Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-01 / 9. szám
XVIII évfolyam_________ ________9. szám________________Szekszárd, 1908 március I TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. ——— Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Fdtnunkatars : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mértékeken mezállapitot árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kiről elfogad Molnár Mór kőnyrnyomdája és papirkereskedés® Szekszárdon. Egyet számok ugyanot kaphatók. A függetlenségi párt és a házszabályrevizió. —lk. Ellenszenvesebb kép a politikai arénán alig képzelhető, mint azok az örökös konventikulumok, amelyeket a függetlenségi párt egyes frakciói minduntalan tartanak. A kormánypárt — a kormány ellen. A kormány feje fölött folytonosan ott lebeg a frondörök által suhogtatott Da- inokles-kard. Ezek a kisebb-nagyobh frakciók minden héten összesúgnak-búgnak, hogy megmentsék a hazát, mely most békében van és csak az a komoly veszedelem fenyegeti, hogy az önös célokat szolgáló csoportok tényleg szétrobbantják a parlamenti többséget éppen abban a kritikus időben, amikor a kormány a parlamentárizmusnak és az országnak a házszabályrevizió megalkotásával a legnagyobb szolgálatot akarja megtenni. Mert hát tetszik tudni, a függetlenségi pártnak folyton nyugtalankodó és a kabinetnek jellemben, politikai készültségben, hazaíiságban, korrektségben legtiszteletreméltóbb tagját: Andrássy Gyula grófot legerősebben támadó csoportjait nem nagy kérdések, nem a nemzeti politika komoly problémái mozgatják, hanem az az aggodalom, az a nagy gond — hová lesz a mandátumé A házszabályreviziót, úgy* amint az a Ház asztalán fekszik, letárgyalták és elfogadták a pártközi konferencián, amelyet a házelnök hitt össze, azután letárgyalták és elfogadták a függetlenségi párt értekezletén. A hazafiui lelkiismeret azonban most, az érdemleges képviselőházi tárgyalások folyamán kezd fölébredni és megnyilatkozni a vacsorákkal egybekötött hazafias konven- ventikulumok alkalmával, amikor azonban nem elvek körül forog a vita, hanem a fölött jajveszékelnek, hogy kevés a függetlenségi mini zter, kevés az államtitkár, kevés a főispán. Nem a parlamentben és nem a pártban — mert ott voltaképpen csak országos dolgok fölött tanácskozhatnak a nyilvánosság ellenőrzése mellett — hanem a folyosókon, a vendéglőkben súgnak-búgnak, keseregnek, nem a haza sorsa, hanem a függetlenségi párt jövője, illetve a mandátumok bizonytalansága fölött. Azt mondják a kormány lejáratja a függetlenség ipártot. A benyújtott javaslatok helyesek, szükségesek, — de leörlik a függetlenségi párt népszerűségét, tekintélyét. Mi ez egyéb, mint hajsza a mandátum biztosítása érdekében. Az ország érdeke — a nemzeti politika jövője mellékes, csak a mandátumot ne környékezze veszedelem. Az óh nép kitalál ábrándulni a nagy hazafiakból, ha azt látja, hogy ők megszavazták a közös ügyeket, a házszabályreviziót, szóval mindazt, amit az ország békés fejlődése megkíván és amit az előző kormányok és kormánypártok az ország érdekében szintén megcsináltak, vagy, mint a házszabályreviziót, megalkotni szerettek volna. Hiányzik a mandátumféltő tisztelt alvezérekben és közkatonákban az erkölcsi bátorságnak az a mértéke, amely nélkül a törvényhozói tisztHgazi betöltésére alkalmatlanok és illetéktelenek. Semmi egyéb, mint erkölcsi bátorság, nem kell hozzá: megjelenni a választók előtt és tiszta bort önteni a poharukba. Ne azt nézzék a tisztelt honmentő törvényhozó hazafiak, hogy valami népszer'ú-e vagy népszerűtlen, hanem azt, hogy mi az igazság és hogy miként szolgálják leghívebben a közérdeket. Maga Apponyi Albert gróf fejtette ki utolsó hatalmas beszédében igen szépen, hogy bármennyire érzi, hogy népszerűségéből veszített, azért továbbra is szívesen vészit népszerűségéből, ha tudja, hogy ezzel szolgálatot téliét hazájának és saját lelkiismeretét tisztának érzi. Világosítsák fel a választókat — és ez többet ér minden frondörködésnél és konventikulumnál — hogy a régi program- mot ezidöszerint megvalósítani nem lehet és mert a kivihetetlen régi jelszavak forszirozása csak veszélyekbe és