Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)
1986-05-01 / 26. szám
6 oldal 1986 MÁJUS-JÉJNIUS Elet és Irodalom (Budapest) VÁLOGATHATNÉK Kéne egy tizenkét év körüli kisfiú az új magyar — színes, szélesvásznú — filmbe. A stáb felelős tagjai járják az iskolákat, hívják az alkalmasnak látszó srácokat meghallgatásra, számolatlan. Jönnek ők, tele velük a büfé, a folyosó, némelyiküket szülő vagy nagymama kíséri, utóbbiak a legidegesebbek. ötösével szólíttatnak a jelöltek abba a szűk szobába, hol velük szemben egy kamera és három-négy felnőtt üldögél, ott lebeg valahol a kasza remény is, hogy a következő turnussal okvetlenül beszökell Shirley Temple, fiúban. Vagy legalább Mickey Rooney. Mind szeretne bekerülni a filmbe, ám különösképp mégse akaródzik szerepelniök. Kelletlenül vonogatják a vállukat, nem akarnak mondani verset vagy prózát, nem akarnak énekelni, beszélgetni se nagyon. Vajon hogyan képzelték a meghallgatást? Mire számítottak? — álmélkodom és türelmetlenkedem. Nem úgy a rendező, ő makacs, na, gyerünk, az Iskolában biztosan tanultok verset! Tanulunk, motyogják rosszkedvűen; én az óra végére el is felejtem, állítja egyikük. Végül hosszas unszolásra csak kinyögnek néhány sort a Toldi közepéről, most éppen ott tart e korosztály a tananyagban. Kéne tizenhat körüli bakfis szintén az új magyar — színes, szélesvásznú — filmbe, őnekik sincs ínyükre a szavalás. Azt hitték tán, sztriptíz lesz itten ? Vagy diszkótánc? Az asszisztensek állítólag kihirdették, hogy vers kell. Kihirdették? — kérdi a rendező, bólingatnak a lányok. Hát akkor? Tétova mosoly a válasz. Vers kellene, de senki se tud, és ha mégis, akkor csupán ünnepélyre szánt hazafias költeményt, mely e nőpalánták ajkáról repedtül kong. Ha már a bakfisok se csüggnek a poéták szavain, ha egy valamirevaló szerelmes vers sincsen a fejükben, akkor mivégre a költészet ezen a földön? Leintem önmagámban e keserű hangot, mit akarsz? Te gyűlölted a magolás minden válfaját iskolás korodban; könyv nélkül — milyen szépen fejezi ki az angol: szívből — nem tudnak, ám lehetséges, hogy olvasnak azért. Így nyugtatgatván filosz énem, eszem ágában sincs érdeklődni utóbbi olvasmányaik felől, jobb a békesség. Mocorgók nyikorgó derekú székemen, úgy döntök, tanulmányi kiránduláson vagyok, figyelem szófordulataikat és gesztusaikat, ki tudja, mik r írok legközelebb tizenkettő körüli fiúról vagy tizenhat körüli lányról, nem árt jegyzetelni. Végső mentsvár: a viccmesélés. Ha tananyag-vers sincs, jöhet Móricka és Papjancsi, Arisztid és Tasziló, Zsaaan és az inasa. Helyettük inkább bükkfa-poénokkal áll elő a többség, népszerűek a primer malacságok is, főleg a kisfiúk körében, olykor kétséges, értik-e egyáltalán, amin teli szájjal nevetnek, mindegy, világosítsa föl őket a kedves papa. Ámde mi a teendő, amikor ezek a tündéri srácok újra meg újra elmesélik, hogy bemegy a bikához a magyar, kijön tíz perc múlva, hogy jűde büdös van, bemegy a szovjet, kijön öt perc múlva, hogy fűdé büdös van, bemegy a cigány, kijön egy perc múlva a bika, hogy fűdé büdös van! Az ember bambán nyeldekel, remélve, majd megszólal válaki más, mit is mondhatnál annak a szösz! gyereknek, hogyan nézhetnél az 6 