Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
III. Kriíza János: Zsinatmegnyitó püspöki beszéd
30 Azonban nemde atyámfiai! a meleg érzésnek is megvan a maga jogosultsága, s működéshez való igénye szintúgy, mint a hideg fontoló okosságnak. Ugyanazért örömest hagyom magamat ragadtatni az anyaszentegyházunkban mintegy ösztönszerüleg nyilatkozott érzet árjától, mely azon közkívánatban öszpontosult: lenne ez idő szerénti rendes zsinati gyűlésünknek saját rendkívüli jellege is annak jubileumi emlékünneppé szentelése által. Szívem legforróbb érzelmeivel kívánom azért, hogy legyen egyházunknak ezen emlékezetes ünnepe hasonló ama legelső keresztény pünköst ünnepéhez, a mely hivatalos rendtartás szerint a már bevégzett aratásnak, s egyszersmind a Sinai hegyén történt mózesi törvényhozásnak emlékére szokott volt évenként ünnepeltetni; mindazáltal a szokott hivatalos czremoniáknak közepette egyszer csak hirtelenséggel lön az égből mintegy sebesen zúgó szélvésznek zendülése, mely eltelé az egész házat, ésmegtelének mindnyájan szent lélekkel, és kezdenek szólni más nyelveken, mint a szent lélek ád vala nékiek szólnio k. Ap. Cs. I, 2—4. Legyen nekünk is Krisztus urunk ez időkorbeli tanitványinak a mai zsinati ünnepély újabb szent lélek, vallási lelkesedés pünköstjévé ! Háromszázados jubileumát ülljük hát a mi nevelő édes anyánk, unitárius anyaszentegyházunk politikai s társulati létezésének. S hű gyermekei a szent kegyelettel tisztelt, szeretett jó anyának a legtávolabbi lakhelyeikről is sokan eljöttek,—nagymeszsze fekvő székely egyházaink egyszerű szegény, de hitbuzgóságban gazdag hivei készülődtek nagy csoportokban, mint Izrael gyermekei hajdan Jeruzsálembe, ide e szabadsági eszmék által megszentelt városba elvándorolni, ölébe borulandók a szerető kegyes anyának, hogy együtt sírják ki öröm- és búkönyeiket egymás látásán, s emlékezvén a felettök átviharzott nehéz próbák és szenvedések napjaira, együtt öntsék ki hálaérzelmeiket is az egy örök Isten színe előtt, a ki szent vallásunkat, mint legdrágább kincseinket hordozó hajót, anynyi zivatar ostromai között kegyesen mególtalmazta, s egy derűsebb fénynyel kecsegtető negyedik század reggeléig elvezérelte. A jelen korszakból,—midőn édes hazánk és nemzetünk több mint három-százados nyomott helyzetéből, ugyszólva, fógságszerü létéből, egykori önállása s szabadságának dísz-helyzetére viszszaküzködött, s magyar koronázott apostoli király legmagasb vezérlete alatt polgári és vallási teljes szabadsága kivívásának pontjáig jutott: lélekemelő lehet viszszaidéznünk képzeletünkben amaz emlékezetes időket, midőn e szögeletfóldén az öszszeszaggatott, Jézus ruhájaként megosztott magyar
