Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)

1998 / 10.

10 TRIBUN NAGY ÖREGJE: A 102 ÉVES MICI NÉNI A Fradi legidősebb szurkolója, a 102 esztendős Mici néni, ma is él-hal a csapatért, és már nagyon készül arra, hogy jövő­re a 100 esztendős Fradi-születésnapon az Üllői úton ünnepel­jen. A csapat legidősebb szurkolója az 1920-as évek elején volt először a ferencvárosi stadionban, manapság viszont már csak a rádió körkapcsolását hallgatja a meccsek alatt. A 102. évében járó Szenti Györgynét, azaz Mici nénit tavaly augusztusban ismerhette meg az egész ország, akkor 100. szü­letésnapja alkalmából köszöntötték az Üllői úton. Az ország leg­idősebb Fradi-szurkolója ma is nagyszerű egészségnek örvend, rendszeresen főz, kézzel mos, rendezi a háztartását, a legjobban három gyereke, két unokája és két dédunokája társaságában ér­zi magát. Bármilyen hihetetlen, semmilyen egészségi problé­mája nincs, szellemileg is teljesen friss, szinte minden névre, eseményre emlékszik az életéből. Sőt még tervezi a jövőjét, az önkormányzati választásokat semmi pénzért nem hagyta volna ki. Ma is minden nap megiszik egy pohár likőrt, egy deci vörös­bort, valamint tudatosan nagy vastartalmú ételeket eszik, mert esküszik, hogy ezekben rejlik a hosszú élet titka. A Fradi-szeretetet fiatal lányként szívta magába. A kereske­delmi iskola befejezése után a Postatakaréknál dolgozott köny­velőként, és akkoriban munkatársa volt a zöld-fehérek korábbi balösszekötője, Kovács Géza. A futballista vitte ki először az 1920-as évek elején az Üllői útra, azonnal beleszeretett a klub­ba, attól kezdve rendszeresen kijárt a Ferencváros meccseire (mindig a díszpáholyban ülhetett), sőt más sportágak versenye­ire is. Kováccsal egymásba szerettek, de nem lett semmi a do­logból, mert a férfi házasember volt, amit egyébként Mici néni csak a legnagyobb nehézségek árán tudott az édesapja előtt tit­kolni. Kedvenc játékosai egyébként Szamosy, Blum, Pataki, Háda és Zsák voltak, utóbbi Mici néni húgának udvarolt, de ők sem házasodnak össze, mert a fiatal hölgynek nem tetszett a ka­pus műfogsora. Mici néni ma már ugyan nem jár meccsre, de a tévéből min­den Fradival kapcsolatos hírről értesül, most például nagyon mérges amiatt, hogy a nyáron eladták a csapat legjobbjait, és gyengébben muzsikál a gárda. A hétvégeken alig várja haza a fi­át (aki örökölte tőle a „fradizmusát", 69 évesen minden mécs­esén ott van), hogy megtárgyalják a kedvenceik szereplését. A meccsek előtt pedig mindig elmond öt Miatyánkot és Üdvöz- légy Máriát a csapat győzelméért. Nagyon bízik abban, hogy jö­vőre a centenáriumi ünnepségre meghívják, együtt ünnepelhet „nagy családjával". Egyébként legalább 110 évig szeretne élni, szerinte lesz ő még Magyarország legidősebb embere. Kolossváry Balázs (Blikk) FIATALJA: A 17 ÉVES SZABICS IMRE Szabics Imrében az érdekel engem a legke­vésbé, hogy nyolc meccsen hat gólt rúgott a Ferencváros csapatában, hogy Bicskei Ber­talan 17 évesen meghívta a svájciak ellen készülő válogatott keretbe, s hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb labdarúgó-tehetségé­nek tartják. Ezek isten adta ajándékok, ami­ről vajmi keveset tehet a szerencsés halan­dó, akivel ez a rengeteg, mesébe illő ese­mény megtörténik. Az viszont már jóval fontosabb hogy a nép­ligeti sporttelepet úszóedzésre járó gyermekei­vel rendszeresen látogató barátom elmondása szerint a „kis" Szabics valóságos unikum: messziről előre köszön, tisztelettudó, szolgálat- kész, szerény fiú, ha úgy tetszik, mintagyerek. S az sem megszokott a mai magyar lutball világá­ban, hogy amikor megszakad a telefonvonal, az interjúalany - Szabics Imre - kétszer is vissza­hívja az újságírót a saját költségére. Erről bi­- Hogyan fedeztek tel?