Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
2000 / 8.
TRIBUN 15 Az FTC labdarúgásának idén 100 éves történetét több, mint hétszáz játékos „írta". Voltak, akik százszámra játszottak, voltak, akik csak percekre viselték az FTC első csapatának mezét. Adatokkal, történetekkel, visszaemlékezésekkel, fényképekkel (!) valamennyiükről megemlékezünk az idén két kötetben megjelenő könyvben. Az első ötven évben 338-an játszottak, azaz 1900-tól 1950 nyaráig, az „Aranyfradi" szétszedéséig ők jelentették a Ferencvárost. Ízelítőül a könyv anyagából a 258-263. játékosokról ezeket publikáltuk. Sárosi Béla az új üllői úti stadionba hazalátogatott. Egykori barátaival: Monostori Károly és Gyetvai László társaságában több mint 100 ezer néző előtt játszott, és még gólt is szerzett! Az 1945-ös örökrangadón is emlékezetes gólt rúgott. Az R-csoport tagjaként egész éjjel razzióztak - életveszélyben voltak - de így is, pár órai alvás után az örökrangadóra sietett. És a Fradi az ő góljával 1-0-ra győzött! Az Üllői úton még egy gólt szerzett - Dorog ellen - és eljött a búcsú a Ferencvárostól. A Bologna hívta, de bevonták az útlevelét, mire bejelentette, hogy akkor kiszökik az országból. És embercsempészek segítségével vitték át az osztrák-magyar határon feleségével együtt. 1946 őszén már az FC Bolognában játszott. 1949-ben Dr. Sárosi György lett az FC Bari edzője. Odahívta Bélát, így előfordult az a páratlan eset, hogy saját bátyja lett egy játékos edzője! Aztán megkezdődött a nagy vándorlás: Atletico Junior (1950), FC Porto 19??), Zaragoza (1952), Lugano 1952) - itt már játékosedzőként tevé- cenykedett, és bajnokságot nyertek! Edzői pályafutásának helyszínei: Basel, Regensburg, Aachen, Beerschot, Barcelona (Kubala, segítőjeként), Zaragoza (1961-től). És 74 éves korában, Zaragozában hunyt el. Fia - Sárosi Béla akaratának megfelelően - hazahozta édesapja hamvait, és a rákoskeresztúri temetőben temettük el. A nagy vándor visz- szatért szeretett városának anyaföldjébe. Az elmúlt három idényben ők mutatkoztak be a Ferencvárosban Sorszám Név Első mérkőzés 667. Dragoner Attila 1997. júniius 28. Halbturn: Rapid-FTC 0-1 668. Radoszavijecs Zoran 1997. július 5. Balatonfűzfő: FTC-St. Pölten 4-1 669. Sitku Illés 1997. július 23. Dublin: Bohemians-FTC 0-1 UEFA Kupa 670. Fülöp Zoltán 1997. október 8. Záhony: ZVSC-FTC 1-5 Záhonyi zöld serleg 671. Baranyai Tibor 1997. október 8. Záhony: ZVSC-FTC 1-5 Záhonyi zöld serleg 672 Márkus Tibor 1997. október 8. Záhony: ZVSC-FTC 1-5 Záhonyi zöld serleg 673. Lilik Pál 1997. október 8. Záhony: ZVSC-FTC 1-5 Záhonyi zöld serleg 674. Potemkin Károly 1998. január 29. La Serena: La Serena-FTC 2-4 675. Mogyorósi József 1998. január 29. La Serena: La Serena-FTC 2-4 676. Sági Attila 1998.A február 1. La Serena: Colo-Colo-FTC 5-2 677. Mlinkovics László 1998. március 2. Üllői út: FTC-Siófok 0-2 bajnoki 678. Pomper Tibor 1998. április 25. Üllői út: FTC-Kispest 4-1 bajnoki 679. Mátyus János 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 680. Kriston Attila 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 681. Kovács Béla 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 682. Fűzi Ákos 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 683. Zenun Selimi 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 684. Bükszegi Zoltán 1998. július 8. St. Pölten: St. Pölten-FTC 3-0 685. Lendvai Miklós 1998. július 15. Üllői út: FTC-Farul C. 1-1 686. Szabics Imre 1998. szeptember 12. Üllői út: FTC-DVSC 2-0 bajnoki 687. Fodor Tibor 1999. február 3. Mali Losinj: Zadarkomerc-FTC 1-0 688. Alen Bjelics 19999. február 10. Mali Losinj: Potrosnik-FTC 3-3 689. Bócz Tamás 1999.10. Mali Losinj: Potrosnik-FTC 3-3 690. Kulcsár Sándor 1999. március 6. Üllői út: FTC-III. kér. 7-1 bajnoki 691. Eszenyi Dénes 1999. március 16. Üllői út: FTC-Lahti 1-3 692. Zöld Zoltán 1999. március 16. Üllői út: FTC-Lahti 1-3 693. Lászka Balázs 1999. március 25. Üllői út: FTC-Zilina 0-0 694. Palásthy Norbert 1999. március 25. Üllői út: FTC-Zilina 0-0 695. Gajda István 1999. március 25. Üllői út: FTC-Zilina 0-0 696. Lakos Pál 1999. július 31. Üllői út: FTC-Egyesület Arab Emírség 3-2 697. .Tóth Mihály 1999. július 31. Üllői út: FTC-Egyesült Arab Emírség 3-2 698. Bárányos Zsolt 1999. július 31. Üllői út: FTC-Egyesült Arab Emírség 3-2 699. Szűcs Lajos 1999. augusztus 6. Üllői út: FTC-Vasas 1-2 bajnoki 700. Horváth Péter 1999. augusztus 6. Üllői út: FTC-Vasas 1-2 bajnoki 701. Csákvári László 1999. november 20. Üllői út: FTC-Győr 2-2 bajnoki 702. Halgas Tibor 1999. november 20. Üllői út: FTC-Győr 2-2 bajnoki 703. Földvári Csaba 1999. december 11. Szombathely: Haladás-FTC 0-2 bajnoki 704. Sallai György 1999. december 18. Kispest: Kispest- FTC 2-3 bajnoki 705. Csoknay Norbert 2000. január 27. Népliget: FTC-III. kér. 6-0 centenáriumi trófea 706. Váczi Zoltán 2000. január 27. Népliget: FTC-III. kér. 6-0 centenáriumi trófea 707. Vén Gábor 2000. január 27. Népliget: FTC-III. kér. 6-0 centenáriumi trófea 708. Crnomavkovics Drágán 2000. január 27. Népliget: FTC-III. kér. 6-0 centenáriumi trófea 709. Rob Kornél 2000. január 27. Népliget: FTC-III. kér. 6-0 centenáriumi trófea