Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
XIX. évfolyam 22. szám Szekszárd, 1909. május 30. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. | Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára. . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- j hivatalon kívül elfogad a Nolnér-féle i könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók« POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő é$ laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez infézendők. Hirdetések mérsékelten megállai itott árszabály szerint számíttatnak. A por. Midőn a vármegye székhelye r. t. várossá alakult, voltak elegen, akik csak bizonyos passzív-ellenséges hangulattal törődtek bele az átalakulásba és a túlnyomó többség minden jót és szépet váró reménykedéseit mosolyogva nézték skeptikus lelkűk bástyái mögül. S ha a forró, májusvégi napok sivár portengerét nézzük, mely városunkat egész a kiállhatlanságig elborítja, önkénytelenül is megszáll bennünket a kételkedés ördöge, vájjon nem volt-e igazuk? Mert valóban, a titkos káröröm mámorában úszva, gyönyörködhetnek az európaibb igényűek kínos vergődésében, akiknek szomjúságát városi adminisztrációnk — a régen, ismételten és kötelezőleg beígért «öntözéz» sürgős megvalósítása helyett — olyan nyugtalanító egykedvűséggel képes nézni, mintha nem is ezen elemek viselnék az adóteher túlnyomó részét, nem ezeknek a phalanxa juttatta volna a mai kormányzatot diadalra s mintha ezek a lakosság azon részét képeznék, melynek közérdekű óhajtásait figyelembe venni csak másodrendű fontossággal bírhat 1 Tavaly történt ugyan némi gyarló, öntözési kísérlet, de egy kis «hitegetésnél» egyébnek alig volt nevezhető; s akik az idei nyárra e kísérletezés — s a belőle meríthetett tapasztalatok alapján a komoly jóakarat eredményesebb munkáját remélték, keserűen csalódtak, mert bár az utóbbi napokban ismét előbújt rejtekéből az a bizonyos kocsi, hogy a belváros utcáit néha- néha, ötletszerűen, végig lötyögtesse, de ez «öntözésnek» el nem fogadható! A régebbi időben azzal ütötték agyon e kérdést, hogy «nincs víz!-» Ez az ellenTÁRCA. Nyomor és bűn a gyermekvilágban. Irta: Tábori Kornél. Öngyilkos gyermekek. Ha apró gyermekek öngyilkosságot követnek el, amire még felnőttek is csak az élet legnagyobb tragédiái közepett, teljes kétségbeesésben szánják el magukat, elképedve állunk ezek előtt a sokszor megfejthetetlen drámák előtt. Aztán rendesen megnyugodunk benne: degenerált agyú, koránérett gyermekek rémtettéről van szó. Pedig érdemes néha utánajárni a dolognak és akkor meglepő, gyakran megrendítő eredményekre jutunk. Nyolcvankét olyan konkrét esetet gyűjtöttünk össze, amelyben öngyilkos iskolás gyerme kék szerepelnek és bizony konstatálnunk kell, hogy a legtöbb ilyen gyermektragédia a mai oktató rendszernek a következése. A matúra-botrányoktól, az éretlen érettségizők csapatának magapusztitásától lefelé a rövidnadrágos és rövidszoknyás öregekig, sok fiatal életet fojt meg az iskolai copf rendszer. 1907-ben volt egy nap, a félesztendős bizonyitványosztáskor, amelyen^ nyolc öngyilkolási kísérlet és öngyilkosság történt meg. Hat esetben a rossz osztályzat miatt, 6gy azért, mert a tanitó szigorúan megbüntette s egy fiú szerelmi bánatában kereste a halált. Az intőcédula. Talán leginkább jellemző a kis M. Stefánia, egy pesti vasúti hivatalnok leányának az esete. vetés — meghalt: szerencsésen belefulladt artézi butáink napi 30.000 hektoliternyi vizébe ! S ezt tudva, szinte leiforr a vérünk, ha elnézzük, hogyan zuhog a városi artézi kutból percenkint tizenöt — s az újabb vasúti kutból is mintegy hat hektoliter viz a nemtörődömség préda csövein át a patakba, a sétájában üdülést kereső lakosság pedig átláthatatlan porfelhőbe burkolva köhög, prüszköl és dörzsöli szemét e meseszerü vizbőség dacára ! Azért valóban nem volt érdemes kutat fúratni, hogy azok révén a Duna vizét szaporítsuk ! Tudom, hogy most a «vízvezetékkel» biztatják a türelmetlenkedő várost. Helyes, bár már láthatnék 1 De minden jel arra vall, hogy a legjobb esetben is még évek telnek el, mig ez a törekvésünk valóra válhat s az utca- és sétatéröntözés legegyszerűbb módját (tömlővel) nyélbe üthetjük. Váljon addig várjunk-e tétlenül és közönyösen, patriarkális megnyugvással nyelve a trágyával fűszerezett utcaport, holott némi kis jóakarattal polgármesterünk addig is nagyon jól gondoskodhatnék embertársainak védelméről ? Igaz, unalmas dolog, folyton a porról beszélni s az ember valósággal röstelli már, hogy mindig ily agyoncsépelt thémákon rágódjék; de úgy látszik (bár elég szomorú), hogy mégsem felesleges ez; mert ha annak káros hatásait az elvárható mérvben átéreznék az illetékes tényezők, úgy az erkölcsi felelősség súlya bizonyára erélyesehb intézkedésekre sarkalná őket. Nem árthat tehát röviden emlékeztetni arra, hogy a por, városunk e csapása, nemcsak a szépérzéket sérti; nemcsak az utak és közterek amúgy is elég szegényes zöldEz a pólgári iskolai második osztályú növendék a Király-utca 46. száma alatt levő ház harmadik emeletéről levetette magát a földszintre. A szerencsétlen tizenhároméves leányt eszméletlen állapotban vitték a Stefánia kórházba, ahol meghalt. A szomorú esetnek egy iskolai intő-cédula volt az okozója. Kedden intőcédulát adtak Stefániának, amelyet a szüleivel kellett láttamoztatnia, aztán az iskolába visszavinni. A kis leány nagyon félt a szüleitől, különösen a mostohaanyjától, a ki nem a legjobban bánt vele. Az intőt nem is adta át otthon senkinek sem, hanem másnap virradóra elhatározta, hogy inkább meghal. Elment hazulról és délutánig mindenfelé kóborgott a városban, végre bement a Király-utcának abba a házába, ahonnét aztán ledobta magát az emeletről. Az életunt leányka zsebében megtalálták az intőcédulát, azonkívül egy csodálatosan tiszta értelmű levelet. Mintha a legnagyobb nyuga- dalommal irta volna. íme az utolsó levele: Kedves szüleim ! Reszkető kézzel és köny- nyes szemekkel Írom nektek ezt a levelet. Az iskolámban a rajzolásban való hanyagságom, továbbá nevetgélés miatt megintettek. Egy intőcédulát adtak nekem, amelyre ezt ráírták. Ezt nektek, drága szüleim, alá kellett volna Írnotok és a büntetéstől való félelmem miatt most önmagam vetek véget életemnek. Meg akartalak benneteket óvni attól a gondtól és fájdalomtól, amelyet ez intőcédula okozott volna. Amit el fogok követni, talán még inkább fog nektek fájni, mint ez a cédula, de azt hiszem nem fog örökké fájni, különösen nem az anyámnak. Mert ezután egygyel kevesebb ember jét teszi tönkre s üdítősre alkalmatlanná, a levelekre rakodó vastag rétegével gátolván a növényzet szükséges gázcseréjét; s nemcsak lakásunk berendezését rongálja idő előtt, az utcáról beözönlő, mindent ellepő áradatával: hanem — főleg és legelső sorban — egészségünket ássa lassankint alá, ha ugyan komoly és végzetes bajok egyenes és közvetlen okává nem válik! Tudvalevő ugyanis, hogy a por háromszoros veszedelemmel fenyegeti szervezetünket: először is, mint idegen anyag, egyszerűen mechanice ingerli és sérti a nyákhártyákat; másodszor károsan hat azon vegyi alkatrészek és mérges anyagok által, melyekkel a bomlásnak induló állati hulladékok telitik; s végül harmadszor a különféle, többé-kevésbbé patogén baktériumok révén, melyekben nagyon is bővelkedik. Pontos bakteriológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a por valósággal hemzseg ezen apró lények különféle fajától s eléggé ismeretes pl. a szerep, melyet a tuberkulózis vagy a kolera bacillusainak terjesztésében játszik, melyek a felkavart por utján, a porszemcsék hátán nyargalva jutnak legköny- nyebben a torkunkba s innét még tovább. A légutak számos betegsége, a nátha és gégehuruttól kezdve egész a tüdőtágulás - és tüdővészig, valamint erős szemgyula- dások stb. köszönik létrejöttöket az utca szennyes porának és magyar alföldünk kiváltképen poros levegőjének bizonyára nagy érdeme van e vidék kimagasló arányú tüdő- vészhalandóságában. És valószínűnek hiszem (talán némelyek előtt ez fontosabb argumentum a fenyegetett emberéletnél), hogy ugyanazon okokból, az állatokra sem lehet az közönyös és azok épségét is veszélyeztetve, lesz, aki nektek gondot és fájdalmat okoz. Mindenért amit eddig elkövettem, térdelve kérek tőletek bocsánatot. Szívből üdvözöllek benneteket, kedves szüleim. Józsefet, Ferencet és Annát szintén. A ti örökké hálás leányotok Stefánia. A szülőkön és a tanítókon a sor, hogy az esetből levonják a tanulságot. Tiszta dolog, hogy a nevelésre újabb feladat vár, beteges a kor és beteges eszmék megmételyezik már a gyermek lelkét. Ezt a házi nevelésnek kell észrevennie. Az iskola egyebet tanulhat a szomorú esetből. Ennek a gyermek-öngyilkosságnak egy intőcédula volt az oka. Az intőcédula, amelyet az iskola, a modern oktatás, mivel a családdal harmónikusan akarja nevelni a gyermeket, állítólag nem nélkülözhet. De legalább a formákban választékosabbnak kell lennie az iskolának. Érthetetlen, hogy miért kell a gyermeknek magának átadni a szülőknek az írást, amelynek alapján biztos büntetés, akár megszégyenítés, akár egyéb vár reá. A tömérdek tanulság csupa értékes vezérfonal arra nézve, miként kell megváltoztatni a nevelés és oktatás formáit. A régiek avultak, mert az erkölcsi életbe uj betegségek fészkelték be magukat. És e betegségek csirái megfertőz- tetik a gyermekek lelkét is. Üldözés a halálba Különös eset történt tavaly egy nagy vidéki városban. Sch. R. nyolc éves kis leány leugrott az anyja második emeleti lakásának ablakából az utcára és rögtön meghalt. A rendőrségi jelentés csak annyit tudott, hogy a kis leány nem akart iskolába járni, annyira irtózott a tanulástól, hogy inkább a halálba menekült.