nefelejcskék szemébe? — íme, te szégyened magad, s valamiféle homályos bűntudat gyülekezik benned, ám elnyomja azt a harag és a fájdalom. Leghamarább a rendező tér magához, ő — foglalkozásából adódik — harcedzett férfiú; mi ebben a vicc? — tapogatózik óvatosan. A srác röhögéséivé magyarázza, hát hogy a cigánytól mingyár kijön a bika! Értem, így a rendező, de mi a vicc? A gyerkőc pislog, tudja már, a dolog nem úgy sült el, ahogyan szerette volná, próbálja kezdeni a viccet újra, hátha izgalmában kihagyott belőle valamit, azért nem sikerült megnevettetnie ezeket a vén faszikat. A többszörös félreértésből nem látszik kiút. Szerinted ez jó vicc? — a rendező. A szőke fiú arckifejezése jelzi, naná, különben nem ezt választotta volna. Nyilván sokadszor adta már elő, az osztályban és másutt, eddig osztatlan sikert aratott vele. Lesüti a szemét, tanácstalan, hát mi a baj? — de nem mereng sokáig rajta, rángatja a vállát, fölajánlja, hogy mond egy másikat. A jelenlévő felnőttek pontosan ugyanarra gondolnak: nem a kölyök tehet róla, hallhatta valaki mástól, az a valaki szintén valaki mástól, és a sorban okvetlenül szerepelnek érett korúak, kétségtelen, hogy kisiskolások nem találnak ki ilyesmit. Föltehető volna most néhány szúrós kérdés, amellyel zavarba hozhatnánk e fiúcskát- Kezdve ott: mit j#le»t az, hogy cigány? Aztán-r-éa a szovjet az micsoda? Továbbá: csakugyan büdösebb állat-e a bika, mint... mint a mosdatlan ember, példának okáért? De ez nem vasárnapi iskola, nem érünk rá, százak várnak bebocsátásra odakinn, újabb viccekkel a tarsolyukban, szalad az idő, gyerünk tovább. És jő újabb öt gyerkőc, többségük mellén különféle amerikai reklámszövegek virítanak. Általában dunsztjuk sincs, mit hordanak a keblükön, no és verset se tudnak, idő múltán ezen már senki se csodálkozik. Vicc. Ülnek a zsidók a zsidótáborban, és kiabálnak, hogy nyissákki! nyissákki! Hallják az őrök, visszakiabálnak, hogy nyissuk! nyissuk! A végpoénhoz olyasfajta mozdulatokat tesz a két kezével, mintha egy kormánykereket akarna jobbra fordítani. Nagy nehezen fölfogjuk, arról volna itten szó, hogy az őrök a gázcsap tekerentyűjét nyitják. Ez benne a vicc, ezen kéne hahotáznunk, a srác példáját követve. És most? Lehetne fölvezetni a pedagógiai célzatú kérdéseket, sűrű tömött sorban. A rendező megkísérli. Mi az a zsidótábor? A gyerek elmagyarázza, hogy a zsidótábor az szögesdróttal van bekerítve, ott őrzik a zsidókat. Miért? Hogy megöljék őket. Miért? Hát mert zsidók. A srác pontosan érzékeli a sűrűsödő feszültséget, rágni kezdi a szája szélét. A kérdésre, hogy ma is van-e még zsidótábor, bizonytalanul fintorog. Másik vicc. Bemegy a zsidógyerekekhez a hitler, na, mi akarsz lenni, kisfiam? Mongyák, hogy sofőr, asztalos, pék. Csóválja a fejét a hitler, nem úgy, hanem szappan vagy lámpaemyő? Harmadik vicc. írnak a zsidók a rokonoknak amerikába. Vegyetek szappant, benne leszünk! Kilencszáznyolcvanhatot írunk és olvasunk. Elképesztő, ugye? Ne higgye az olvasó, hogy csupán az izraeliták főszerepeinek hevenyészett viccgyűjteményemben. Jutott bőven humor a zórosznak, a zarabnak, a lengyelnek, a románnak ... Ám utóbbiak csak egyes tevékenységek vagy jellemvonások kapcsán