Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-13 / 37. szám
4. TOJLíN A V AJRMB&YB. — A kiszolgált katonák bentartása. A közős hadügyminiszter szeptember 4-én rendeletet bocsátott ki, amelyben megállapítja, hogy az idei 'nagy hadgyakorlatok után a legénységnek mely részét leltet szabadságolni és hogy a rendes katonai Szolgálatra 1903. október 1-én kiknek kell bevo- hulniok. A rendelet a harmadik évet szolgáló legénység szabadságolását a szokásos szeptember 30-ika helyett december 31-ére halasztotta el. 1903. ■ október elején be kell vonulni azoknak az egyévi önkénteseknek és újoncoknak, akiket nem az idén, 1 hanem már régebben soroztak be, és akik a szolgálat teljesítésére 1903. október hó i ig halasztást kaptak, valamint azoknak az egyévi önkénteseknek és újoncoknak, akiknek az idén hadköteles koruk elérése előtt vagy után az önkemes belépés megengedtetett, ha a szolgálatra ónként jelentkeztek. A most szolgáló egyévi önkénteseket a záróvizsgálat után mind szabadságolják, kivéve azokat, akiket a > törvény második szolgálatra is kötelez. A utolsó , évüket szolgáló katonák közül e hónap végén csak aunyit lehet tartósan szabadságolni, amennyi újonc a szolgalatra október 1-éig jelentkezik. Az 1903. évi december 31-tkéig szolgák ra vis-zatariott, 1900 ban bevonult legénységnek 1903. október 1 én túl terjedő szolgalat! ideje legyvergyakorlatnak be- számitódik, és pedig az el>ő hat hétig az első, . azontúl pedig a második és harmadik fegyver- gyakorlatnak — Uj marharakodó állomás. A kereskedelmi miniszter a fejer ts tói .amegyet helyiérdekű vasút mentén levő tíölctke állomáson uj marharakodó . állomást engedélyezett. — Rabélelmezés. A szegzárdi kir. ügyészségnél a szegzárdi központi és bonyhádi, gyónki, tamasii, paksi és dunafóldvári kir. járásbirósági fogházakra nézve f. é. szeptember hó 20-án d. e. . 10 ólakor lesz a rabélelmezésre vonatkozó Írásbeli zart tárgyalás Kikiáltási ár: az egészségesek részere 1 adag főtt étel 20 fillér, 1 adag (56 dgr.)- kenyér 11 fillér, a betegek részére üres étrendnél 17 fillér, harmadadagnál 27 fillér, féladagnál 35 fillér, egész adagnál 53 fillér, külön orvosi rendelvénynél 35 fillér. Bánatpénz az összes fogházak élelmezésére tett ajánlatnál 1000 korona, csak a ’ kir. törvényszéki fogházban letartóztatottak élelmezésére tett ajánlatnál 800 korona. — Pályázat postamesteri állásra. A pécsi posta- és távírda-igazgatóság szeptember 25-diki határidővel pályázatot hirdetett a kurdi postamesteri állásra. Készpénzbiztositék: 400 korona, járandósága 648 korona évdij, 80 korona irodai és 84 korona kézbesítési, továbbá 216 korona faluzó levélhordói átalány. — Pótvásár Kölesden. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Kölesden a junius hó 23 án elmaradt országos állatvásár helyett folyó hó 15-én, azaz kedden pótállatvásárt tarthassanak. — Nagy tűz. Szakcson folyó hó 9-én, szerdán délután 1 órakor Wurm Ödön és Társa Me- rikó nevű tanyáján tűz ütött ki. Leégett 3000 kereszt szalma és pedig 1800 kereszt buzaszalma, 600 kereszt rozsszalma és 600 kereszt zabszalma. Hogy a közvetlen közelében levő, alig 30 lépésnyire levő 100 méter hosszú szarvasmarha akol le nem égett, egyedül a szakcsi tűzoltóság érdeme, akik a tűz jelzése után rögtön két fecskendővel a községtől három kilométernyi távolban fekvő tanyára siettek, Fetter Gyula elnökkel élükön s a tüzet a nagy szél daczára csakhamar lokalizálták. — Az ország nagybirtokosai. A legújabb statisztika szerint az államnak 2.816,416 kát. hold földje van. A magánbirtokosok sorrendje ez: Eszter- házy Miklós herceg 421,053, Schönborn Frigyes gróf 216,021, Frigyes főherczeg 157,731, Festetich j Tasziló gróf 134,541 holddal. A holtkéz birtokai közül a legnagyobb a nagyváradi róm. kath. püspöké ; i 189,033 hold. A hercegprimási uradalom 91,800, | az egri káptalan 91,702 hold, mig a kalocsai érseki uradalom csak 23,143 hold. A városok birtokai közül legnagyobb Szabadka városé : 166,070, Debrecené 99,617 és Szegedé 52,427 hold. — Csődmegszüntetés. A szegzárdi kir. törvényszék a Lőwinger Gyula dunaföldvári kereskedő ellen elrendelt csődöt a hitelezők beleegyezése folytán megszüntette. — Óvónők pótadó mentessége. A közigazgatási bíróság 1235/1903. K. számú határozatával kimondotta, hogy a községi óvónők javadalma után fizetett állami adóra községi pótadó ki nem vethető, mert a néptanítók elnevezése mint gyűjtőfogalom alatt az óvónők is értendők. KtlrUCZ Újság czimen uj krajczáros napilap indult meg Budapesten. A függetlenségi pártnak uj lapja ez, melybe Kossuth Ferenc', Thaly Kálmán, Barabás Béla stb. írn k. Aki e Lp ter- I jesztésével, kolportázsával s/ámottevő haszon mellett foglalkozni akar-, forduljon a Kurucz U.sag kiadóhivatalához Búd pest IV. Vármesíve-utcza 1T — Uszodák, fürdőházak vízjogi engedélyezés tárgyai nem kepezik; tolálliia-uk helyet a helyi hatóság a folyamrendőri és a közbiztonsági szempontok figyelembevétel-vei jelöli ki. (Fóld- mivelésügyi miniszter 1902. évi 92878. sz. rendeleté.) — Az iskola magyarságáért. Wlassics az uj iskolaév k zdet n rende etet intézett valamennyi I kir. tanfelugyeh h>z. A rendelet szigorúan utasítja ! a tanfelügyelőket, hogy segédszemélyzetük fe használásával gyakran szerezzenek tapasztalást az iskolák működéséről és lelkiLmeretesen ellenőrizzék a magyar nyelvnek a felekezeti és más tannyelvű iskolákban való tanítását. Ebből a szempontból hassanak oda, hogy ott, hol az iskolák mellett óvoda működik, ezek teljesi'sék hivatásukat és a gyermekekkel már zserge korában Lmertes.-ék és szerettessék meg a magyar nyelvet. Hogy az iskolák megmagyarositása érdekében kifejtett akczió s a további teendőkre nézve kellő tájékozást szerezhessen, megköveteli a miniszter, hogy a tan- felügyelők a magyarul nem tudó és magyarul sikerrel nem tanító felekezeti és községi tanítók működéséről személyes tapasztalaton alapuló jelentéseket tegyenek. A magyar nyelv tanítására vonatkozó utasításokon kívül a rendelet lényege oda irányul, hogy a népiskolákban az ötödik és hatodik évfolyam megtartassák, hogy a nyolcz, illetőleg tíz hónapi szorgalmi idő meg ne rövidittessék s hogy a tanfelügyelők szorgalmasan és lelkiismeretesen működjenek közre az ifjúsági egyesületek és könyvtárak szervezésénél és hogy végül gondjuk legyen arra is, hogy a gazdasági ismétlő iskolák kellően teljesítsék feladatukat, azaz hogy j a népoktatás szorosabb harmóniába olvadjon a népélettel, a nép szükségleteivel és hogy igy hatásában eredményesebb és intenzivebb legyen. — A legújabb felekezet. Amerikában ismét szaporodott egygyel a néhány százra ’tehető ke- I resztény felekezeteknek száma. Az uj szekta sokat vett át a katholikus szertartásokból, s van egy rögeszméje, a mely arra birta, hogy Európába tegye át a székhelyét. Meggyőződése ugyanis, hogy 1904 husvétján Krisztus meg fog jelenni Svájc I Sankt-Gallen kantonjának Ambden nevű községében. A felekezet tehát elküldötte ebbe a félreeső j faluba egy Klein nevű ügynökét, a ki ott földeket vásárol olyan áron, a melyen fölajánlják neki; annyira nem kíméli a pénzt; s ilyen módon a svájciak havasi legelőikért olyan pénzt fizettetnek maguknak, a min első osztályú búzaföldeket le- hetne venni. Az uj szekta számos hivővei az ősz- j szel fog Ambdenben letelepedni, a hívek kommu- ■ nisták módjára fognak élni, minden vagyon közös | lesz s igy fogják bevárni jövő husvétig Krisztus j megjelenését. Arra nézve pedig nem határoztak, ; hogy mit cselekednek, ha [nem jönne el, annyira I át vannak hatva ettől a reményüktől. — Olcsóbb lesz a cukor. A szeptember hó 1-vel életbelépett brüsszeli cukoregyezmény jelentékeny könnyebbséget hozott háziasszonyainknak. Eleinte 12 fillérrel lesz olcsóbb egy kilogramm cukor, mely árcsökkenés utóbb — két hónap múlva 21 fillérig fog emelkedni. — Vadászati rendszabályok. A természetből vettük át ezt a most aktuális kis cikket ; 1. Fegyveredet vadászatra indulás előtt már odahaza vizsgáld meg, nehogy künn, használatkor tapasztald használhatatlanságát. 