Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
III. Kriíza János: Zsinatmegnyitó püspöki beszéd
33 érhették szent hevü tudós viadoraink, a legmérgesebb ütközetek, a legtüzesebb gyula-fej érvári s nagy-váradi országos viták által is ki nem vihették, hogy valamelyik fél magát megyőzöttnek vallja, s ellenfelének igazságát elismerje: mert egyéni hitet, benső meggyőződést nem mindig lehet a legvilágosabb objectiv érvek hatalmával is megingatni; azonban anynyi csakugyan el lön érve, hogy „a keresztény nép — mint nagy bajnokunk óhajtá—megyőzettessék az igazságról, s abban megnyugodjék az ő lelkiismerete.“ Igen, megvolt győződve az ország értelmisége s törvényhozó gyűlése is a hitök, meggyőződésök mellett nemesen s igaz fegyverekkel küzdőknek azon méltányos igényéről, hogy lenne nekiek is szabad azonegy léget és napfényt élvezni és működni a többi keresztény testvérek mellett. Szóljak-e immár a továbbiakról, mik az istenegység hitének e honban akkori teljes diadalát nyomon kisérték? Oh ha az 1668-ik évnek, mint egyházunk létezése első százados évfordulójának valamelyik napján egy buzgó unitárius társas kör egybe talált gyűlni a múltak feletti komoly eszmélkedés s az igazság ügye felett őrködő gondviselés iránti hálaérzelmek kiöntése czéljából: e hű seregnek közepette felállván egyik a leghübbek közül, például az akkori buzgó és nagy munkásságu főpásztor Koncz Boldizsár, az egyházunk felett átzúgott eseményekre egy rövid viszszapillantást vetve , elbeszélhető vallásunk első főpásztora Dávid Ferencz életsorsának tragicus kimenetelét, az akkori udvari s politikai viszonyokban fekvő okokat, melyek azt előidézték, a szabadság-csirák eltiprására alkotott jézuita-szerzet kisértő árnyának már vészes jelenkezését,—mindazon keresztfogásokat, melyeknél fogva a reformok bátor és egyeneslelkü fériiát az innovatio — vallásújitás — iránti törvény megszegésének ürügye alatt elitélni s vele együtt a főfelügyelete alatt álló felekezet zsenge egyházát is e haza földéről végképp elenyésztetni mesterkedének; holott a vádpont: Krisztusnak az imádságban segítségül nemhivása, teljes isteni tisztelettel nem imádása— nem vala egyéb, mint csupán észtanilag szoros következménye az elfogadott elvnek, a mely: Krisztusnak, Isten nevével lett czimzése mellett is valóságos ember-léte. Elbeszélhette a pásztor megveretése után a nyáj nagy részének mégis hű öszszetartását, eldődeinknek az ezen végzetszerü napokban tanusitott, ulyssesi okos eljárását, mely szerint egy újszerű Scylla és Charybdis veszélyei között átevezve, képesek voltak az egyház hajóját az elsülyedés ellen megóvni. Elbeszélhette a nagy igazhitű kereszténynek, de annál nagyobb vadembernek Bástá-3
