Pethő István: Hiszem az öröklétet. A betemetett kutak. Unitárius egyházi beszédek - Unitárius kereszténység 2. (Budapest, 1935)

réséhez van kötve, Istent pedig csak akkor ismerem teljesen, mikor már előtte állok szinrőlszinre.

Ebben az életfolyamatban a test egészen jelentéktelenné válik és csak olyan szerepe van, mint a bölcsőnek a gyermek életében. Véd és ringat, amig megerősödünk, de aztán nincs többé szükségünk reá. Kicsinek bizonyul és felesleges lesz, mert élettana a föld göröngyeiből Íródott... a lélek pedig a földről Istenhez közelebb vágyik.

A jó és rossz harca, a jótettek kihagyott jutalma és a rossz cselekedetek elkerült büntetése, nem lehet a mi hitünknek végső bizonyítéka. Az örökélet útja ezeknél fenségesebb gránit kockákkal van kirakva.„Lelket csak egyedül az Isten teremthet, mert 0 egyedül az, aki egész lényében lélek. És az Isten nem felesleges szikrákat pattogtat bele e világba, hogy azokból itt e földön emberek legyenek, akik az Istenhez soha többé vagy csak válogatva kerülhessenek vissza.

Hogy egy virágsziromból az anyagcsere útján bojtorján lehet, ezt tökéletesen értem, mert a virágnak és bojtorjánnak közös a lényegük: Isten ültetései a földön. Hogy az egyik halból király, a másikból meg eszkimó lesz, ezt is megértem, mert a halakból bőségesen teremtett az Isten, hogy jusson belőlük az eszkimók kunyhójába és a királyok márvány asztalára egyaránt. De nem tudom felfogni azt, hogy az

9