Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
IV. Albert János: Úrvacsorai beszéd és imák
44 lődés magas légköréből, — megtompul itt az irigység éles fegyvere,— elnémulnak itt a gúny és a rágalom mérges ajkai; — itt a szegény és gazdag öszszetalálkoznak, — a boldog a nyomorulttal együtt sír,—az úr és a szolga együtt vacsoráinak, — mindnyájan testvérek és egyenlők vagyunk; az egyik nem több nem kevesebb, mint egy gyarló, bűnös ember. Nem ez a kenyér, nem is ez a bor, s együttesen nem is ez a megtérített szent asztal az, melynek hatása oly nagy s eredménye anynyira bámulandó. Nem. Ezek csak külsők, s magukban véve a jó Istennek mindennapi áldásai. Mint a bang az érzésnek, szó a gondolatnak, ezek képei, külső jelei a hit és vallás amaz örök igazságainak, melyeket a zsarnok császárok fegyverei, az erőszak dúlásai ki nem irthattak;—ezek takarói a lelki szabadság s átalában erkölcsi természetünk szabad és független követeléseinek, melyeket a bitnyomozás kínpadjai, a népekre és országokra kiárasztott vérfürdők patakai megölni és eloltani nem tudtak soha; mert a ki örökségül a bitet hagyta s ez asztalt szerzetté, már előre biztosított: a ki én bennem hiszen, örök élete vagyon annak. (Ján. 6, 47.) Ma e szent napon, melyet a lélek és bit szabadságának szentelünk, ha távolabbról az öszszes kereszténység emléke, s legközelebbről vallásfelekezetünk háromszáz éves múltja húzódik is lelkünk s képzelmünk előtt; ha a kereszténység első vértanúi s üldözései eszünkbe hozzák is nagyjaink s jeleseink vértanúi szenvedéseit és halálát, — vallásfelekezetünk ama korát, melyben kifosztattunk és üldöztettünk: ne idézzünk elé azért minden fájdalmat, ne mutassunk fel minden sebet; hadd fedezze bó ezeket a szeretet, hadd legyen hazánkban és földünkön testvériség; mert a hit, melyet vallunk, s ez asztal, melyhez járulunk, s ezeknek szerzője, tőlünk szeretetet követel. Ha egykor különböző név választotta el a íelekezeteket, a különböző név, melylyel ma neveztetünk, legyen csak olyan, mint földeinken és mezeinken a barázda, mely csak azért van, hogy tiszteljük a más jogát. S ha vannak még válaszfalak, melyek embert embertől elkülönítenek, romboljuk le azokat, hogy legyünk oly szorosan és oly közel egymáshoz, mint egy közügy bajnokai, s egy szent csata harczosai; mert a hit, melyet vallunk, ez asztal , melyhez járulunk, s ezeknek szerzője tőlünk egyenlőséget követel, s azt tanitja: a ki közietek első akar lenni, legyen utolsó. Atyámfiái, mindnyájan testvérek a Krisztusban! a beszéden, melyben Jézus csodatételei után magát kimgyarázta, hogy a külsőnek va
