá teszi. Hazafiságát a magyar jellemvonás ragyogása árasztja el. Minden tényében, Írói tevékenységében, egyházi és szónoki beszédeiben egyaránt a magyar honpolgárt látjuk megszólalni. Tipikus ragaszkodása a magyar nyelvhez, gondossága, hogy mindenki megértse s hogy a nép nyelvét és gondolkozását irodalmi munkáiban is kiformálja, érvényesítse, mind erős fajszeretetre és a nemzeti ideálokért való lelkesülésre vallanak. A Budapesti Dávid Ferencz-Egyesület ma először szentel hálaünnepet az alkotó nagy Mester emlékezetének. Először irányul e helyről figyelmünk Dévának sziklavára felé, oda, a hová országunk jobbjainak elfojtott haragja és néma búja kisérte az igazság bátor harczosát; oda, a kazamaták titkos rejtekei felé, a hol szent vallásunk megalapítója 1579. évi november 15-én örök álomra hunyta