Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)

1905-01-15 / 3. szám

parlamentarizmus utján a nép akarata érvényesül. Egész alkotmányos életünk tehát a többség akaratának szabad érvényesü­lésére van alapitva, minthogy nem is lehet az másként ott; hol az állam kormányzatában és egész szervezetében az a demokratikus elv ural kodik, bogy minden szavazó polgár szavazatának egyenlő értéke van, akármilyen rendű vagy rangú legyen is az, akár szegény- sorsú, akár gazdag legyen az illető. S minthogy az államnak élni, a személy és vagyonbiztonságot fentartani, polgárairól gondoskodni, az összeség érdekében vállalt kötelezettségeinek ele­get tenni, polgárainak boldogulását meg­felelő törvények által előmozdítania kell, mert különben megszűnik létezni, ennél­fogva, ha a parlamentáris kormány­forma lehetetlenné tétetik, valamely más kormányformához kell folyamodni, mert ismétlem az államnak élnie, s igy kor- mányoztatnia kell. Az állam polgárairól törvények által gondoskodik. Mi a törvény ? Parlamen­tarizmus mellett a többség akarata, más kormányforma mellett a hatalom parancsa. Látjuk tehát, hogy aki törvényt nem enged hozni, az a nép akaratának állja útját, aki pedig ezt tartósan cselekedve a parlamentarizmust semmisiti meg, az azt teszi lehetetlenné, hogy a nép ön­magát kormányozza. Világos ezek szerint, hogy aki eljá­rásával a parlamentarizmust járatja le, az . a népet önrendelkezési jogától fosztja meg. Aki pedig ezt teszi, az Kossuth j Lajos nagy szellemének legmagasztosabb czéljával és akaratával helyezkedik ellen­tétbe, a 48-diki alkotások alapjait dönti romba! S minthogy a technikai obstrukció nem egyéb, mint lehetetlenné tétele an­nak, hogy törvény hozassák, ennélfogva a technikai obstrukció hősei, a parla­mentarizmus gyilkosai, sirásói a 48-iki törvényalkotásból sarjadzó magyar nép- szabadságnak ! A technikai obstrukció ellen tehát s annak apostolai ellen küzdeni kell minden igaz magyarnak, ki a nép jogait komolyan veszi. Mik e küzdelem eszközei ? Csak két ember van Magyarországon, aki a technikai obstrukció leküzdésére egy-egy módot ajánlott a nemzetnek. Az egyik Széli Kálmán volt, ki a passziv ellenállást tanácsolta és követte, vagyis azt mondotta, tűrjünk és várjunk, mig a technikázók magukhoz térnek s belátván magatartásuk káros voltát, vagy ha ezt róluk fel nem tételezzük, kimerül­vén a sok üres fecsegésben és idő- pocsékolásban, magától megszűnik az obstrukció. Tudjuk, hogy ez a kisér- let nem sikerült. A másik gróf Tisza István, ki rámutatva arra, hogy az obstrukció már 8 év óta bénitjameg az országgyűlés működését, s látva azt, hogy a passziv ellenállás nem vezet czélra, a cselekvést, a határozott fel­lépést ajánlotta a többségnek, s kimondta, hogy a technikai obstrukciót meg kell 1905. január 15. törni. Harmadik ember nem akadt széles ez országban, aki valami egyebet tudott volna tanácsolni. Már most kérdem, hogyha valaki a parlamentarizmust semmi áron nem akarja elveszni hagyni, s azt látja, hogy az első mód csütörtököt mondott, tehet-e mást, mint hogy a másodikat alkalmazza. — Világos, hogy nem. Az adott helyzetben tehát nem lehetett egyebet tenni, mint amit az országgyűlés többsége tett, — a nagy 48-iki alkotás megmentése érdeke­ben félretenni azt a házszabályt, melyet ő maga alkotott, s melyet bármikor joga van megváltoztatni, s a többség aka­ratával olyan tanácskozási rendet szabni, mely nem tartalmaz olyan formákat, melyekbe belekapaszkodva