Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-01-15 / 3. szám
■TULlMAVAKME-T-yfe. ______________________ _____ 1905. január 15. A rendkívül hatásos és méltán feltűnést keltett szép beszéd után Perczel Dezső a következő programmbeszédet tartotta: A legmelegebb köszönetét fejezi ki, hogy, a választópolgárok, úgy, amint ez 1887 óta mindig történt, most is neki ajánlják fel a jelöltséget. (Éljenzés.) Ha nagy öröm fogja is el annak tudatára, hogy oly kerületnek volt és ha Isten segíti, lesz a jövőre is képviselője, amely soha nem tért le az igaz hazafiság útjáról, amely soha sem tett úgy, mint a szélkakas, amely hol ide, hol oda fordul, hanem amely 1867 óta kitartó következetességgel, kezdetben a Deák-párt, később pedig a szabadelvüpárt zászlaját vitte diadalról-diadalra. (Igaz! Úgy van!) Annál nagyobb öröm fogja el, ha azzal a felfogással találkozik, amely az ő vezércsilaga is. ( .lénk éljenzés.) Én tehát — folytatja beszédét — nem csak örömmel, hanem a legnagyobb lelkinyugalommal vállalhatom el az önök mandátumát (Éljenzés.), mert azokból, amiket az önök szónoka előadott, azt látom, hogy köztünk továbbra is a legteljesebb érzelmi és értelmi harmónia forog fenn. (Úgy van!) Mielőtt azonban nézeteimet arra nézve elmondanám, hogy miképpen óhajtok az önök megtisztelő mandátumával élni, egy rövid visszapillantást kívánok tenni a múltra. Halljuk! Halljuk!) (Visszapillantás.) Mi idézte azt elő, hogy most az öt éves cziklus lejárta előtt télviz idején nézünk a választás elé? (Halljuk! Halljuk!) Ezt semmi más nem okozta, mint az az áldatlán, már-már végzetessé váló obstruktiv irányzat, amely a magyar parlamentben nem mint efemer tünet, hanem mint állandó és krónikus betegség kezdett meghonosodni. Három év óta csaknem folytonosan dúlt az obstrukció, amely az egymást felváltó kormányoknak, pedig ezek a legtisztább meggyőződéssel óhajtották az ország javát, közgazdasági és anyagi érdekeit, valamint kulturális előmenetelét biztosítani, megkötötte kezét és miért, talán megváltozott az országgyűlés többsége ? Ebbe talán bele lehetett volna nyugodni, hisz ez alkotmányos eljárás lett volna. (Úgy van !) A kisebbség, amely a legfőbb alapelvekre nézve és a legheterogénebb módon gondolkodó tagokból verődött össze, évek óta ex-lex-ben tartja az országot, amely, úgy látszik, már-már ebbe is beletörődött és ennek sem tulajdonit fontosságot, pedig ez az állapot nemcsak közjogi, hanem anyagi és erkölcsi tekintetben is rendkívül veszélyes, különösen oly országban, amelynek lakossága mostoha viszonyokkal küzdő mezőgazdaságból él és még nagy segítségre szoruló kereskedelmet üz. (Úgy van !) Ily körülmények között várhatjuk-e azt, hogy az idegen tőkepénzesek indíttatva érezzék magukat arra, hogy tőkéiket a mi szegény és pénzre szoruló országunkban helyezzék el. Nem, sőt még az a tőke is kivonul, amely eddig itt volt elhelyezve, mert azok a dolgok, amelyek három év óta nálunk előfordultak, a művelt külföldnek jövő fejlődési képességünkben való bizalmát méltán megingatják. (Úgy van!) Minden egyes község, város és megye köteles a maga költségvetését újévig elkészíteni, különben felettes hatósága nemcsak megdorgálja, megbírságolja, hanem fegyelmi eljást indít ellene, (Úgy van!) mert költségvetés nélkül az adminisztrációt ellátni nem lehet. (Igaz! Úgy van!) Ha ennek a kisebb szervezetekben meg kell lenni, mennyivel fontosabb, hogy ez magában az államban meglegyen. (Élénk tetszés.) Csakis a mi hézagos közjogi felfogásunknak tulajdonítható az, hogy ez az állapot eddig is megvolt. (Úgy van!) És miért volt ez igy? Csak azért, mert túlságosan ragaszkodtunk a formához és mert inkább megszegtünk négy-öt törvényt, semhogy megszegjünk egy, a viszonyoknak többé meg nem felelő házszabályt. (Úgy van !) (A november 18-iki események.) A költségvetést megalkotni az országgyűlésnek nem csak joga, hanem egyenes kötelessége, (Úgy van !) a miért is az országgyűlés a nemzetnek tartozik azzal, hogy újévre vagy költ ségvetést készítsen, vagy pedig indemnitást adjon, (Igaz! Úgy van!) nehogy az ország