- Érdekes, a juniorban, ahol négy meccset játszottam, egyetlen gólt sem rúgtam, a nagy­csapatban valahogy könnyebben megy. Persze az ifiben, Szűcs Lajos bácsi keze alatt jó sok­szor betaláltam.- Mi van a sulival?- Negyedikes vagyok a gimnáziumban, magántanulóként, hiszen nem tudnék naponta lejárni Szegedre. Félévente vizsgázom- Mi a kedvenc tantárgyad?- A történelem. Sajnos nincs időm olvasni, pedig tudom, hogy kellene. Az elme csiszolása legalább olyan fontos, mint a testé.- Remélem, nem nyomogatod a pénznyelő automatákat számos pályatársadhoz hason­lóan. ..- Ugyan, eszembe se jut. és még egy korty alkohol sem csúszott le a torkomon.- Ne is csússzon! És mi van a lányokkal?- Hát, a lányok... Egyelőre rájuk sincs időm. (Harsány kacagás szűrődik be a háttér­ből, Szabics ugyanis a dunaújvárosi rangadóra tartó csapatbusz fedélzetéről beszél mobiltele­fonon.. . - a szerk.) De majd kerítek!- Hol laksz a fővárosban?- Angyalföldön, a nagymamámnál. Csodá­latosan főz, nagyon jól megvagyok vele.- Tényleg proli vagy, vagy amatőr?- Profi, de a szerződést augusztusban az édesapám írta alá helyettem, mert csak márci­us 22-én töltöm be a tizennyolcadik évemet. Akkor kötünk egy másikat, amit már én szigná­lok.- Érdekel a pénz?- Ugyan, eszembe sem jut. Csak a focira gondolok meg a gólokra.- Ha egy valamit kívánhatnál, mi lenne az?- Hogy sohase ébredjek fel ebből az álom­ból! Ch. Gáli András zony már ő maga, de még inkább, a szülei „te­hetnek" , akik - a jelek szerint - igyekeznek em­bert faragni a fiukból. A szó szoros értelmében.- Imre, hogyan éled meg ezeket a napokat? Nem érzed úgy, mintha egy csodálatos Ilim fő­szereplője lennél?- Dehogynem, folyton az a benyomásom, hogy álmodom, de szerencsére még eddig senki sem ébresztett fel. Éppen ezért nem is nagyon gondolkodom azon, hogy mi miért tör­ténik velem. Olyan természetesnek tűnik az egész...- Pedig hidd el, hogy nem az. Puskás Fe­rencen és az idősebb Albert Flóriánon kivül hir­telenjében nem is tudnék magyar futballistát említeni, akit 17 évesen behívtak a válogatott­ba...- Na, Várjunk csak egy kicsit, még nem léptem pályára, bár már az is hihetetlen, hogy téltucatnyi élvonalbeli meccsel a lábamban be­kerültem a keretbe.- Szegedi srác vagy, két éve onnan kerültél lel az Üllői útra. Mit jeleni neked a Fradi?- Mindent. Szegeden is a Ferencvárosnak drukkoltam, fel sem merült, hogy más csapat is lehet a kedvencem. Főleg most, hogy Szeged­nek nincs első osztályú együttese. Az FTC tizenéves válogatottjai 1902-1998 név születési év első válogatottság életkor Albert Flórián 1941 1959 18 Berán József 1883 1902 19 Borbás Gáspár 1884 1903 19 Braun Ferenc 1886 1903 17 Kiss Gyula 1916 1935 19 Kocsis Sándor 1929 1948 19 Kohut Vilmos 1906 1925 19 Lipcsei Péter 1972 1991 19 Lisztes Krisztián 1976 1994 18 Pataki Mihály 1893 1912 19 Pokorny József 1883 1902 19 Sárosi György 1912 1931 19 Schlosser Imre 1889 1906 17 Varga Zoltán 1945 1964 19 Weisz Ferenc 1885 1903 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom