Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-21 / 38. szám
XII. évfolyam. 38. szám. Szegzárd, 1902. szeptember 21. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130- sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELV FERENCS. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize-1 tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendő i. Hirdetések mérsékeljen megállapító! | árszabály szerint számíttatnak. A Kossuth-ünnep. Szeptember tizenkilencedike, Kossuth Lajos születésének századik évfordulója nemzeti ünnep lett szerte a hazában. Nemzeti ünneppé avatta e napot a nemzet hálája, kegyelete és hódolata. Szent áhítattal szivünkben adtunk ezen a napon hálát a Gondviselésnek, amiért Kossuth Lajost adta a magyar nemzetnek. Ellenállhatatlan erővel tört ki ezen a napon a nemzet elismerése és rajongása az ő halhatatlan nagy fiának emléke iránt, melynek fényes dicsőségéből örök glória sugárzik felénk. Semmiféle álokoskodás és álszenteskedés ennek a nagy napnak jelentőségén csorbát vagy homályt ejteni nem tudott. A nagy nap, a születési századik évforduló, ha a látóhatáron jelentkezik is egy-egy hézag, egy- egy rés, a hazafiságnak és nemzeti kegyeletnek volt az ünnepe és méltó volt úgy az ünnepeltnek a hazafiul erények és érdemek csodás nagysága és sokasága által megszentelt és megdicsőült emlékezetéhez, mint pedig az ünneplőknek hazafiság és hála sugalta kegyeletes érzelmeihez. Örök dicsfényben ragyogjon minden időknek és minden nemzedéknek Kossuth Lajos szent emléke 1 * Vármegyénk közönsége is iparkodott méltóképen leróni a kegyelet adóját Kossuth Lajos emléke iránt. Alig van községe vármegyénknek, mely Kossuth Lajos születésének századik évfordulóját meg nem ünnepelte volna. A vármegye közönségének képviseletében Dóry Pál alispán vezetésével küldötség vett részt a fővárosban végbement ünnepélyen. Lapunk tere nem engedi, hogy a vármegye egész területén lefolyt ünnepségekről részletesen beszámoljunk, azért csak a székhelyen végbement ünnepségek leírását adjuk kimerítőbben. Igen szépen sikerült ünnepélyek voltak ezen kívül Bonyhádon, Tamásiban, Dunafóldvárott, Dombovároti, Pakson, Gyönkön, Kölesden, Faddon, Bátán, Sár-Szent- Lórinczen, Decsen stb. — A Sárközből nagyszámú küldöttség utazott Boda Vilmos orsz. képviselő vezetésével a fővárosba. — Tamásiban Rátkay László képviselő, Kölesden és Faddon Pichler Győző képviselő, Bonyhádon Dr. Schweiz Antal ügyéd, Bátán Szalczer Sándor plébános, Gyönkön Póth József ev. lelkész és Gyimóthy Jenő tanár, Sárszentlőrinczen Sántha Károly, a jeles költő és pap voltak az ünnepi szónokok. A református templomban. Városunk ünnepi díszt öltött szeptember 19-én. A középületek és a főbb utcák magánházai fel voltak lobogózva. Az ünneplő közönség már a reggeli órákban nagy számban gyülekezett a kaszinóban, a honnét a menet a reform, templomban végbement isteni tiszteiéire elindult. Ott voltak a kaszinó tagjain kivül a többi társas egyleteknek küldöttjei; a kereskedelmi kaszinó, a polgári olvasókör küldöttsége, az ipartestület, a tűzoltóság és a dalárda tagjai zászlóik alatt. A menetet fehér-ruhás leányok szép csoportja nyitotta meg, ezekhez csatlakozott a tanulóifjúság, majd a 48-as honvédek küldöttsége; utánuk pedig a községi elöljáróság teljes számban jelent meg a koszorúkkal szépen díszített templomban, a hol pontban 3/410 órakor kezdődött a szép ünnepély. A templomi énekkar elénekelte a 90-ik zsoltárt, utána pedig a dalárda a »Hymnusc-t. Ezek befejeztével Borzsák Endre reform, lelkész lépett a szószékre és elmondta a nála megszokott ékesszólással ünnepi beszédét. — A beszédet Sántha Károlynak remekül elszavalt gyönyörű imájával vezette be. Beszédéből közöljük a bevezetést, mely szószerint igy hangzott: Mélyen tisztelt Közönség! Egy nagy és szép ünnepe van ma az egész magyar nemzetnek. — Egy nagy és szép ünnep, mely szentté is lesz azáltal, hogy annak létrehozásában semmi szerepet nem játszott a felsőbb hatalom akarata, a parancs-szó, avagy a csábitás, a rábeszélés, az újdonság és szokatlanság természetes ingere, — a mulatság-vágy. Nem, mert ez az ünnep, mondhatjuk a nagyon ismert közmondással: »a Kárpátoktól az Adriáig* megérint, felmelegii minden igaz magyar szivet, Mert ez, á magyar nép önkéntes, nagy, szép és szent öröm- és hálaünnepe. Azért, az isteni gondviselés jó kedvében nekünk adta