hitele megingattassék és a kormány azon kényszer- helyzetbe jusson, hogy az állam kötelezettségeinek a törvények megsértésével eleget tegyen. (Igaz! Úgy van!) Ezt azért hozom fel, hogy kiemelhessem, hogy valamint december 18-án nem riadtan: vissza a formák megsértésétől, úgy akkor sem haboztam volna a képviselőházat arra felhívni, a midőn először ment az ország exlexbe, ha én ültem volna az elnöki székben, hogy gondolja meg jól, a mit tesz, mert december 3-án szavaznia kell a kérdés felett, mivel az országot exlexbe kergetni nem szabad és hazafiatlan eljárás. (Élénk helyeslés és taps.) így gondolkozom én a november 18-iki eseményekről annyival inkább, mivel sokan azok közül, a kik elitélték az obstrukciót, de csak szóval, mert tetteikkel azok malmára hajtják a vizet a kik minket megtagadtak, azt mondták, hogy maguk is belátják, hogy valaminek történnie kell, csak az a kár, hogy ez 18-án történt, feledvén természetesen, hogy ekkor már minden további diskussió felesleges volt, mert a miniszterelnök kijelentette, hogy e kérdéssel áll vagy bukik, az ellenzék , pedig megmondta nyíltan, hogy nem enged (Úgy van!) és, mert akkor mikor egy oly komoly férfiú, mint«Apponyi Albert, kijelenti, hogy ő a technikai obstrukció terére lép, a mit Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Aiulrássy Gyula gróf egyáltalában nem akartak az alkotmányba beilleszteni, nem volt egyébb hátra mint feltenni a kérdést és határozni. (Igaz Úgy van!) Az az állapot, a melyben voltunk, hasonlít egy sok utassal megtelt és drága portékával megrakott hajóéhoz, a mely szeles időben nagy hullámok közt tör czélja felé és a melynek kapitánya a hidon állva a műszereinek segítségével úgy irányítja a hajót hogy kár ne essék benne de ha azt egy utas ott ahol áll meg akarja fúrni, azt a kapitány egyáltalában nem engedheti meg, mert akkor elvesznek az utasok és a drága holmik. (Élénk tetszés.) A mi helyzetünkben a hajó a parlamentárizmus, a melyet az utolsó pillanatban egy bátor tettel, a határozat meghozatalával kellett megmentenünk. (Élénk éljenzés) (A nemzet döntése.) Az ez után bekövetkezett botrányos jelenetek megakadályozták, hogy az uj ülésszak első napján tehát december 13-án a királyi leirat felolvastassék. Azok a kísérletek pedig, hogy a Ház alkotmányosan alakuljon meg, eredményre nem vezettek Ily körülmények között nem marad más hátra mint annak az alkotmányos eszköznek igénybevétele, hogy a kérdés vitessék az egyetlen illetékes biró a nemzet elé. (Élénk helyeslés és tetszés.) A király legalkotmányosabb érzületénél fogva (Úgy van! Úgy van!) el is fogadta a miniszterelnöknek a feloszlatásra vonatkozó javaslatát és dacára a botrányokat kilátásba helyező fenyegetődzéseknek, személyesen jött Budapestre a trón beszéd megtartása végett. (Élénk .éljenzés és taps,) Most már minden jognak forrása, a nemzet van hivatva dönteni a kérdésben és ha vizsgáljuk, hogy mi felett kell a nemzetnek perdöntő ítéletet mondani azt tapasztaljuk, hogy választania kell, hogy mit kiván: azt-e hogy továbra is parlamenti anarchia dúljon, vagy áttérjen a békés tevékenységre és ne a botrányt csinálok garázdálkodásának legyen az országgyűlés színhelye, hanem műhelye legyen a nemzetre nézve üdvös, hasznos és higgadt tevékenységének. (Úgy van ! Úgy van ! E felett kell a nemzetnek a trónbeszéd és a szabadelvüpárt manifesztuma szerint döntenie (Elénk helyeslés és tetszés.) azon programm alapján, a melyet tegnapelőtt a kormányelnök az ország legelső kerületének, a főváros szivének összesereglett választói előtt általános helyeslés között kifejtett. (Élénk éljenzés.) (A jövő teendői.) Hogy mit tartok én a jövőre nézve szükségesnek, hangsúlyozom, hogy a mikor a közpályára léptem, a Deák-pártnak voltam a nagy hazafi vezeté e alatt tántorithatlan hive. (Éljenzés.) Mikor 1875-ben a fúzió létrejött, teljes hűséggel fogadtam el. (Élénk tetszés és éljenzés) Ezután a tiszta, meghamisitatlan, tettekre kész és azokban megnyilvánuló szabadelvüséget tekintettem vezércsillagomnak. (Élénk tetszés és éljenzés). Valamint akkor, úgy most is a hatvanhetes kiegyezés alapján állok, mert meg vagyok róla győződve, hogy az 1848-iki nagy alkotásoknak átvitele az életbe a legnagyobb államférfiaink TÁRCA. A könyv vége. Ha lelkűnkbe surran egy regény meséje, Minden olvasónak az jár a fejébe: Diadalmas lesz-e, elbukik-e hőse? így függesztjük mi is szemünk a jövőre, Egyre reménykedünk, csüggedve meg bízva, Pedig az életünk, miként a könyv vége — Régen meg van irva... M. KORNIS ARANKA. Moreila. Irta: Poe Edgar. Valami különösen mély érzéssel, egyszersmind azonban lágy odaadással tekintettem az én Moreila barátnőmre. Mióta éveknek előtte egy feltétlen véletlen a közelébe vitt, lelkemben folytonosan égett egy hatalmas vad láng, melyet annakelőtte sosasem ismertem ; de az a tűz nem erős istentől származott és keserűen, fájdalmasan éreztem, hogy soha annak szokatlan értelmét megismerni, sem pedig hevét csökkenteni képes nem leszek. Találkoztunk és a sors egyesített az oltárnál. És soha nem beszéltem neki szenvedélyről, szerelemre nem is gondoltam. Ő ellenben kerültem az embereket, egyesegyedül nekem akart élni és oly boldoggá tett. Boldogság ez, álombavaló, tündéri boldogság. Moreila műveltsége fölötte alapos volt. Tehetsége kiválóan nagy, szelleme gigásí erejű volt. Ezt tudtam és sok tekintetben csak tanítványa voltam. Korán észrevettem, hogy ő engem a misztikus iratok egész sorával akart megismertetni, melyeket sokan a jövő irodalma kovászának jelölnek meg. Állandóan ezeket tanulmányozta, ez volt az ő kedvenc stádiuma, később pedig az enyém is — hogy minő — azt hiszem a szokás és a példa behatása alatt Mindezen gondolkozásomat csak kevéssé befolyásolta. Nézeteimen, — ha nem csalódom nagyon — ideálom mitsem változtatott és föltétlenül hiszem, hogy sem cselekedteimben, sem pedig gondolkozásomban csak nyoma is lett volna annak a misticismusnak, melyet akkor oly alaposan tanulmányoztam. Abban a szilárd meggyőződésemben teljesen és akarat nélkül alávetettem magam a nőm vezetésének és félelem nélkül azon igyekeztem, hogy tanulmányainak gomolyagán valamikép keresztülhatoljak. És ak- I kor tapasztaltam mikép ébredeznek bennem el- ' tiltott vágyak, ha Moreila hideg kezét az enyémbe rakta és egy rég elfeledett filozófia h.arüvaiból néhány szavat szedett elő. Képes vobam órákig epedezni mellette és szavainak zengését lesni, mig végre a hangja eltorzul s vad félelemtől — és egy árnyék húzódott halkan a lelkemre, elsápadtam, összerázkódt^m belsőleg mindennek földöntúli ereje miatt. Legfel.ebb a tudósok értenék meg valóban ami theologiai erkölcsűim körébe vágó beszédtémánkat, laikus aligha \konyitna hozzá. Fichtének rajongó pantheizmusa, a Pythagoras bölcseleté és mindenekelőtt az azonosság törvénye, amint azt Schelling értelmezte, ezek voltak ami társalgásunk témái, melyek a képzelődő Moreiiát leginkább vonzották. Ez az azonosság, mely Locke szerint, az értelemmel megajándékozott lény gondolatainak egyenlőségében rejlik. Mióta „ember“ név alatt fölvilágosult, értelemmel fölruházott lényt értünk mióta az a tudat él, mely minden gondolatot kisér, azóta az vezet minket ahhoz, hogy „mi“ önmagunk legyünk; ezáltal más gondolkozó lényektől megkülömböztet és személyes egyéniséget kölcsönöz nekünk. Elkövetkeze' valóban az idő, mikor a nőm lényének misztériuma egész varázsaival kerített hatalmába. Tovább már nem tudtam halvány ujjai- nak nyomását elviselni, sem hangzatos szavának zenéjét. Mindezt ő észre is vette, mégsem nehezteltem miatta, ő úgy látszott, jól ismerte gyönge- ségemet, vagy őrületemet, én nevetve fátumnak neveztem őt. Ö anyának érezte magát és naponta gyöngébb lett. Ajkainak erős, vörös szine sem távozott el és homlokán kidagadtak az erek. Gyakorta tele voltam részvéttel iránta és néha, ha egy pillantásom az ő okos szemeivel találkozott, a szédülés fogott el, mint azt, ki egy mély szakadékba tekint alá. Bevalljam-e, hogy ezen percekben leirha\- tatían vágygyal halálra kívántam öt? Egy este mégis, ősszel volt, a szél csak lassan fujdogált, mikor Moreila fekvőhelyéhez szólított. Komor
