A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)
8 juk, mégis bizonyos rendeltetési czélt töltenének be ? Mely más utón adhatnánk magyarázatot azon gyakran ismétlődő eseményeknek, melyeknek a világ erkölcsi rendjéhez látszólag semmi közük nincs? Mely más irányban adhatnánk feleletet ama kételkedő kérdésekre, melyek az Isteni jóság, szeretet és igazság útjába tolakodnak? Miképen tudnánk más módon számot adni magunknak a végtelenség és örökkévalóság bennünk föltámadó gondolatáról, ha a szeretet és igazság összemunkálásában nem látnánk egy örök rendet, melytől eltérés semminek javára és semminek kárára nincs? Vagy mely más állandó pontra irányithatnók tekintetünket, melyben a változandó külsőségek mellett megnyugtató hitünk és bizalmunk legyen ? »Minden tökéletességnek láttam, hogy vége lészen, de a te parancsolatod, Uram, igen széles«. — Az a fokozat, mely a sejti élet működésétől az öntudatos munkához vezet; e fokozatban az összetartozandóság, mely egyetlen parányi életet sem zárhat ki annak kapcsolatából, s e munkálatban a folytonos fejlődés, előbbre haladás: csak úgy állhat előttünk mint érthető egész, ha annak alapjául egy kormányozó hatalom szeretetét és igazságát teszszük, ki ezekben mutat ki czélt az életre. S ah! mennyire kicsinyesnek, semmitmondónak tűnik föl ezzel szemben az életnek ama felfogása, mely az Isteni munkálatban a teremtmények sorából kiválaszt egy fajt, felruházza minden tökéletességgel, mig a többinek semmi czélt és eszközt nem nyújt a tökéletességi eszme kifejezésére; vagy másfelől az a tudomány, mely semmi külömbséget nem téve, minden életet az anyagi erő véletlen munkájának tekint, melyben nincsen letéve semmi különösen fölemelő gondolat, s végére jutni a legnagyobb üdvösség ! Oh, nem a különös felmagasztaltatásban és lealacsonyitásban, nem a rideg anyag egymásra való öntudatlan hatásában korlátozott, — hanem egy szeretetben szándékolt, igazságban vezérelt világ áll előttünk, melyben a fokozataiban egymásba fűzött minden élet az öntudatos czélra törekvő tökéletésségi eszmét fejezi ki. Az a hatalom, mely mindezt kormányozza, hozzánk, emberekhez, a legközelebbi viszonyban áll; s minthogy kizárólag e viszony utján ismerhetjük meg az ő tulajdonait, őt szeretnünk, munkáiban követnünk a legelső czél, a legszentebb kötelesség. De lássuk meg, mennyire lehetünk mi alkalmasak arra, hogy ez Isteni tökéletességet elérhessük?
