Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-06 / 40. szám
l 'U7 október 6 TOLNA V AliMEGYE, 3 pénzbírság, hanem pénzbüntetés szabandó ki. A pénzbüntetés behajthatatlanság esetén elzárásra változtatandó. A zugirászati kihágás miátt elitéit egyénnek a felek képviseletétől váló eltiltása csak ismétlés esetében möndhatb ki. (Kúria 15023|906.) — Aki sertésvész miatt lezárt községhez tartozó tanyáról sertéseket más községbe hajt, a községi határzárt sérti meg. (Belügym. 48/907.) VÁROSI ÜGYEK. k Óra vagy címer? A múlt heti lapokban olvastam, hogy a városnak újonnan épülő homlokzatáról a «felesleges» óra elmarad s «helyette» (!) a város majolika címere fogja azt ékesíteni. A legutóbbi közgyűlésen (amely e kérdésben döntött) sajnálatomra nem vehetvén részt, itt mondom el szerény észrevételeimet, már csak azért is, mert a szükebb bizottságban én pendítettem meg az óra eszméjét s akkor a bizottság sem találta azt «feleslegesnek». Felvetem tehát újból a kérdést : Kell-e az óra ? Kell-e a cimer ? Melyik kell inkább ? Pótolhatja-e a cimer az órát ? S ha már épenséggel mindakettő kellene, nem fél - hetnének-e meg azok egymással békességben anélkül, hogy egyik a másikat letaszigálná onnét ? Hogy az óra tényleg kell, nem szorul sok bizonyitgatásra; tanúm reá a városnak minden zsebóratulajdonosa, aki órája pontosságát ellenőrizni szereti. A. kiérdemütt, vén, belvárosi toronyóra mindig vagy a múltakban kalandozik, vagy buzgó igyekezettel a «jövő életre» törtet előre, csak a reális jelennel nem törődik soha, az újvárosi templom órája hónapokon át állni szokott, irtózik a haladástól; a református templom órája pedig olyannyira nyugatra esik tőlünk, hogy jóformán csak Helvétiának mutatja az időt, de annak is hamisan: mindig siet. Pedig legalább is szégyenletes állapot, hogy egy közel 16,000 lakosú városnak egyetlenegy, megbízható nyilvános órája se legyen, amelyik az időbeosztás zsinórmértékéül szolgálhatna! Pedig volnánk itt elegen, akiknek a munkaidejökben rejlik minden tőkéjük vagy legalább is a fő anyagi értékök és végtelen közönyösségre vall a lakosság e fontos érdekével szemben, hogy a munka szabályozásának fundamentumát képező időmérőink hiányossága a városházán oly kevés érdeklődéssel találkozik. A vén, belvárosi toronyórára kár költekezni: hiába igazgatják; még ha jó volna is, annyira ki van téve az időjárás szeszélyeinek, a szelek járásának, hogy pontos nétii is lehet; a kezelése is nehéz, ott fenn a magasban s ezért hanyagabb. Ezért indítványoztam egy megbízható uj órát a városház homlokzatára, ahol (nem lévén az olyan magasan) könyebben kezelhető, jobban hozzáférhető s igy pontosabb is lehet s ahol (ha az időjárás és szél ellen üveggel fednők is) nem zavarnák a szemet annyira a vi«szaverődő fénysugarak s éjjelre könnyen kivilágítható is lenne! Mindezt higgadtan mérlegelve, nehéz megérteni, miért minősítették ezt az órát egyszerre •feleslegesének ? I Valószínűleg csakis azért, hogy a «címernek* engedje át helyét! Nos és kell-e ez a cimer ? Azt hiszem, nehéz mosolygás nélkül felelni erre! Mi is voltaképen egy cimer? Nagyon régi idők emléke s jóformán csak museális értékű maradványa, amelynek a dolgozó polgárokból álló város modern, gazdasági érdekeihez vajmi kevés köze van ! Még a magánembernél is többnyire egy olyan régi váltó az csupán, ami régen lejárt, amit már régen kifizettek, de amit a birtokosa eltett emlékbe Vagy — mondjuk — egy régi szerelmes lévé!, minek az Írója már régen a föld alatt porlad. Emléknek szép lehet és dédelgetheti, akit illet, de a mi közállapotainkon lendíteni bizony semmit sem fog s a pótadónkat sem fogja csökkenteni. Ez utóbbit — igaz — az óra sem fogja megcselekedni, de ez legalább szabályozni fogja azon munkánk idejét, ami a pótadónak is forrását képezi. S ha még egy történelmi múlttal-»‘i és privilégiumokkal biró ősi város hivalkod az Ő' ősi címerével, ami reá egy fényes mu és eljátszott szerepnek a szimbóluma, ám tégy* de vájjon mi célból hivalkodjunk mi, a mi ” újdonsült, mondva-csinált, parvenu városi címerünkkel ? Az újdonsült nemes vagy báró hintáján megmosolyogjuk a pöffeszkedő címert, mi pedig a haladás és gazdasági fejlődés komoly munkájának szentelt városházunkat cifrázzuk fel vele ? Hiszen megtehetjük, ha épen akarjuk s ha van erre a majolika-luxusra is pénzünk (élelmiszer-piac aszfaltozására nincs!), de úgy vélem, hogy «szükségességről» nem lehet komolyan beszélni! S ezzel a megállapítással megfeleltem mind- \ járt azon kérdésre is, hogy melyik kell inkább: az óra-e vagy cimer ? Nem hiszem, hogy akadjon komoly ember, aki a városi címerrel való €cito, cito, cito*, sürgeté őket levelében — megérkeznének. Nem jöttek, megkéstek s Ázsia itt a mi ősi földünkön tiporta le Európát. Látják-e, uraim, ma is Ázsia készülődését : az ázsiai életigények, az ázsiai lomhaság, az ázsiai improduktivitás — Hannibal ante portás — itt állanak hegyeink alján. Mint régi királyunk 400 évvel ezelőtt, úgy tekintgetünk ma mi is hátrafelé, hátha a várva várt segitő-csapatok idejében jönnének. Önöket várjuk, gyáriparos uraim, nem kérve jótékony akciókat, nem állami kegvelemkenyeret, mi értékeket adunk értékekért és várjuk az Önök nagy intelligenciáját, az Önök europáerségét, tanácsaikat, ahol kell, alapításaikat, ahol lehet. A nagy renaissance munkája megindult: Zsolnay Miklós és Pécs városa vezérlik, megújult a régi kulturközpont ifjúsága, ezeréves műveltségének ősi pezsgése s a fejlődő, gazdagodó, differenciálódó termelés, mely ide tömörül. Ha Dunamenti földünket nagy szárazság gyötri, a Mecsek ormára nézünk s az ott borongó felhő jósolja nekünk a várva-várt esőt. Hasonló reménnyel nézünk mi tolna-baranyai emberek a gyárkémények sűrűsödő füstfelhőjére, m ly az öreg Mecsek aljáról felszáll, az ősi Pécsre, mely a török dulásokon is keresztülgázolt súlyos kulturéletével, mely ragyogó kiállításával imhol megint átvette jövőnk vezérletét. VARMEGYE. — A vármegyei közigazgatási bizottság f. hó 9-én, szerdán tartja október havi rendes ülését. — Elvi fontosságú határzatok. A járási fő- szolgabiráknak a mezőgazdasági munkások elővezetésére vonatkozó és a nem a területükön fekvő csendőrőrsökhöz szóló megkereséseit ezen őrsökhöz az illetékes közigazgatási hatóságok utján kell intézniök. (Belügym. 90977/907.) — Orvosi szakvélemény alapján az 1895. évi XLVI. t..-c. határozmány aiba ütköző termény- hamisítási kihágás tárgyi tényálladéka meg nem állapítható. (Földművelési min. 63115|907.) — Hamis tajiuzás esetén a bűnösség megállapítandó, habár a hamis vallomás az ügy eldöntésénél bírói figyelembe nem vétetett. (Kúria 3513/907.)— A zugirászati kihágás miatt nem Istennek teljes ismerete senki másé rajtad kívül. Ő meg felelt: — Mindenről szólok nektek, ami az évben és a földön vagyon, de Istenről nem fogok szólani. Ekkor ők haragra gerjedtek és mondták: — Elvezettél bennünket a pusztaságba, hogy hallgassunk téged, vájjon éhen küldesz-e haza minket ? 0 meg felelt: * — Nem fogok nektek Istenről beszélni. A tömeg erre mozogni kezdett és szólt: — Elvezettél bennünket a pusztaságba és nem adsz nekünk táplálékot. Szólj nekünk Istenről és az elegendő lesz nekünk. O azonbárt egy szót sem válaszolt többé. Tanítványai erre nagy szomorúsággal tovább mentek és a tömeg hazavonult. Sokan meghaltak útközben. Mikor egyedül maradt, fölkelt, a hold felé fordította arcát és hét hónapon keresztül vándorolt, senkihez sem szólott, senkinek választ nem adott. A hetedik hó végén egy sivatagba ért, hol egy barlangot talált, melyet megtett lakóhelyének és sásból ágyat készített magának. Remete lett és' minden órában dicsérte az urat mert megengedte, hogy róla némi ismerést meg^ tarthasson. Amint a remete egy este barlangja előtt ült, szép fiatal embert pillantott meg, aki hitvány életet élt. Minden este arra ment az ifjú üres kezekkel és minden reggel arra jött visz- sza, kezei tele voltak bíborral és gyöngyökkel, mert haramia volt, aki a kalmárok karavánját fosztogatta. Egy reggel mikor az ifjú kinccsel megrakodva ismét arra ment, megállt és igy szólt haragosan a remetéhez : — Miért nézel úgy rám, ha erre megyek ? Soha ember még igy nem nézett rám. A remete erre megszólalt; — Amit a szemeimben látsz az szánalom. Az ifjú fölkacagott: — Van bíborom, gyöngyöm, neked pedig sás a fekvőhelyed. Miért szánakozol hát rajtam ? — Azért szánakozom rajtad — felelt a remete — mert nem bírod Istennek megismerését ami a világ minden bíboránál becsesebb. Az ifjú haramia erre eldobta a papirt gyöngyöt kardot rántva kiáltotta: — Tüstént add ide Istennek ismeretét, mert megöllek. Miért ne öljem meg azt, aki oly kincset őriz, mely az enyémnél nagyobb. A remete kitárta karjait és szólt: — Ölj meg ha kedved van, de nem adok neked Isten ismeretéből A haramia letérdelt, könyörgött, de a remete hajthatatlan maradt. Ekkor a haramia igy s£ólt: — Legyen amint kívánod. Én most elmegyek a Hét Bűnök városába ahol bíboromért gyönyört és örömet adnak nekem. És összemarkolva kincseit, elsietett. A remete rákiáltott, utána futott, három napon át követte a haramiát és hasztalan kérte, hogy forduljon vissza és ne menjen a Hét Bűnök városába. __ 19 08. év Rz ősszel jelenik meg VIII. évfolyam Garay János Képes Naptárai Jeles szépirodalmi rész Hagy címtár Érdekes képek Hirdetések felvétetnek MOLNÍJí MÓR könyvnyomdájában
