A budapesti Dávid Ferencz Egylet 1. évkönyve 1901-1902 (Budapest, 1902)

II. Felolvasó ülés

az egy Isten imádásának verőfénye sugározta be az áhitat után szomjuhozó emberiséget. A dévai vár sötét börtönfalai a törékeny testet megsemmisíthették; a prófétát ellenségei, a hatalmasok lesújthatták. halálra üldözhették, egyházi javadalmaitól és a gyulafehérvári fejedelmi udvarnál elfoglalt prédikátori állásától megfoszthatták, de hitétől, meggyőződésétől eltántorítani sem ígéretekkel, sem megfélemlítéssel nem tudták. Még utolsó óráiban is bátor lélekkel karczolta a nedves börtön falaira a messzi jövőbe látó jóslatot: „A pápák kardja, menykövei, a kereszt és a halál képe — semmi nem fogja az igazságot útjában feltartóztatni. Az én vesztem után is a hamis igehirdetők tanai össze fognak omolni.“

A Dávid Ferencz zászlója alatt összeverődött kis sereg nem ostromolta meg tehetségekkel az Egeket és nem reszkettette meg válságokkal a világot, de összeverődött és összeverődik már 4-edfélszázév óta szakadatlanul ugyanattól a halhatatlan lélektől sugallóit érzés által vezéreltetve, hogy önmaguk nemesítésével, az egész emberiség nemesbülését mozdítsák elő és létesítsék az egy igaz Istent imádók és keresők között azt az eszményiség után áhítozó emberi szövetséget, a mely ellenállhatatlan erkölcsi hatalommal és azzal a czéltudatos tevékenységgel, törekvéssel tágítja mind szélesebbre körzetét, hogy ezen belől közkincscsé váljanak a vallásban is a haladás, a felvilágosodás és az általános emberi jólét öszszes vívmányai. Ezt az életczélt és ezt a fenséges küzdelmet szolgálta Dávid Ferencz. — Ennek a fenséges ideálnak vetett melegágyat az unitárius vallás lényegének kifejtésével; ennek a késő századokat szabad eszmékkel, tisztultabb hitelvekkel bearanyozó eszménynek szentelte munkás életét. A jövő vallásának örök időkre való biztosításáért, megerősítéséért rettenthetetlen bátorsággal, párját ritkító ékesszólással és lelkesedéssel prédikált a szószékről, mint pap és küzdött a toll hatalmával, mint iró. Készültsége egész apparátusával, lelkesedésének egész melegségével karolta fel a nagy feladatot, melyet életczélul tűzött ki magának: „az élő szó közvetlenségével és a tudás fegyvereivel küzdeni az unitárius egyház állandósításáért, követőinek az igazságban való felvilágosításáért.“

Dávid Ferencz egészen korának egyéne volt, a minővé őt a viszonyok hatalma, saját fejlődő ereje és kortársainak eszméi tették.Gondviselésszerü egyénisége mindjárt férfikorában oly befolyás alá került, melynek ereje és szelleme abban a korban leledzik, mely őt szülte- A hit alapjait és a tudás lényegét nem elfogultsággal, hanem észszerűen, gyakorlatias irányban kutatja. Ez adja magyarázatát annak, a mit az ellentábor zászlóvivői ingadozásnak szeretnének minősi-