Ürmössy Miklós: A genfi Kálvin ünnep utja. Felolvastatott a Dávid Ferenc Egylet közgyűlésén 1909. augusztus 28-án - A Dávid Ferenc Egylet kiadványai. Felolvasások 2/25. (Kolozsvár, 1909)

6 magy. unit. Konsistorium tagjainak. Az elnök még a disz-ülés folyamán felolvasta mindazon egyházak neveit, melyek küldőik által neki adresset nyujtattak át. Természetesen a mi Egyházunk nevét is fölemlítette. Az ülés folyamán elhangzott disz szónoklatok Kálvin emlé­kével foglalkoztak, feltüntetve reformátori működésének nagy sikereit. Több szónok részletesen ismertette a Kálvin egyházának állapotait saját hazájukban. De az összes szónoklatok jellemzé­séül el lehet mondani, hogy azokból gyönyörű összhangban csendült ki a protestantizmus haladásának nagy eszméje. Az angolok általában igen szabadelvűén beszéltek. Köztök két uni­tárius szónok volt. Az egyik M. John Harrison a londoni unit. társulat elnöke s a másik Hon. Curtius Guild, az amerikai unit. Alliance elnöke. A magyarok részéről az egyetlen disz szónok Dégenfeld gróf volt, ki a hazai protestáns egyházi viszonyokat ismertette, magvas, szép beszéd keretében. Jul. 4-én, vasárnap, ünnepélyes urvacsora-osztás volt, külömböző nemzetiségű lelkészek által a Szent-Péter templomá­ban. Délben ugyan e templomban Antal Gábor püspök magas szárnyalású, mélyen átérzett, gyönyörű magyar beszédben emlé­kezett meg Kálvinról. E szabad gondolkozása, n.ély szivü főpap, e beszédében is hű maradt szabadelviiségéhez s a protestántiz­­mus jövőjét az eszmékben s nem a személyes kultuszokban keresi. Midőn Kálvin nagy templomában ez alkalommal vagy 200 magyar ajkáról felhangzott erőteljes, hatalmas akkordokban a nemzeti hymnusz dallama, szem alig maradt szárazon. Jul. 5-én a Temple dy L’andisoir-ban franczia nyelvű elő­adásokban ismertették Pruzsinszky és Kovács budapesti theol. tanárok a magyar protestantizmus fejlődését s mostani állapo­tát. Volt magyar ének és szavadat is. Végül az egész gyülekezet meghatóban énekelte el a szózatot. Jul. 6-án a reformáczió-emlékmüvének alapkő-letétele volt. Ünnepélyes formák és lelkes szónoklatok közt ment végbe e jubiláris actus is. Jul. 8-án pedig a genfi egyetem ünnepélyei kezdődtek, alapításának 350-ik évfordulója alkalmából. Szakadó esőben indultunk el az egyetem kertjéből a Szent-Péter tem­plomába. De azért igy is impozáns benyomást tett a hatalmas menet. A külömböző egyetemek és tudományos testületek, vala­mint az egyetemi és főiskolai ifjúságok küldöttjeinek a száma 800 körül járt. A templomban folyt le az ünnepély egyrésze, mikor is Rosier W. a genfi canton közoktatásügyi vezetője, vala­mint Chodat R. egyetemi rektor és Deutscher M. a svájczi köz­társaság elnöke tartottak nagy beszédeket. Itt adtuk át, nemzeti­ségek szerint csoportosítva küldőink adressét az elnökségnek. Én

Next

/
Oldalképek
Tartalom