tovább pusz­títhatnának a népszabadság megrontói. A klotűrt, a szólásszabadság korlá­tozását nem akarja senki, de igenis akar­juk a szólásszabadság biztosítása mel­lett az országgyűlés munkaképességének, határozathozatali képességének biztosí­tását is, mert nem ér semmit az olyan országgyűlés, melyen csak beszélni lehet, de határozni nem. Az orvoslásnak ezt az egyedül le­hetséges módját helyesnek és szükséges­nek tartom, s amennyiben a választás­nál a kerület polgárainak többsége nekem ad megbizást arra, hogy a kerületet ; az országgyűlésen képviseljem, meg- ! győződésem egész erejével fogok azért küzdeni, hogy a többség akarata érvé­nyesüljön. Mert az olyan parlament, melyben a kisebbség uralkodik, — fából vaskarika! Végül még csak azt óhajtom meg­említeni, hogy megválasztatásom esetén sem lennék más, mint ami tizenhárom esztendőre visszanyúló megyei közpályá­mon eddig voltam, a közlakosság érde­keinek önzetlen szolgája; s ha van valami, ami ez irányban lelkemből több melegsé get, az érdeklődésnek maga­sabb fokát válthatja ki, ügy ez az a képviselői megbízatás lenne, melylyel szülőföldem tisztelne meg, s melylyel egyúttal azon mélyen érzett erkölcsi köte­lességet is vállalnám, hogy szerény ké­pességeimnek telj es felhasználásával nem­csak megőrizni, de gyarapitani is igye- J kezzem szeretett vármegyém hírét, nevét : és becsületét! A programmbeszéd, melynek szépségét a szónok daliás alakja, jó orgánuma és mindenkit magával ragadó heve nagyban fokozta, mély ha­tást tett és rendkiviil tetszést aratott, mit csöppet sem befolyásolt az a körülmény, hogy akadt néhány néppárti fölbujtásra hajló részeg munkás, aki idétlen közbeszólásaival a szónokot zavarni akarta, amely közbeszólásokra azonban a jelölt igen találóan megfelelt és a fölbujtott atyafiak részint szégyenkezve elhallgattak, részint pedig 1 kiakolbólittattak. Mint tudósítónk értesít, a paksi értelmiség rendkívül fölháborodott ezen jellemezhetetlen aknamunkán, melyet különféle jelekből Ítélve a néppárti vezetőknek tulajdonítanak. A programmbeszéd után a déli vonattal a jelölt számos párthivével Dunaföldvárra ment, ahol a lakosság impozáns fogadtatásban része- | sité. A megérkezéskor Angyal Béla dr. kir köz­jegyző tartott üdvözlő, szónoki lendülettel elő­adott beszédet, melyre a jelölt gyújtó szavakkal j válaszolt. A menet, mintegy 60 kocsival vonult ' be a városba, a díszes városháza elé, a legszebb 1 rendben A város lakossága, ezer meg ezer ember a városháza előtti szabad téren foglalt ' állást, melynek közepén rögtönzött szószékről beszélt Símontsits Elemér, akit a közönség a TOLNA VÁRMEGYE. 5. rokonszenv és tetszés látható jeleivel fogadott és hallgatott Zajos éljenek és helyeslések szakiták félbe a szép beszédet, melynek hatását nagyban fokozták az egyes közbeszólásokra adott talpra­esett riposztok, különösen az igazi 48-as poli­tikára, az egyházi adóra, a községek bajaira vonatkozólag. A jelölt után Német József Kiüti a polgár­ság sorából szólott társaihoz, a nép gondolat- világából vett példákkal bizonyítva a technikai obstrukczió kárhozatos voltát, mire Pálföldy dr. pártelnök a gyűlést berekesztette. Este a nagyvendéglőben kedélyes lakoma következett, amelyen számos, kiválóan sikerült pohárkőszöntő hangzott el és az estét mintegy ünnepivé tette. Az első pohárköszöntőt Simon- tsits Elemér mondotta Dunaföldvár polgárságára, később Tisza István grófra, mint politikai ve­zére, Lévay Dezső dr. a szabadelvüség