Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)
Első rész: Keresztelésiek
17 tok életet, kiről elmondhatjátok az Írás szavait: a ez az én csontomból való csont, az én testemből való test». Képzelem, mily forró szavakban szállt fel a hála szent imája ajkaitokról, midőn annyi aggály és tűnődés, annyi fájdalom és félelem után, melyek a szülői örömet meg szokták előzni — miként óhajtottátok — egy ép es egészséges gyermekkel népesedett meg hajlékotok s annak néma csöndét kis angyalotok sírása és nevetése zavarta meg. Oh mert csudálatos az emberi sorsot intéző isteni bölcseség, hogy legszebb és legjogosabb reményeinknek sem adott mindentől megvédett alapot, hogy az öröm rózsáit a szenvedések tövisei közé rejtette, tán azért, hogy soha se feledkezzünk meg: mily gyengék vagyunk isteni erő és segély nélkül; vagy tán azért, hogy ez által is értésünkre adja: mily megbecsülhetetlen kincs egy gyermek. Elég, hogy ti ez idő szerint már túl vagytok az aggodalmakon, ti már apa és anya lettetek s ez égi ajándék, ez öröm, ez áldás megérdemli, hogy nektek hozzá szívből szerencsét kívánjunk. Hogyan s ti már csakugyan menttek volnátok a szülői nevezettel járó aggodalmaktól ? Igen, a múltra, de nem a jövőre nézve is. Hisz ki tudná megmondani, minő sors várakozik ez ártatlanra? Ki tudná megmondani, hányszor fogtok megdöbbenni s hányszor fog megzavarodni szülői örömetek csak addig is, mig e kisded bölcsőjéből kikerül s túléli a csecsemői tehetetlenség korát, melyben mégis legtöbb veszélynek van kitéve, a nélkül, hogy ő maga képes volna azok közül csak egyet is elháritni vagy azokkal megküzdeni ? Valóban, ha az embert más állatokkal hasonlítjuk össze, első tekintetre feltűnik, hogy a földnek legnemesebb teremtménye a legtehetetlenebb és legszánandóbb állapotban születik, s ki egykor talán világokat fog meghóditni vagy milliókat boldogitand, kit az emberek majd egy Hunyadi vagy Juránicsné, egy Széchenyi és Petőfi vagy egy Zrínyi Ilonaként fognak dicsőitni, a bölcsőben szánandóbb azon féregnél, mely tojásából kikelve azonnal eledelét keresni indul el. Igen, az élet kezdete egy teremtménynél sincs annyi gyöngeséggel összekötve, mint az embernél; de én ebben is az isteni bölcseségre ismerek s itt találom fel a legelső szülői kötelességek forrását: a védelmet és dajkálást, azt a kisdedért való örökös tűnődést és szeretetteljes ápolgatást, melyre egyedül az ember alkalmas. Ki látott valaha anyát karjai között tartott csecsemővel Egyház szertartási Dolgozatok. ^ —*—■—~ 2
