Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-06 / 23. szám
XIX. évfolyam ______________________23. szám Szekszárd, 1909. junius 6. TO LNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kiről elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-i. Szekszárdon. Egye» szántok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vármegye-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten mefilUpiUtt árszabály szerint izámittstuk. Kiábrándulás a koalícióból. Csodálatos gyorsasággal bekövetkezett a koalícióból való kijózanodás. Maguk a koalíciót alkotó pártok és a nemzeti küzdelem alatt az ország sorsát intéző vezérlő- bizottsági tagok, valamint ugyanaz a sajtó, amely a volt szabadelvű párt bukását jó részben okozta és a koalíció uralmát előkészítette, egyértelmű kesergéssel tör pálcát a koalíciós politika fölött. A függetlenségi párt túlnyomó része az összes bajokért és az egész válságért fegyvertársait: az átkos hatvanheteseket, vagyis az alkotmány- pártot teszi felelőssé. A 67-es alkotmánypártnak a koalíciós uralomból való kiszorit- hatása érdekében fejti ki a bankkérdést előtérbe toló és számra nézve folyton gyarapodó függetlenségi csoport Justh és Holló vezetésével a legnagyobb propagandát. — Andrássy és társai nélkül rögtön vállalkoznak a kibontakozásra és a válság befejezésére. — Andrássyval és társaival még ha két kézzel hozzák is Bécsből az engedményeket, semmiféle pártalakitásba és kormányzásba bele nem bocsátkoznak. — Nap nap után gyalázzák, gyanúsítják Andrássyékat. A koalíció harmadik pártja: a néppárt, amelynek politikai taktikája és magatartása tényleg a legnagyobb ügyességre vall, a függetlenségi pártra utazik kíméletlen szenvedelemmel és a függetlenségiek elvtagadását, hatalmi vágyát teszi állandóan nevetség és gúny tárgyává. A most egymással szemben álló koalíciós pártok egymást okolva felpanaszolják a hároméves kormányzat meddőségét, hogy semmit sem tudtak keresztülvinni az évekig hirdetett programmból, hogy a nemzeti vívmányok terén inkább visszafejlődéssel, mint haladással találkozunk, hogy a mostani hosszú és kinos válságnak a színtelen koalíciós politika az okozója. Valóban annyira elposványosodott a válság, hogy szinte nevetni tudnánk, ha maga a tény nem volna annyira elszomoritó. A minduntalan fölmerülő mentőjavaslatok már operetteszerü jelleggel kezdenek bírni. Méray- Horváth magántudós javaslata még a legkomolyabb az eddigi kibontakozási tervek között, mégis szeretnénk, ha javított kiadásban jelenne meg a mostani válságból való kibontakozási terve, mert a darabontoktól való kormányátvételre nézve készített első javaslata, _ amint a tények igazolják, rosszul vált be. És ha Aléray-Horváth az első kibontakozási közbenjárásért kapott Kossuth utalványára az államtól 50 ezer koronát — ezért a második kísérletért kár őt lemosolyogni azoknak, akik a nyeregbejutást részben neki köszönhetik. — Legcélszerűbb volna országos versenypályázatot hirdetni egy mentőgondolatért, mert — sajnos — a válság mindinkább összekuszálódik, elposványosodik és a hivatott tényezőktől nem hallani semmit, ami az ország felvilágositását és a helyzet tisztázázát célozná. Idők jele és nagyon jellemző, hogy egyik volt lelkes vezérlőbizottsági tag és vezető- politikus : Vázsonyi Vilmos, aki azonban annak idején szintén két kézzel segített agyonütni a . szabadelvüpártot és életre támasztani a koalíciót, ma a következőket írja egy fővárosi lapban: A bevezető részben azt mondja a cikkíró, hogy Magyarország a nemzeti ellentállás óta elvesztette ellentálló képességét és soha oly gyönge nem volt Ausztriával szemben, mint most, a nemzeti kormányzat alatt. Hetykén beszélnek velünk, egyszerűen letárgyalnak bennünket s úgy látszik, hogy alkotmányunk diadalmas erejétől immár nem félnek. Rámutat aztán az elmúlt időkre, amikor idősebb Andrássy Gyula gróf még Ausztria belső kialakulására is tudott befolyást gyakorolni és aki Hohenwart föde- ralisztikus politiká ának összeomlását idézte fel. Szól aztán Bánffyról, aki erélyes magatartásával egy külügyminisztert buktatott meg és aki éppúgy Rómával, mint Bécscsel szemben győzött. Népe babért nyújtott neki ezért, de egy nemzeti ellenállás megfosztotta hatalmától. Még egy másik „hazaáruló“ akadt Tisza István személyében, aki az osztrák túlkapásokkal szemben a visszautasítás férfias szavait hallatta. Tisza „előkelő idegennek“ nevezte az osztrák miniszterelnököt, amikor az a magyar ügye ibe merészelt beavatkozni. Ez a férfiú is áldozata lett egy nemzeti ellentállásnak. Győztünk. Diadalmámorban úszott az ország a