egykor Kossuth Lajost. Mélyen tisztelt Közönség! — Ha valaha volt bennem egy csepp nemes vágy, egy parányi, megbocsátható ambició, — úgy a ti szellemi gyönyörködtetéstek magasztos és engem is édesen boldogító szempontjából bizonybizony nagyon óhajtanám, hogy Prométheuszként — legalább csak mára! — egy halvány szikrát lophatnék el a hajdani, az élő Kossuth Lajos lángelméjének sugárözönéből, hogy dicsőíthessem őt — a magyar Demosthenest — kellőképpen; és azután meg egy buzgó imám volna, hogy — ha csak mára is! Ajándékozzon meg engem Kossuth apánk égbeszállt szelleme egy parányával ama világokat meggyőző,, népeket elbűvölő, ragyogó ékesszólásnak, mely Őbenne oly tökéletes mértékben találtatott, — mely eszközölte, hogy a mikor szólt, mint az iró mondja: szólott: *a valónak megoszlatiatásáig és a sziveknek foglyul ejtéséig /« — hogy hirdethetném az ő nagy bölcseségét!.. . Ah! de én ily nagy munkára nem vállaikozhatom. Csekély bölcseséggel, gyarló ékesszólással nem méltányolhatom kellőképp a halhatatlanságba átment dicsőnek földi erényeit, érdemeit; nem állíthatom elibétek az ő jól eltalált szellemi alakját! Azért szives elnézést és bocsánatot kérek már előre is, ha rövid szónoklatom gyarlósága TARCA. Halhatatlanság. Csak költői lehet Az a szép gondolat, Hogy angyal a halál S lelkűnknek szárnyat ad. Hogy röpülünk mi még A földi lét után, Tisztább csillag felé Szivárvány lágy nyomán. Lelkem vágyódva csüng E csudaszép regén-----A halhatatlanság A legszebb költemény! M. KOMIS ARANKA. Az egyetlen. Irta: Vértesy Gyula. Más alkalommal még ugyancsak jól fest Pál ur és senki se mondaná róla, hogy a negyven felé igyekszik, de most bizony erősen megviseltnek látszik. Hja, hiába, a kivilágos kivirradtig tartó majálisok nem valók már az ő korabeli legényeknek. És különösen nem való az, hogy úgy végigrobotolja valaki a táncokat, mint ő. Mig az átizzadt kabátot, meg mellényt vonszolja le magáról, azalatt úgy csöndesen szidja is magát: — Te vén csacsi, hát kellett ez neked? És miért tetted? Hogy meghódítsd azt a kis leányt? Felesleges munka volt, mert ha el akarod venni, hozzád megy az úgy is, tánc nélkül is, szerelem nélkül is. Mert elég jó jövedelmed van. De csakis azért! Mert különben vége a hóditó külsőnek. A tükör elé áll és igy beszél tovább becses személyéhez: — Megvénültünk, uracskám, erősen megvénültünk! A fiatalságnak vége van! A hajad őszül, a szemed körül micsoda hatalmas ráncok. S abból a kis gödröcskéből is a bajuszod alatt, a melyre annyi csókot kaptál, abból is ránc lett, barátom, biz’az! S hova lett a tűz a szemedből? A ragyogás, a fény ? Csak úgy pislog, mint valami rossz mécses! Pfuj, de vén is vagy! Fáradtan az ágy szélére ül s vetköződn: kezd. De abbahagyja, mikor hallja a fali órát ütni! — Fél nyolc. Kilencre pedig tárgyalásom van. Nem érdemes lefeküdni. Átöltözik, az inassal megcsináltatja a teáját, rágyújt egy szivarra és időtöltésül gondolkozni kezd az éj eseményeiről. Eseményeiről? >— mondja magában gúnyosan. A magunkfajta párti-számba menő legényekkel csak nagyon sablonos események szoktak megesni. Lavírozunk a kivetett hálók között, eleintén menekülünk előlük, azután önként beléjök futunk: mikor vénülni kezdünk s a gyomrunk elromlik. Kezdjük emlegetni a családi élet nyugalmas boldogságát. Kihúzza az Íróasztal fiókját s kivesz belőle egy átkötött levélcsomagot. — Már el is készítettem szegényeket a tűz- halálra. Hogy valahogy az asszony meg ne találja. Mert Annuskát okvetlen meg fogom kérni s ő okvetlen hozzám fog jönni. Hogyne jönne! Hiszen ha úgy kihúzom magam, még elég jól is festek, azt meg tudja, hogy az irodám jól megy s elvégre egy kis postatisztecske leányának mindig jó parti egy fővárosi ügyvéd, akinek megy is valahogy az irodája. Hogy szeret-e? Aligha halna meg értem. Hogy szeretem-e? A fiatalsága ingerel egy kissé. Ennyi az egész. S olyan tisztességesnek látszik Talán nem fog megcsalni s miutáu szegény, talán hálás is lesz. Persze ezek között voltak, a kik jobban szerettek. A csomagot kibontja s a leveleket olvasni kezdi: — No, ez az első aligha. A kis konstánia kabát a fődólog . . . Megalkudtam a kabátot, ugye kifizeted édes mucuskám a te sirig szerető Olgicádnak . . . Hogyne fizetném. Azaz, hogy csak akkor fizettem. Ma aligha fizetném. Pedig valamicskével jobban telnék. Ez meg annak a szentimentális asszonykának a levele.