válságokba sodorhatja a nemzetet, ráléptek a gyakorlati szükségletekkel egyedül számoló, reális politika terére, a 67-es alapra, amiből az ország kulturális és anyagi előrehaladása várható, az önálló hadseregnek és a függetlenségi párt egykori egyéb közjogi programmjának követelése pedig beláthatatlan időkig üres malaszt marad, amiből, mint a közelmúlt eseményei tanúsítják, csak zavar és züllés származhatik. A nemzet nagy többsége, amely nem szereti a légvárakat, csak helyeselni fogja a függetlenségi párt eljárását, mely számolva a tényekkel és a helyzettel, nem teszi ki rázkód tatásoknak az országot és nem viszi falnak anemzetet. De a mai alakoskodó eljárásnak vessenek véget. Legyen az pillanatnyira bármennyire is népszerűtlen — hagyjanak lel a függetlenségi jelszavak hangoztatásával, amidőn ugyanazon lélekzet alatt favorizálják a közös intézményeket és megszavazzák a fölemelt kvótát. Becsületes, magyaros nyíltsággal és őszinteséggel lépjenek a nemzet elé és akkor nem kell félniük az elvtagadás, a politikai árulás vádjától és következményeitől, akkor nem kell saját kormányuk és pártjuk erejét és tekintélyét a titkos összejövetelek aknamunkájával aláásni, megbénítani. És ha ideigTÁRCA. Az örök szépnek . . . Az örök szépnek, örök ifjúságnak Utolsó álmát veled álmodom, Te elmúlhatsz, te elhervadhatsz másnak: És hervadásod látni nem fogom. A szellő, melyre le a kelyhed bontod, Melytől szépséged telje teljesül! Éltem fájáról az utolsó lombot Rázza le lassan, kérlelhetlenül . . . Te, váltadon a királyi palásttal, Bevonulsz büszkén, diadalmasan, Mig engemet a túlsó kapun által Már kifelé visz magányos utam. ____ Kiss József. El jegyzés. Irta: Hermann Keyermanns. Amikor Io a huszonötödik évét elérte, valami igen különös dolog történt. Azaz csak annyi történt, mire Riek, a nővére, felpattant a himző-munkájától, lefutott a lépcsőkön és egy levéllel tért vissza. A levél boritékát a rheumás mama föltépte és aztán csókkal boritotta lo arcát. Io majdnem az ujiába szúrt a himzőtüjével. Hiszen valami rendkívülinek kellett történnie, ha a mama csókolódzni kezd. — Oh, lo, Io! milyen hir! Riek, Riek, milyen újság 1 . . . — De hát mi az ? — kérdezte Io kíváncsian. — Megkérte a kezedet! — Ki? — Ki ?! Ki! Ugyan ne tettesd magad! lónak már a kezében volt a levél. Riek vele együtt olvasta a vállán keresztül. lo lassan, meggondoltan olvasta. Riek az első sorok után, mint az eszeveszett, körültáncolta a szobát és kiáltotta: — Mindnyájan' elmegyünk Indiába, mindnyájan veled megyünk 1 — No, mit szóltok hozzá .Io a ssékre rogyott, a kézimunkája összegyűrve feküdt az ölében. — Hagyd őt egy kissé gondolkodni, — mondta Riek. — Mi van ezen még gondolkodni való ? — mormogta az anya boszusan. Azt hiszitek talán, hogy egy második is akadna még : — El kell mennem Indiába, ha elfogadom őt ? — ; . . Ha elfogadod?! . . . Hát ezt még kérdezed ? — Olyan rut! — Nem igaz! — pattogott Riek. — Ha nevet, gyönyörű fogai vannak. — És ha egyetlen fog se volna, a szájában, akkor is kitűnő partié a számodra. Néhány év múlva ellenőr lesz, vagy asszisztens ; húsz év múlva busás nyugdíjjal visszajön. Egész életeden át kínozni akarsz talán ? Nézd csak a karikákat a szemeid körül! — Sejtelmem se volt arról, hogy megkéri a kezemet . . . — De csak mondott valamit, mikor itt volt ? — Nem . . . alig nézett rám . . . mindig csak Riekkel foglalkozott. — No akkor szépen megtréfált benneteket 'De ne ülj itt olyan csöndesen, te; felelj hát! Menj azonnal Riekkel a távirati hivatalba és sürgönyözd meg neki: Igen, amint kívánja. — De csak nem olyan sürgős! Ráér holnap is. — Ép eszednél vagy? Azonnal menjetek! — Még elég fiatal vagyok . . . nem kell sietnem. — De kell . . . érted? . . . kell! — Ejnye, ki legyen a felesége : te vagy én ? — Te haszontalan ! te . . . Azonnal indulj a táviróhivatalhoz! — Nem. Holnap. Még alszom egyet. — Ma, mondom, — ma! Egymásra kiáltoztak, szidták egymást, míg a szűk szobában este lett. lo az alkóvban feküdt Riek mellett, A fából készült falon át köhögni hallotta az anyját, aki a konyhában aludt. Reggel hat őrekor megszólalt az ébresztő óra. Fullasztó hőség volt a
