Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)
Első rész: Keresztelésiek
zölve mindnyájunktól, kik benned egy ös családi név fentartóját, e város és hon leendő hű polgárát s anyaszentegyliázunknak egykor elődeid erényeivel ékeskedő tagját teljes szivünkből köszöntjük. Valóban, Keresztény Atyámfiái! e kis gyermek születésével annyi nagy, nemes és szent érdek nyert kielégítést, hogy szinte nem találok szavakat azoknak kifejezésére s önkénytelenül ajkaimra jő a zsoltár-iró király hálaadó imája: «Az Urnák jobb keze hatalmasan cselekedett! Áldás nevének /» Azonban ez ünnepélynek fontosságot nem csak az öröm ad, melynek oly méltó helye van e pillanatban sziveinkben, hanem az a kötelességérzet is, melyet itt mindnyájunknak, de különösen nektek, boldog szülők, elevenen kell éreznetek. Értem a gyermeknevelés nagy és fontos kötelességét. Semmi sincs, a mit napjainkban inkább hangoztatnának, mint ezt: «Nevelésjöjjön el a te országod/» És méltán, mert csak ez teszi az embert emberré ; e nélkül keveset különbözik más állattól. S ha korunk valamire méltán büszke lehet, a népnevelés ügyénél s az iskoláztatás átalánositásánál látható nagy lendületre valóban lehet. A nép tanítóit nem nézik le többé, mint a társadalom páriáit, hanem megadják nekik az őket megillető helyet, meg azt a tiszteletet, melylyel tartozunk mindennek, ki a maga kötelességét s társadalmi elhivatását híven betölti. Valóban szinte fájdalmasnak tűnik fel, hogy nem élhetünk majd századok múlva is, mikor a mindenfelé megindított népnevelés következtében az emberek — nem mondom, hogy mind tudósok lesznek — de annyi miveltséggel fognak bírni, mely őket számtalan tévelygéstől megmenti s talán egykor szebb ábrázatot ad a társadalomnak, a melyen most oly sok félszegséget látunk és tapasztalunk. Engedjétek azonban megjegyeznem, Keresztény Atyámfiái! hogy a nevelés nem az iskolában, hanem a bölcsönéi kezdődik. Első sorban a szülők felelősök gyermekeikért. Az édes anya csókja és szükség esetében vesszője, valamint az édes apa ölelése s ha kell, szigorú feddése a legelső tanítómesterek! S higyjétek el nekem, hogy a mit ezek elmulasztottak, azt gyakran a legjobb iskola sem képes helyrehozni és kipótolni. Én legalább erősen meg vagyok arról győződve, hogy ha a társadalom akár testi, akár pedig lelki nyomorékjainak történetét megvizsgálnék, legtöbbnyire a szülői házban találnék fel azokat a karczolásokat, melyek később begyógyít-34
