Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
VII. Kríza János: Új papok felszentelésekor püspöki beszéd
97 zebb, mint csupa vízzel s az Atyának, és Fiúnak és Szentiéleknek nevében való fejreöntés cselekvényével. A hitnek őszinte, bátor vallásáért mai nap ugyan nem félhettek martyromságtól, szidalmas és kínos haláltól, mint hajdani reformátoraink, s ezek közt első főpásztorunk Dávid Ferencz; de azért ma sem kevésbbé terhes az evangyéliomi szolgálat; az Ur házának, sz. ügyének igaz szerelme ma is annyi örömvirágot elrabló, testi és lelki erőket korán felemészthető munkásságot követel, sőt a saját hit, egyéni benső meggyőződés bátor kimondása járhat még napjainkban is veszélyekkel, sok lélekgyötrő és kesergető, sőt anyagi veszteséget is maga után húzható veszélyekkel. És ti Ai! még sem rettentek vissza ily súlyos szolgálattól, mert — kenyérre van szükségetek — nem, nem! mert Krisztus, az emberiség legjobb barátja iránti szeretetből a lélek tápláló kenyerét s erősítő, vigasztaló borát kívánjátok osztani embertársaitoknak. Mielőtt azért tovább folytatnátok a nehéz szolgálatot szerencse- s áldás kivánatom mellett: hadd mutassam fel lelki szemeitek előtt egy valódi pap, mint főleg lelkipásztor eszményének vázlatos képét nehány gyönge vonásban, a melyet aztán valósítani legyen íőgondja élteteknek. A lelkipásztornak első jellege nem lehet egyéb, mint a legbensőbb önfeláldozó szeretet Isten és Krisztus iránt, összekötve az emberek és szent hivatala iránti legmélyebb szeretettel. A szeretet, a törvény betöltése, képesíthet titeket ifjú szolgatársaim, mindenek felett arra, hogy valódi lelkészek legyetek. A ki nem szereti Istenét teljes szivéből, leikéből, az a halhatatlan lelkeket sem fogja igen sokba venni, a kiket Isten szeretete hozott léteire; a ki nem szereti Jézusát szive legbensejéből, az nem fogja szivére venni az általa megváltott lelkek üdvességét sem; a ki lelkész! hivatalát nem szereti egész a lelkesedésig, az a gondja alá bízott nyáj legeltetésében sem fog soha magosabb czélt tűzni maga elébe, s ha csak felébe, harmadába teljesiti is kötelességét, vagy ha elégnek véli, hogy a legsürgetőbbet, az el nem mellőzhetőt teljesítetlen nem hagyja, igen könnyen meg fog elégedni édesmagával, s megalkudni talán egy kissé nyugtalankodó lelkiismeretével. Ha van hivatal, mely igaz benső, önkéntes szeretetet feltételez, választásánál szintúgy mint folytatásánál, az a lelkészi hivatal: mert itt nem sokra mehetni törvényes szabályokkal, felsőségi rendeletekkel; csak a hivatal iránti szeretet s hűség az, a mi megismerteti s feltaláltatja velünk a lelkészi tevékenység számos alkalmait, a mi erőt 7