Kárpátoktól az Adriáig. Egy nagy nemzeti kormányt kaptunk. Azután elmondja, hogy ennek a nemzeti győzelemnek zsákmánya hogyan lett az osztrákoké. Olyan rossz kiegyezést kötöttünk, amilyenhez a régi szabadelvüpárt semmi körülmények között nem járult volna hozzá. Felemeltük a kvótát oly arányban, amilyenre Ausztria a szabadéivüpárt idején még álmodni sem mert volna. A katonai programmot, amelyet a szabadelvüpárt kilences bizottsága kidolgozott, elhalasztották. Hallgatólag elismerték a külügyminisztert a monarchia kancellárjának és politikai vezérének. Az osztrák kormány hatalma erősebb lett a magyar kormány hatalmánál, amely nem tűrt ellenzéket és más politikai nézeten levőket száműzni volt képes, de Ausztriával szemben gyönge maradt. Ezek a mi nemzeti ellenállásunknak vívmányai és egy jó osztrák nem kívánhat hazájának jobbat, mint lehetőleg számos ilyen fajtájú nemzeti küzdelmet. És mi az oka ennek: az őszinte meggyőző______TÁRCA._______ Bá rsony István. — Irta: Krammer Zsófia. — Mikor Bársony István nevét hallom, fel- rajzanak bennem a képek. Képek, melyek a2 ő tolla alól kerültek a fehér lapokra; melyeket az ő szivének melegsége, leírásának pompás szine, költészetének sajátságos fénye tesz széppé. Sorra veszem őket és hasonlitgatom. Nem a mások leírásaihoz. Nem! Ezt szentségtörésnek tartanám. Bársony István nem hasonlítható senkihez, csak önmagához. Önálló lelke, lelkének nagy szabadság- vágya nem tűri magán más egyéniségnek még csak az árnyalatát sem. Ereje kitör a hasonlóság korlátái közül. Egymáshoz vetem a leírásait, az elbeszéléseit. Gyönyörködöm ezekben az összehasonlitá sokban. Lelkének remekül csiszolt, számlálhatlan lapu gyémántfelületében, melyek az érzéseit annyiképen verik vissza. Egy lélekember ragyogó fantáziáját, mély érzéseinek ezerféleségét látom ott; Csodálom és szeretem ezt a fantáziát, ezeket az érzéseket. Szeretem kutatni a munkákban az Írójuk lelkét. Úgy érzem, hogy az egyes mondatok mindmind sugarak, melyek a benső-embert tárják elém. Mikor igy olvasom Bársony könyveit, mikor igy veszem sorra őket, tudom csak igazán élvezni, mikor úgy nézem a képeket, hogy mögöttük kutatom az Írót: akkor látom csak igazi fényben, igazi világításban. Ki is tulajdonképen ez az ember ? Vadász, aki az erdők mélyeit a vadért kutatja és midőn puskája végére kerítheti, akkor élményeiről számol be? — Akkor csak néhány vadász-adomát kedvelő férfit érdekelne. — Vagy természetbúvár, aki atomokra szedi a levegőt, a növényeket, a pihegő, lélegző állatvilágot és tapasztalatait adja ? Akkor csak egy töredékét az embereknek kötné le. Nem! Bársony István a legmelegebb szivü poeta-ember, aki lelkében hordja a természet képét: „A vadászat szenvedélye pedig egyre odavonzott az istenségem oltára elé, ahol csak megerősödhetett, de soha meg nem fogyatkozhatott a természet iránt érzett igazi szerelmem“ — mondja önmagáról. S midőn végigdől a pázsiton, a természet sziv- verését fogja fel saját szivének forró, szenvedélyes lüktetésével. Nem kutató, rideg szemekkel, hanem rajongó szeretettel hatol az életbe s az életet fájdalmával és szépségeivel együtt magáért az életért szereti. A szeretet teszi éleslátóvá a szépségek felfedezésére. — Mikor az erdőt járja, minden kis virágból a mámoros gyönyörűségek illatát érzi, minden madárdalból a szépségek, az elmulhatlan, folyton váltakozó szépségek hymnusát hallja kicsendülni. S minden szépség, minden gyönyörűség azért oly fenséges néki, mert mindenhol, mindenben megtalálja önönlelkét, minden parányban saját vágyait, saját álmait érzi. Nem puszta szemlélője: megértője, átérzője a terme szetnek. Nem barangolója, hanem lakója az életnek, mely számára mindenütt felfakad, mely számára mindenhol gondolatokat és érzéseket rejt. De ha csak ez volna Bársony, akkor csupán magának szerezne gyönyörűséget. Akkor csak átélné ezt az életet a maga számára, annélkül, hogy nekünk csak egy szemernyit is nyújtana Ízelítőül azokból a szépségekből, melyek őt mámorba ejtik. Ha önmagába zárná a látottakat, a hallottakat, akkor olyanná válnék számunkra az [ ő élete, mint a milyenné rá nézve válik az a | fehér farkú fenséges madár: az albicilla (halász- ! sas.) Akkor vágyódhatnánk mi is mély, keserű fájdalommal utána, az elérés reménye nélkül. Az a fölöttünk álló, fenséges élet nekünk megköze- lithetlen volna. De Bársony István iró-ember. író ember a legjavából. Bársony István lélekember, a lelkek legnemesebbikébül. S ezen a leiken keresztül bepillantani hagy abba, amit Ő felfog, amit ő megérez. Részesévé tesz a maga gyönyörűségének, átálmodtatja velünk