kerültek a csattanókba. A zsidóság egyetemes kiirtása viszont gyakoribb vicctémának látszik, mint mondjuk, a zsidó kereskedő mohósága, a zsidó ügyvéd agyafúrtsága, a zsidó pap (rabbi, bóher) kétértelmű bölcsessége; ez utóbbiak külön fejezetet alkotnak a vicc világtörténetében, a két háború közötti időszak termése a legdúsabb. Föltehető-e ép ésszel, hogy — például — Tokióban kisfiúk afféle vicceket mesélnek, amelyekben — bárminő összefüggésben — Hirosima neve előbukkanhat? Aligha. Miért maradt kivételes poénügyi helyzetben a zsidóság in toto, méghozzá épp ötezer éves történetének legtragikusabb sorsfordulata révén? Hogyan válhatott ilyen népszerű humorforrássá minden idők leggyászosabb és legszégyenteljesebb gaztettsorozata (mely után sokáig úgy rémlett, nem viccet, de verset írni is reménytelen), tizenéves fiúcskák körében? Hallják ők valakitől... Ki neveli föl a mezők liliomait? És hogyan? Nem vagyok álszent. Tudom, ha fölrobbannak gyárak vagy űrhajósok (ha kisiklik a vonat, ha lezuhan a repülőgép), Pesten másnapra viccet faragnak az esetből. Hajlok elfogadni a sokak által kétségbevont tételt: tulajdonképpen bármivel lehet viccelni. Bármivel, amit a csattahó kiagyalója képes nevetségessé tenni. De vajon az idézetem viccekben kicsodát vagy micsodát vett célba a szerzőjük? Miért vagy mi ellen kéne kacarásznunk? Egyáltalán, hogyan kerül a csizma az asztalra, itt? most?? Én azt hiszem, a zsidóság sorsa és ügye mind a mai napig kibeszéletlen témáink listáján vesztegel. Volt, amikor a szó — zsidó — is tabunak számított, volt, mikor az egész kérdéskör. Üjabban már csak kényelmetlen, nem boldog a szerkesztő, ha ilyesmi kerül szóba. Föloldatlanok a gátlások és érzékenységek, tele vagyunk elfojtott vádaskodással, mentegetőzéssel, bűntudattal — ki-ki helyzete szerint. Én leginkább szorongok, rádöbbenvén, hogy tizenkét évesek efféle viccekkel mulattatják egymást. Szorongok, mert úgy érzem, le kéne ülnöm velük egy félreeső zugban, nyelni néhányat, hogy úrrá legyek kezdeti pofozkodhatnékomon, s meg kéne próbálnom elmagyarázni, mit is jelent az például, hogy zsidó. Nehéz kifejezni, s úgy látszik, érteni se könnyebb. E srácokkal talán zöldágra vergődnék, de mi lesz a szüleikkel, rokonaikkal, a viccek szépreményű szerzőivel? Képtelenség, hogy még mindig itt tartunk, negyvenegy évvel a háború után! Képtelenség, hogy az emésztetlen előítélet apáról fiúra száll! s azután az unokára! Teljes képtelenség, hiszen a tizenkét évesek szülei kilencszázötven tájékán jöttek a világra ... Már öt új srác ül szemközt, öt új tekintet fényesedik reménykedőn, vers nincs, szabad helyette vicceket mesélni. Jegyzetelek, írom, amit hallok, higgadtságra intem önmagam, az indulat csak árthat, nem segít. Maradnak a szavak — a megválogatott, józan szavak. ír 40 éve Moszkvában aláírták a Szovjet-Magyar, Prágában pedig a Csehszlovák-Magyar majd Budapesten a Jugoszláv-Magyar jóvátételi egyezményt. Az 1945 jan.20-i fegyverszüneti egyezmény alapján Magyarországnak 300 millió dollár értékben kellett jóvátételt fizetnie a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. 