Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-24 / 4. szám
XIX. évfolyam 4. szám Szekszárd, 1909 január 24. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 12 korona. Fél évre . . . 6 > Negyed évre 3 > Egy szám ára . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivü! elfogad a üoinar-féle könyvnyomda ti? paidrkereskede». r.-t. I Szelt .v/ard on. Egye« szamok ugyanot kaphatok. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. >Ieír jelen minden vasárnap. Szerkesztöseg es kiaJóhivatal : Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szrrkesztőaégi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulaidonos: Főrounkatars: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok .......... nem —uamak A lap szellemi részét illető közlemények. valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer- ! kesztőséghez inrézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított • árszabály szerint számíttatnak. ______________________________________ I Az adóreform és a városok. Irta : Bátcy István. Budapest főpolgármesteri-. Amikor az állami egyenes adók reformjára vonatkozó törvényjavaslat nyilvánosságra jutott, annak általános kritikája csak lassan indult meg és jó idő telt bele, amig az érdekelt közönség megismerte tartalmát. A reform hosszú idő óta készült, s úgy látszik, az állami kiadások rohamos emelkedése hirtelen kiemelte a törvénytervezetet az előzetes tárgyalások homályából. De hátráltatta a tárgyilagos és alapos bírálat kifejlődését az is, hogy a törvényjavaslat részletes ismeretéhez, a reform következményeinek és az egyes adózókra vonatkozó kihatásának megállapításához nem csekély elméleti, s még töbh gyakorlati tájékozottságra van szükség. Azonkívül a törvénytervezet szerkesztésénél, úgy látszik, nem túlságosan törekedtek a világosságra, átlátszóságra. A reformnak első pillanatra kedvező szint adott több adó kulcsának tervezett leszállítása és a fokozatos jövedelmi adó előterjesztése. Amint részletesebben is kezdtünk foglalkozni a törvényjavaslattal, azt láttuk, hogy az adókulcs leszállítása tényleges adóleszállitást csak a löldadónál jelent, mig azoknál az adóknál, amelyek első sorban a városi polgárságot terhelik, az adóleszállitás csak látszólagos, sót általában inkább burkolt adóemelésnek tekinthető. De találtunk más okot is az aggodalomra. Azok, ak k a magyar városok pénz ügyi helyzetét ismerik, tudják, hogy a magyar törvényhozásnak évtizedeken át folytatott városellenes politikája a városokat többé-kevesbbé válságos helyzetbe sodorta. I Világszerte tapasztalt tény, hogy a nagyobb embertömegeknek a városokban való összegyűjtése és együttélése milyen fokozott föladatokat ró a váiosi közigazgatásra, i Magyarországon a törvényhozás mindig bőkezű volt a városokkal szemben, amikor a i közigazgatási föladatok megosztásáról volt szó, de nem gondoskodott olyan anyagi erőforrásokról, amelyeknek eiósödése aranyban álljon a folytonosan bővülő föladatkörrel. Sőt ellenkezőleg a magyar törvényhozás minden elképzelhető közjövedelmi lorrást lefoglalt az állam számára s csak itt-ott juttatott belőle vagy mellette pótlekmorzsá- kat. Ez a városellenes politika inegtennette gyümölcseit, s amellett, hogy a városok fejlődését rendkívül hátráltatta, azok jó részét igen nehéz pénzügyi viszonyok közé j sodorta. Ezeknek a bajoknak az orvoslása felöl a városok vezetői sokat tanácskoztak, de vajmi kevés eredménnyel. Ennek oka pedig I az, hogy a városok bajain gyökeresen csak úgy lehet segíteni, ha az állami adózás rendszerét a községi adózásüggyel együttesen reformáljuk, olyan irányban, hogy az adózási köröket az igazgatási föladatkörök arányában megosztjuk az állam és a községek között. Akik ezzel tisztában voltunk, minden reménységünket az állami adóreformhoz kötöttük, s ime, azt láttuk, hogy a tervezett 1 reform a községi adózás kérdésével egy- ! általán nem foglalkozik s azt legföljebb arra az időre helyezik kilátásba, amikor a törvényjavaslat elfog adásával minden adó zási tért letarolnak az állam pénzügyi egyen súlyának biztosítása végett. Mindezt látva, elérkezettnek láttuk az időt, hogy a városokat sürgősen értekezletre hívjuk össze. Ez meg is történt, még pedig úgyszólván az összes városok kiküldötteinek részleteiével. Megállapítottuk a tervezett adóreformnak a városokra és a városi polgárságra várható következéseit s komoly, alapos emlékiratban terjesztettük löl kívánságainkat a kormányhoz és a kép viselőházhoz. A városoknak ez az összetömörülése különösen jelentős, mert az első eset volt, amikor úgy a törvényhatósági joggal biró, mint a rendezett