2. Nagy és ragadozó vadra vont vagy sima csőbe való, lehetőleg magad készítette töltényt j használj. 3. Bárhol vadászol, — erdőn, vagy mezőn, halmok közt vagy lapályon, őserdőkben, szálasvagy bokrosban — egypár golyós töltény legyen a táskádban. 4. Töltényeidet honn ne feledd, előbb ezek- ről gondolkodj, — puskád amúgy sem feleded otthon. 5. Medve- és vadkanra — hacsak nem tá- madnak — soha szembe lövést ne koczkáztass, mert kic-i y a czélpont és elárulod magad. Ezeket hngyd oidalt, c-ak igy adhatsz biztos és jó lövést 6. Állásban olyan légy, mint a melletted nőtt fa vagy cserje — néma. 7. Állásodat el ne hagyd, mig le nem fújtak. 8 Leste ülés előtt a szél irányára fordítsd főfigyelrnedet 9. Fegyvtredet akkor húzd fel, ha már egye- dűl vxgy ál ásódon, akkor is nesztelenül. 10. A lásodról, ha a haji ás véget ért, leeresz- { tett sá kanyokkal indulj tova. 11. ■ Fegyveredet felhúzás- és leeresztéskor I tartsd ég felé. 12. Hí vadás'társaid kö/t olyant is találsz, I ki fegyveréi felhuzottan, vízszintesen szokta hordani, hagyd ott. 13 Ha oly társsal vadászol, ki a felszökő nyulra vagy felrebbenő szárnyasra 60 méteren túl rálő, sőt dupla/, vond le a konzekvenciát. 14. L lekvesztőn mély. vizekre csak akkor merészkedj vadászni indulni, ha |ó úszó vagy. 15. Éj jeli lesre nagy vadra csak akkor foglalj j állást, ha bízol magadban. 16. Befagyott folyón és tavon a vadászat I mindig veszélylyel jár. 17. Télen bőrrel bélelt, nyáron vékony, ősz- i szel pedig vízhatlan gyapjúból készült vadászruhát viselj. 18. Nyáron át zöld, őszszel drapp és télen át világos szinü legyen öltözeted vadászaton. 19. Haitáskor (kopó) vizsládat a vadászat előtti napon jól tápláld, vadászat napján húsfélével ne lakmároztasd. 20. Lőporodat száraz helyen tartsd. 21. Fegyveredet csak finom olajjal konzer- 1 váld, kőolaj és más szagos zsiradék miatt a vad I megorrol. 22. A ragadozókat, tekintet nélkül fajukra, minden időszakban és bárhol irtsad. 23. Télen etesd, tilalmi időben kíméld és ; csak vadászati idényben lőjjed a hasznos vadat. 24. Medvének, kannak ne sajnáld a kegyelem lövést. 25. Sebzett medvét, vadkant eb nélkül ne nyomozz. 26. A megsebzett vadnak adj időt a le- pihenésre. 27. Hajtóvadászat előtt tarts indián módon haditanácsot. 28. Megszokott fegyveredet “és ebédedet ne kölcsönözd másnak. 29. Képezd ki magad jó lövőnek, hogy ne fáradj hiába. 30. Jó kedvvel indulj hazulról; a gondot hagyd otthon. — Megbélelt katonai levelek. Falusiak, de meg váiosiak is katona fiuknak igen gyakran küldenek ropogós bankót a feltűnés elkerülése végett egyszerű levélben. Különösen nagygyakorlatok idején sűrűn omlottak az ilyen levelek, melyek, ha szerencsésen kézhez jutottak, egy-egy görbe napot csinált a baka, a huszár. Ámde megesik, hogy a rossz címzés, vagy a tovább masirozás miatt a levelet kézbesíteni nem tudják. Ilyenkor a posta a levelekat visszaküldi a feladó állomásra. Ott a postahivatalban felbontják és azoknál a leveleknél, melyek csak igy vannak aláírva; maradok szerető anyád, vagy holtig hűséges szeretőd, ezeket természetesen kézbesíteni nem tudják. Ezeknek »béléseit« bizottságilag számba veszik és takarékpénz-, tárba helyezik. Ilyen formában a magyar postakincstár a kiegyezéstől máig 1 millió háromszáz- ezer forintot gyűjtött össze. A horribilis tőke a legszegényebb emberek filléreiből gyűlt össze. E roppant összeget a kincstár humánus célra fogja fordítani és nemsokára határozni fognak a felhasználás felett. A postának e rendkívüli jövedelme mostanában megcsappant. Amióta az éícpénzforga- lom életbe lépett, égy két forintot nem lehet egyszerű levélben, hanem utalványnyal kell küldeni. 1903; szeptember 13.