Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-06-25 / 26. szám
XV. évfolyam. IT 26. szám. Szekszárd. 1905. junius 25. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kiviil elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasár-nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. • -----------_ Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrounkatárs : Or. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árs7n.hálv arttrinf. aváríiif.f.af.nak. Szekszárd, mint rendezett tanács. A fokozatos fejlődés elvét követve, vármegyénk székhelye: Szekszárd nagyközség egy határkőhöz érkezett, melyet bátran a civilizáció kapujának nevezhetünk. E határkövön innen hosszú és kínos Golgothá- ját futottuk be a kisszerüségnek és maradi- ságnak, ,az ósdi és kezdetleges patriarchaliz- musnak, melynek vasnál is erősebb korlátái, hagyományai és félszegségei bénító súllyal sorvasztották anyagi és szellemi erőinket. E határkövön túl pedig egy szép jövő tágas és tetszetős szemhatára nyílik meg előttünk, tele reménységgel, tetterővel és alkotás- vágygyal, melyek mind egy közös nagy célban lutnak össze és e közös nagy cél: Szekszárdot jelentőségéhez és hivatásához méltó várossá fejleszteni. A hivatalától megvált Tisza-kormány- nak talán legutolsó ténykedése volt Szekszárd várositása. A hírek, melyek a rendezett tanács kormányhatósági jóváhagyásának megtagadásával riasztották a kedélyeket, valótlanoknak bizonyultak. A belügyminiszter a rendezett tanácscsá alakulást, miután azt az arra jogosított érdekeltek elhatározták, helybenhagyta, ami tulajdonképen kötelessége is volt. Mégis örömünknek adunk kifejezést a fölött, hogy e nagy reform a hivatalos ut labirintusaiban fönt nem akadva, aránylag gyorsan tető alá került, mi csak úgy volt lehetséges, hogy ez alkotás sikere érdekében az érdekeltek, vagyis: Szekszárd lakossága, elöljárósága, Tolnavármegye és a kormány is a legteljesebb jóakarattal teljesítették kötelességüket. E nagy átalakulás küszöbén szívből üdvözöljük Szekszárd város polgárságát és pedig annyival inkább, mert erős hitünk, hogy a polgárság, mely e város fejlődése érdekében a döntő lépést elhatározta és megtette, nemcsak tisztában volt a reá váró teendőkkel, de elég erős és kitartó is lesz e teendők teljesítésében, hogy igy Szekszárd, mint a magyar városok legifjabbja, méltó helyet foglalhasson el a testvérvárosok között. Hogy Szekszárd a községi élet hamupipőke kereteiből már rég kilépett, azt régen tudja és sajnosán érzi nálunk mindenki. De most, hogy a városi élet korlátái megnyílnak előttünk, lehetetlen elhallgatnunk, hogy mindaz a haladás, fejlődés és csiszolt- ság, mely Szekszárdot eddig a többi községektől előnyösen megkülönböztette, csak mint kezdet, mint kiinduló pont tekinthető a^on az utón, melyre városunk immár rálépett és amelynek végső célja: a modern •városi kultúra. Midőn ez alkalommal a városi kultúra követelményeiről beszélünk, nagyon is tudatában vagyunk erőink, különösen pedig anyagi képességeink határoltságának, korlátozottságának. De annyit mégis jeleznünk kell, hogy a rendezett tanácsú Szekszárd városának ezentúl bizonyos szempontokat sokkal nagyobb figyelemben kell részesítenie, mint azt eddig tette, aminek bekövetkeztére annál inkább bizton számíthatunk, mert hiszen a rendezett tanácscsal Szekszárd a városi adminisztráció oly szerveinek birtokába jut, melyek működése elé a legszebb reményekkel nézhetünk. De eltekintve a városi adminisztráció fejlettebb és magasabb színvonalú működésétől, magában a lakosságban, a város polgárságában kell megérlelődni és kialakulni annak az érzésnek és törekvésnek, melynek végső célja: a városi kultúra, és hogy ezt a nagy célt lépésről-lépésre megközelíthessük és közelebb kaphassuk, bizonyos irányelveket kell megállapítanunk, melyeket mind- annyiónknak, telies erőimből és odaadással érvényesítenünk kell. Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy a város ügyeinek vezetésében az értelmiségi osztály az őt megillető hatáskört elnyerje. Javítani, példássá kell tenni közegészségügyi viszonyainkat, de erre első és halaszthatatlan lépés az ivó-viz kérdés rendezése akár ártézi kút fúrása, akár vízvezeték létesítése utján. Okvetetlen orvosolni kell lorgalini téren való elmaradottságunkat és meg kell tennünk a szükséges Epéseket, hogy Szekszárd ne csak hivatalos, de vasúti központja is legyen a megyének. A lakosság kereseti viszonyainak javítása állandó és legfőbb gondoskodásunk tárgyát kell, hogy képezze. Különösen az ipart és kereskedelmet illetőleg: föl kell ébreszteni a lakosságban az úgynevezett «helyi ha?afiságot», a helyi ipar, a helyi kereskedelem szeretetét és támogatását. Becsüljük meg és támogassuk a magunk kereskedőit, iparosait, a magunk embereit; a szekszárdi fogyasztást igyekezzünk magunknak biztosítani; az őstermelést illetőleg pedig : minden erőnkből azon kell lennünk, hogy a szekszárdi bor régi jó hírét visszaszerezzük. E célból még nagy áldozatoktól sem szabad visszariadnunk, mert ha e célt elérhetjük, városunk lakosságának anyagi helyzetét, lehet mondani: biztosítottuk. Elmaradott közrendészeti ügyeink fejlesztését, a köztisztaság javítását, városunk külső csínjának emelését, utcaszabályozást, TA RC A. Rapszódia. Köszönitek felcsillanó szemekkel, Mosolygó ajkkal, ujjongó dalokkal Én halványszinü, csillogó, Mélyszemü szép rege-királynőm. Ameddig látok: hószinü virágok Harmatbelepte karcsú, könnyű szirma Perdül a földre, hogy lágy szőnyeget Szőjjön neked, melyen végigsuhanj. S mélyből, magasból, égből s föld alól Titokzatos, hatalmas harsonák Olvadnak egy égő himnuszba össze, Amelyben ott zúg, ott sír, ott viharzik Minden gyönyör, minden megtisztulás, Minden üdvösség. Elmúlt májusok Késői tündöklése fonja be CsiJlámló szállal lábaid nyomát. És minden eljövendő kikelet Minden báját elédbe szórja el. Lankaüt rózsák újra virulnak, Eltűnt napsugár visszatér És elfelejtett ritmusok Tolulnak a telkembe sorra, Amint szelíden, halkan, mint a tó Csendes vizén fehér vadász-madár, Yégigsuhansz az életem sötét, Bús, szürke, mély völgye fölött. Szerelmes álmok édes derűjéből És nyári felhők selymes széliből Varázstevő tündérkezek sodorták Arany csodává a te hajadat És ifjúságod diadémja szór Kápráztató fényt homlokod fölött. Belekaptam a szivem rejtve-rejtett Vonagló, élő, szenvedő húrjába, Azon pengettem én ki ezt a dalt. Hogy úgy is halljad: büszke, mámoros Vad énekem a szivedhez találjon. Érezd meg. hogy tavaszi virulásom És hervadásom is te vagy nekem, És bár csak elrepülsz, le sem tekintve, Mint egy jó álom, a fejem fölött, S itthagyva emléked örökkön tartó Mosolygó ragyogását a szivemben, Vissza sem fordulsz, úgy sodor tovább A vágy, az élet: én köszöntelek, Én csodaszép tündérmesém, Én örökös májusi rózsám, Én el nem múló tavasz-álmom! __ Kétly Endre. Koncert után.* Irta: Beregi Oszkár. Elmondom azt a kis eseményt, amely nem régiben játszódott le egy hangverseny után: Jászai Mari, Molnárné Kornis Aranka, Túli Ödön és énköztem. — Aki akar, okulhat is belőle. * Megjelent az Egyetértés jubiláns számában. A hangversenyen Jaszai Mari asszony M. Kornis Aranka asszony egyik versét, a «■Fohászt» szavalta el az elképzelhető legtökéletesebb módon. A közönség természetesen lelkesedett és e lelkesedésnek egyik-másik ifjú rendező a tapsoláson kiviil szavakkal is kifejezést adott a művészszobában, ahol a fennemli- tettek és ifjú rajongók gyűltek össze. — Jászai Mari a magasztalásokat magáról a poéma szerzőjére hárította, erősen kiemelve, hogy «kérem én csak szegény reprodukáló vagyok, itt a művész, az alkotó» és ezzel a piruló poétanőre mutat; «a mi mesterségünk csak másolás, fotográfusok vagyunk és nem festők». Ilyen és hasonló mondások a nagyasszony ajkáról elszomorítottak és kimondom, felháborítottak. Felháborítottak pedig nem ez egy eset miatt, de azért, mert ez az a mondás és hang, mely oly gyakran hallatszik utóbbi időben épen a színészek ajakáról. A saját pálya tiszteletének és szeretetének a hiánya — és itt nem a nagyasszonyról beszélek, kitől oly gyakran hallottam azt, hogy «a szinpad szent» — többet mondok, a pálya megvetése és e megvetésnek szavakban való kifejezése, hol tréfás, hol komoty arccal, napirenden, van egyik-másik szinész ajkán, úgy annyira, hogy egy alkalommal kifejeztem azon véleményemet, hogy kár oly pályán eltölteni egy egész életet, amely pályát annyira megvetünk. E kitérés után elmondom, mi történt az említett este. Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
