Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-21 / 34. szám
XIV. évfolyam. ✓ Szekszárd, 1904 augusztus 21. 34. szám. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megj elenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. Kéziratok vissza neiú adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézelidők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Szent István napján. A nemzeti ünnep évfordulóján a honfiúi v kegyelet hálás megemlékezéssel kenesi föl első szent királyunk, a magyar történet egyik legnagyobb alakjának nyomait. 0 volt hazánkban a kereszténység el- terjesztője, az egyházi szervezet megalkotója, a jogrend alapozója, a vármegyei rendszer létesítője, a magyar királyság megteremtője, a magyar állam megalapítója és szervezője, akinek áldást osztó jobb kezét még ma is mindnyájan érezzük és akinek intézményei, uralkodói magasztos elvei még ma, kilenczszáz év vérzivatarjai után is élnek és hatékonyak az ő koronája alá tartozó államterületen. Bámulatos az a tevékenység, amelyet Szent István hosszú és eredményes uralkodása alatt kifejtett és hogy ez az uralkodás, ez a tevékenység a nemzet érdekeinek mi gfelelt és a nemzet javára szolgált, mi sem mutatja jobban, mint az a szinte imá- datszerü. kegyelet, amelylyel a magyar hazának minden rendű és rangú fia kivétel nélkül a szent király emlékének és intézkedéseinek adózott és pedig nemcsak késő századok múlva, amikor, tudjuk, hogy — a hagyományok és legendák bűvös köre burkolja be az illetőt, (amint azt Nagy Lajosnál, Hollós Mátyásnál, Rákócynál is látjuk,) hanem mindjárt a közvetlenül reá következett korszakokban is, amidőn az elhunytnak minden, tehát úgy jó, mint kevésbbé jó, vagy épen kifogásolható tulajdonságai, intézkedései, alkotásai, egy szóval: erényei és hibái a kortársak szemei előtt voltak. Annál feltűnőbb, hogy különösen az utóbbi időkben egyre sűrűbben emelkednek hangok, amelyek e nagy király nagyarányú ujitó politikáját kifogásolják, különösen a külföldről beözönlött idegeneknek rendkivüli pártolása és az ősi pogány hithez ragaszkodó magyarság erős kezű megrendszabályo- / zása miatt. Ámde: mind e kifogások eltörpülnek, semmisekké válnak és tarthatatlanok és nem tekintendők egyebeknek, mint amik tulajdonképen : a mai kor kicsinyes politikai, vallási és faji nézőpontjainak átvitele a 900 évvel ezelőtt letűnt korszakra, ami nemcsak helytelen, de egyenesen megengedhetetlen. Szent Istvánt és ténykedéseit a saját kora szempontjából, az akkor uralkodott viszonyok alapján szabad és lehet csak megítélni és e korszak és viszonyainak tanulmányozásából nemcsak az tűnik ki, hogy első nagy királyunk intézkedései mindenben okadatoltak voltak, hanem az is, hogy ő nemcsak az idők szavát értette meg, hanem a magyar nemzet hivatását is felfogta és mint e nemzeti misstió Messiása létesítette nagy újításait, megingathatatlan akarattal, törhetetlen lélekkel, emberfeletti erővel rakva le a magyar nemzeti állam alapjait és emelve fel azon a magyarkirályság hatalmas épületét,amelyala- I pitása után 900 évvel is fényben ragyog *és hervadhatatlan dicsőségével zivataros múltúnk borús emlékeinek egész özönét megaranyozza. Szent István az isteni Gondviselés küldötte volt a magyar nép között. O volt az, aki apja nyomdokait követve fölismerte, hogy a hadi kalandozások többé nem toly- I tathatók, mert épen úgy a végenyészetet hozhatták volna reánk, mint félezreddel azelőtt elődeinkre: a hunokra; de hogy e kalandozásokat beszüntethesse, meg kellett törnie a törzsfők uralmát, amit még honfivér ontása árán is foganatositott. De ezzel egyidejűleg gondoskodni kellett az addig zsákmánylásból élő harcos elem foglalkoztatásáról és eltartásáról, amely célból fölállította a vármegyei szervezetet, amely bizonyára a régi törzsszervezetnek volt a fejlesztése és amelynek földjei a letelepített harcosok sorsát biztosították. Oly társadalmi reform volt ez, amely mig egy részről a nemzeti irányú fejlődést biztosította, más részről a királyi hatalmat is ellenállhatatlanná tette és a történeti tények bizonyítják, hogy a király&ijf hátaflfftiafaz Árpád-korszak végén akkor és azért rendült meg, amidőn e várföldek, a melyek eredetileg királyi tulajdont képeztek, nagy mértékben, lehet mondani teljesen elado- mányoztattak. Fölismerte e nagy király azt is, hogy az európai viszonyok megváltozván, a külfölddel békében kell élnie; ennek következtében kifelé valódi békepolitikát folytaTÁRCA. K öles d. Néprajzi tauulmány. Irta: Kovách Aladár. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Két évvel ezelőtt nagytiszteletü Lágler Sándor kölesdi evangélikus lelkész urnák, különösen pedig kedves nejének, a nagytiszteletü asszonynak szives közbenjárásával és gondoskodásával múzeumunk néprajzi osztálya számára a kölesdi menyecske-népviseletet {eltüntető teljes öltözetet sikerült megszereznünk. ^Néprajzi osztályunk felöltöztetett bábjai közt — legalább nekem — ez a legcsinosabb, különösen ha oldalt nézi az ember, midőn az elő- és hátsórész egyszerre látható; csupán szemben csúfítja el az az Ízléstelen s a magyaros öltözékhez sehogy sem illő homlokdísz, mely hármas ék alakban fedi be a homlokot. Mióta ez a menyecske öltözet múzeumunkba került, sokszor tervezteip, hogy egy vasárnapon Kölesdre rándulok, mert sejtettem, hogy ott még más egyéb érdekes néprajzi dolgot is találok majd. Azt már régóta tudom, hogy Kölesd Tolnavármegyének hajdanában nevezetes mezővárosa volt; hoÁszu ideig ez volt a vármegye hallgatólagos központja, vármegyei közgyűléseket, zajos rés- torációkat tartottak benne, sőt annak idején vármegyei hivatalos központul Szekszárddal versenyzett. Hát bizony, igen okosan végezték az akkori , vármegyei tekintetes karok és rendek, hogy nem Kölesdet választották állandó székhelyül, mert rettentően szerencsétlen fekvése van arra, hogy székhely lett volna. Hanem, amilyen jól tudom, hogy Kölesd ilyen nevezetes volt hajdanában ; mégis, hogy enuél is nevezetesebb, sőt mi több : hirre érdemes volna, | csak akkor kezdtem sejteni, mikor ma egy hete oda kirándultam s a község elején egy öreg i «hallja kigyelmed»-del találkoztam; — ez az öreg bácsi alaposan lepipált. Kölesdbe a hegytetőről úgy kell bele aláereszkedni ; ezen a lejtőn a kerékpárt kézenfogvást kell vezetni; igy gyalogszerrel a szélső házaknál J elértem az én öregemet, ki az útmentén ballagott; amint melléje kerültem, kölcsönös köszöntés után ezt a jóizü párbeszédet váltottuk : — Hunnan tója azt a kocsit f Innen a hegytetőről. — Jól van nOy de hát hunnan gyün ? Ssekszárdról. —. Onnan-é f Onnan bizony ! mondja csak meg kigyelmed, merre van a református templom ? — Menjen csak+erre, ezen az úton, balkézre a kiöli dón át, a községháznak szembe. A községháza itt van mindjárt a közelben ? — Itt 'ugyan, hát nem tudja f Nem én I — Hát nem vöt még Kölesden f Nem én! Az én öregem rám néz, egyet gondolkozik, aztán igy szól: hmm! hát hogyan tudott ekkorára megnőni, hogy még Kölesden se vöt! Ejnye teremtette, gondoltam magamban — az öreg ugyan rám olvasott!— Viszonzásul megakartam kérdezni tőle, hogy ő kegyelme meg volt-e életében a bölcskei boszorkánydombon ? mert ennek a domb ak legalább tudom a hírességét, hogy ott nyergelik meg az embereket a boszorkányok ; hanem az én öregem oldalvást bevágott a házak közé, azután meg elgondoltam, hogy amiképpen az igaz müzülmánnak nem illik meghalnia, mig Mekkát nem látta, talán bizony azonképpen igaz tolnamegyeinek sem illik felnövekednie emberré, mig Kölesdet nem látta; ki tudja, mi van itt, ami nincs másutt, sem a vármegyében, sem Magyar- országon ? ügy tapasztaltam, hogy Kölesdet néprajzi tekintetben csakugyan érdemes megismerni, de sőt híressé is tenni. Minden néprajzi kirándulásomkor első teendőm, hogy a népviseletet tanulmányozzam, azután pedig az építkezést és a házberendezést. A népviselet tanulmányozására elősegített az a kevés helyen található körülmény, hogy az evangélikus, meg református templomot egymás mellé épitették. A két szentegyház közé állva, végig nézhettem mindkét felekezet népviseletét, amint a hívek felvonultak istentiszteletre. Maga a felvonulás is (mert hegyre kell fel- kapaszkodniok) sajátszerü; beharangozásig egyetlen