85 éve születeti Németh László, - Kossuth-dijjas író a XX századi magyar próza-irodalom kiemelkedő képviselője. Regényei - többek között a “Gyász" az “Iszony", az “Égető Eszter", az “Irgalom", - történelmi drámái, igy a “Húsz János”, a “Széchenyi”, a “Gallilei", “Az áruló”, a “II. József’, “A két Bolyai", a “Hetedik Gergely", - a magyar irodalom örökbecsű alkotásai. Értékesek esszéi, tanulmányai, s életművének nagyjeletőségű részét alkotják műfordításai. 85 éve mutatták be az első magyar Játékfilmet - “A tánc" címmel. Rendezője és operatőrje Zitkovszky Béla volt, és szerepelt benne többek közöli Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emilia és Hegedűs Gyula is. A lánc Pékár Gyula ismeretterjesztő előadását illusztrálta. 90 éve kezdték el építeni a Budapesti Földalatti Vasutat. A mai Vörösmarthy tértől a Városligetig, jórészt az Andrássy ul vonalát követve építették fel a kéregvasutat. 1896 május 2-án 20 motorkocsival megindult a rendszeres forgalom a 3.65 km hosszú pályán. A földalatti vasút felujjitása és útvonalának meghosszabbítása a Kacsóh Pongrácz útig 1973 decemberében fejeződött be. Európa első földalatti vasútja volt a budapesti. 105 éve született Kármán Tódor magyar származású amerikai gépészmérnök, fizikus, az aerodinamika világhírű művelője. Megalkotta a mozgó hajó mögött keletkező örvénysor elméletét, amelyet a tudomány “Kármán - féle örvénysor"-nek nevezett el. Kidolgozta a szilárd testek képlékeny folyásának törvényét. Az első világháború alatt Petróczy Istvánnal és Zurovelz Vilmossal közösen elkészítette a világ első katonai helicoplerét, amely a repülés történetében - a három feltaláló vezetéknevének kezdőbetűje alapján - PKZ néven vált ismertté. Az 1930-as években telepedett le az USA-ban, a Pasadenában folyó aeródinamicai kutatások olyan jelentőségűek voltak, hogy Kármánt világszerte a hangsebességen felüli repülés atyjának kiálltották ki.ö volt életrehivója és első igazgatója az űrkutatás békés célokat szolgáló világszervezetének a nemzetközi asztronautikai akadémiának. 110 éve volt a Margil-hid átadása. A második budapesti Duna-híd építését nemzetközi tervpályázat előzte meg. Ennek alapján Ernest Bouin francia mérnök kapott megbízást és a kivitelezést is francia cég kapta meg. A híd 1872-től 1876 között épült 5 millió forint költséggel, és 1876 április 30-án avatták fel. A visszavonuló német csapatok 1944 novemberében a pesti részt 1945 januárjában pedig a budai szakaszt is felrobbantották. Az eredeti alakjában újjáépült hidat teljes szélességében 1948 -ban adták ál a forgalomnak. 315 éve végezték ki az u.n. Wesselényi össze-esküvés tagjait: Frangepán Ferenc grófot és Zrínyi Péteri, horvál bán Bécsújhelyen, Nádasdy Ferenc országbírót pedig Bécsben. Az 1664-től folyó szervezkedés, - melynek vezetője az időközben elhunyt Wesselényi Ferenc nádor volt - a francia király ajánlatára építve, első Lipót Habsburg császár abszolulikus uralmával szemben, lényegében a fóurak egyéni hatalmán nyugvó rendi államot kívánta visszaállítani. 540 éve Hunyadi János erdélyi vajdát, a pesti országgyűlés Rákos mezejére tömegesen felvonult nemessége egyhangúan kormányzóvá, választotta V. László kiskorúsága idejére. 625 éve Debrecen lakossága megkapta a biróválaszlás jogát Nagy Lajos királytól.