tanácsú városok az egész országból együvé gyűltek, hogy óhajaiknak a törvényhozás előtt kifejezést adjanak. Mindennek dacára úgy látjuk, hogy ennek a komoly és kiterjedt akciónak alig lesz megfelelő és számbavehetö eredménye. Ennek oka az, hogy a magyar országgyűlés társadalmi összetétele nem kedvez a városi polgárság érdekeinek, ,s hogy a magyar városok polgársága kellő szervezkedés hiányában nem érezteti kellőképen a maga erejét.. S ez az, amiben a magyar városoknak megnyugodni nem szabad, a miben mi. a városok felelős vezetői megnyugodni nem akarunk és nem fogunk. Ami ebben az országban közgazdaság, művelődés és magyarosodás terén mint jelentős haladás látható és megállapítható, ez a haladás úgyszólván kizárólag a városokban ment végbe. A városi polgárok szolgáltatják a közszolgáltatásoknak több mint egyhannad részét, s TARCA. Egy tánc: élet. Irta: K'ammer Zsófia. A Király-utca egyik félhomályos, szomorú udvarában úgy déltájt megszólalt a kintorna. A Teréz-templom órája 3 ,12-öt mutatott. A városliget felé eső részben ugyan már szépen sütött a napsugár, a fák zöldeltck, de ezt a zugot még a szénfüst tette sötétté, zárta el a ragyogó naptól. Hanem amint a kintorna rázendítette egyik ósdi, reci nótáját, mely.t a felkezü kintornás időtlen idők óta nyekergetett, az udvaron csakhamar megjelent egy csomó leány. Egyszerűek voltak mind, mint azok akik az életüket örökös munkában, szerénységben töltik, mint akiknek egyetlen mulatságuk a sutét zugban időnkint megjelenő kintorna. Elokapargaíták a zsebükből azt a nehány fillért, amit nagy nehezen takarítottak meg, hol itt, hol ott lopva meg önmagukat, hogy erre a kis mulatságra teljek. Kezébe nyomták az öregnek, hogy egy óráig az ő rendelkezésükre álljon, aztán összefogózva táncolni kezdtek. S hogy ez a szegény koldus mulatság egy kis báli szint kapjon, az emeleteken — a karzaton — csakhamar megjelent a nézőközönség is. És velük egyideüleg az egyik földszinti lakásból egy fiatal leány is előkerült. .Meghúzódott az ajtó szögletében s nézte a táncot. Épp o’y szegényes volt, mint a többi, s ha a munka egyenlő jármában görnyedve látnok együtt őket, talán nem is fedeznénk fel köztük külömbséget. De igy : ezt a csomó mulató leányt s azt a szögletben megvonulót egy egész világ választotta el egymástól. E között a csomó mulató leány között, akik az örökös munka közepette nem tanultak meg gondolkozni, akik csak gépek voltak a világ szolgálatában, egyedül ő volt ember, gondolkozó lény. A többiek, mikor meglátták, odaszóltak hozzá: „Teri, jöjjön táncolni!“ A leány arcán megjelent a csöndes vágyakozás, hogy közéjük vegyüljön, hogy egyszer ő is vigadó, gondtalan gyermek legyen, mint a többi, de aztán csak azt felelte : „En nem szoktam táncolni.“ A többi aztán nem törődött vele. Megszokták, bogy ez a leány mindig inas utakon jár, mint ők. Eleinte kiváncsiak voltak rá, hogy miért, de mikor látták, hogy nem enged senkit j közel férkőzni, a leikéhez békén hagyták. A leány pedig csak azt akarta. Nem szerette volna, hogy rajta szánakozzanak. Az imént is az ajkán lebegett, hogy neki. nem szabad táncolni s mégis máskép mondta. Nem akarta, hogy megkérdezzék mi a baja, nem akarta elmondani a keserűségét, maga akart lenni. Ha volt idő, mikor szenvedélyesen vágyódott arra, hogy fajdalmát, szorongó feleimét elpanaszolja valakinek, eltiltotta magától. Azt hitte, hogy a szánakozás' sértené. A magány azután megtanította gondolkozni Kutatni kezdte az életet, érdeklődött iranta, megtanult sok dolgot máskép nézni, mint addig és szinte megsajnálta azokat, akik nem úgy élnek, mint ő. Lassanként beleszokott, hogy ő is sajnáljon másokat, hogy magát többnek tekintse, mint azokat, s ez fényt adott a lelkének. Jól esett neki, hogy míg a többiek alkonyaikor a gyárak füttye után összelopóztak, hogy a nyomorúság közepette pletykával, asszonyi beszéddel mulassák magukat, ő kicsiny szobájában gondolatokat szőhetett, ami — nézete szerint — — a többi fölé emelte. Ez a kis magának tetsző öntudat, büszkeség, adta meg számára az elet értéket. Hozzá is szokott a magányossághoz. Mióta öt éves korában az a vézna fehér arc eltűnt az életéből — az egyetlen, akihez időnkint odakúszott gyermekhangon elcsevegni, elpanaszolni mindent, megszokta az egyedüllétet. A gyermekkorából nem is igen emlétezett másra, mint arra a szomorú arcra, me!}'- csak akkor vidult fel, ha ő mellette játszott, meg arra a mogorva asszonyra, aki azután került a házhoz, mikor az a fehér arc eltűnt onnan örökre; s akitő: mindig félve húzódott a szögletbe. Nem verte meg ugyan, mint ahogy gyakran látta a többi.