győzel­mére, Röth Zsigmond dr. Tisza Istvánra mon­dott egy apotheozisnak is beillő gyönyörű kö­szöntőt. Straasz dr. Kovács S. Endre pártelnököt élteté, aki válaszában az előttünk álló küzdelem erkölcsi momentumait fejté ki nagy hatással; Földvári AAihály Símontsits Elemér jelölésében megczáfolva látja azt a régi mondást, hogy „senki sem próféta a maga hazájában“ és azt kívánta, hogy a paksi kerület az ő szülöttének zászlaját diadalra vigye. Tamási Mihály duna- földvári polgár, aki a múlt választáson ellen-, zéki volt és most, látva, hogy Szluha volt kép­viselő közéleti tevékenysége semmi, obstrukciós magatartása pedig az országra ártalmas és mert általában az egész kerület, de különösen Duna- földár lakossága kiábrándult és méltán, Szluha Istvántól a szabadelvű párthoz csatlakozott, fel- köszöntötte Símontsits Elemért. Hagymássy Ká­roly közjegyző a d.-földváriakat, Niefergall Nándor Pálföldy pártelnököt éltette. A lakoma a legkitű­nőbb hangulatban fél kilenc óráig tartott, amikor a jelölt és kísérete a vonaton Paksra visszautazott. A dunaföldváriak ekkor is számos kocsival ki­sérték ki jelöltjüket. Egyáltalában a dunaföldvári fogadtatás minden izében lelkes volt A polgár­ság vetekedve sorakozik Símontsits zászlaja alá, a szabadelvű párt szervezkedése a járás minden községében folyamatban van és elmondható, hogy, ha a dunnföldváriak jó példáját a többi községek is követik ez a kerület, mely Símontsits Elemérnek apját is, nagyatyját is képviselői kö­zött tisztelte, ezúttal visszahódítható lesz a sza- badelvüpárt részére, melyet az meg is illet. Hisz- sziik is, hogy a paksi szabadelvüpárt mindent elkövet, hogy a kerületet visszaszerezze Szluhá- tól, akinek az éppenséggel nem való Mirevaló Tolnavármegyében, és éppen a politikailag annyira jelentéktelen Szluha István személyében, aki sem tehetséggel, sem tudással, sem egyéb a közpályán szükséges kvalitásokkal nem bir, a fejérmegyei import, mikor van nekünk magunknak érdemes emberünk, ki itt született, élt közöttünk és ami közéletünknek mindenkor hasznos és lelkes zászlóvivője volt? Hacsak ezt az egyetlen szem­pontot tekintik a paksi kerület választói, akkor is ott hagyják Szluha urat és tömürülnek a szabadelvüpárt kitűnő jelöltjének: Símontsits Elemérnek zászlaja alá. A szakcsi kerületben. Haller József jelölése. A szakcsi, de az egész vármegyei szabad­elvüpárt körében is őszinte örömet keltett az a hir, hogy Haller József ügyvéd, kir. tanácsos, Eszterházy herceg jószágkórmányzója a szakcsi kerületben a jelöltséget elfogadta. A szakcsi kerület szabadelvű pártjának végre­hajtó bizottsága az örömhirt falragaszokon tudatta a választó közönséggel. Az értesítés igy hangzik : Tisztelt Polgártársak ! Ezennel örömmel tudatjuk, hogy Hal­ler József kir. tanácsos ur a főméltóságu Esterházy hercegi javak központi igaz­gatója ma vett sürgönyében végérvényesen tudatja, miként kerületünkben a képviselő­jelöltséget a szabadelvüpárt programmja és kiáltványa alapján, ha arra a párt felkéri, elfogadja; a minek folytán felkérjük Önöket, a jelölés megejtése és a jelölt felkérése végett folyó hó 15-én vasárnap délelőtt 10 órakor Dombóvárott a korona vendéglő nagytermében tat tandó értekezleten minél nagyobb számmal megjelenni szíveskedjenek. Tömörüljünk a szabadelvű p rt zaszlaja ala és vigyük diadalra mint annyiszor az előtt, mert az egyesült ellenzék és sajtójá­nak minden hazudozásai és ferdítései dacára

Next

/
Oldalképek
Tartalom