Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
VII. Kríza János: Új papok felszentelésekor püspöki beszéd
96 lommal térdre borultan imádkoztok az egy örök élő Isten megszentelő kegyelméért, s az apostolok példája szerént az anyaszentegyliáz tisztes őrei, mint apostoli utódok áldó kezeit érzitek fejeteken nyugodni: ne lenne-e képes ily egyszerűen szent ünnepélyesség erőteljesebb lángra éleszteni kebletekben a szentlélek tüzét, a melyet már saját egyházaitok oltáráról — hol a külső hivatást megnyerve, szolgálni kezdettetek — de még inkább tulajdon kebletek tűzhelyéről kellett e szent helyre elhoznotok. Ifjú barátim! én nem kétlem, hogy a jelen magasztos pillanat, a múltnak ide sugárzó s most a legteljesebb fényben felélénkülő emlékei, — a jelennek szabadabb lélekzést engedő légköre, hitrokonink s polgártársaink meleg részvéte, s egy a jelennek szabadság- és igazságvágyát még teljesebben kielégjtő, boldogabb jövő édes reménye — mindez nem kétlem, magyar ifjúi keblet nem hagyhat maradandó benyomások nélkül, s hiszem, hogy nemzetnek, mely főleg erkölcsi, önmegtagadó s feláldozó erővel vivott ki nagyszerű eredményeket, minden gyermekei — legyenek világi vagy egyházi hivatásuak — fognak bírni több kevesebb részt ebből az erkölcsi erő-alapból, akarati erélyből, s hinni akarom, hogy még egy könnyelmű, s tán teljes romlásnak indult ifjú ember is ujjászülethetik, ha nagyobbszerü időkben, milyen a jelenlegi is, megjelenik lelki szemei előtt a haza szent geniusa tiszta és önzetlen lelkű nagy hazafiak képében, a kik nemzeti s emberiségi magas czélokért minden világi örömet, sőt életűket is készek feláldozni. Hasonló szilárd akarati erőt s erkölcsi eltökélést fejthetett s érlelhetett meg a ti telketekben is a legújabb kornak, minden erőinket felköltő s magasztositó, ujjászentelő szelleme, s ez erélybeli kincseteket nevelheti saját egyházunk e nevezetes emléknapja is, szemeitek előtt lebegtetvén nagy elődeink, átalában a reformátorok dicső példáit, a kik bitókért, meggyőződésökért helyt állottak mint megfeszített vezérük Krisztus, sőt dicsekedtek szent Pállal, hogy Isten méltóvá tette őket arra, hogy Isten országáért, az igazság vallásáért bosszúsággal is illettetnének. Nektek is ezen Isten országán kell dolgoznotok magatokban és magatokon kívül, mint az egyházalkotás s egyházjavitás bajnokainak, — a hitet és erkölcsi életet kell terjesztenetek ma is az emberek között, nem kifelé ugyan mint hajdan és most is a missionariusok a pogányok közé, de terjesztenetek kell bent a hazában,—belmissiót, apostolkodást kell gyakorolnotok a csak külsőleg megkeresztelt népnek lélekvilágában, hol még elég sok pogány terület találtatik, csak győzzétek a keresztelést, mely tűzzel és szent lélekkel kétségkívül sokkal nehe
